Folia archeologica 19.

Sz. Burger Alice: Későrómai sírok Halimbán

KÉSŐRÓMAI SÍROK HALIMBÁN 1962. április elején Halimbáról, a Bakonyi Bauxitbánya igazgatója telefonon értesítette a Magyar Nemzeti Múzeumot, hogy az üzem területén, földmunkák során emberi csontokat és régi pénzt találtak. Április 13—14-én B. Bónis Éva a helyszínen három sír feltárását végezte el. jelentése a következő lelőkörülményeket rögzíti: 1 „Török Gyula 1952—55. évek között folytatott ásatásainak színhelyétől DK-re, a római kori házalapoktól és égetéses síroktól ÉK-re későrómai csontvázas temetőt bolygattak meg. 2 A teme­tőn keresztül húzott árkok egy új garázsépület csatorna levezető csövei számára készültek (43. ábra). A garázs és az irodaépületek közötti betonkerítés melletti kb. К—Ny-i irányú csatornaárokban bukkantak először sírokra (44. ábra). A munká­sok a leleteket beadták az irodára. A találóktól még egy bronz karperecet kaptam meg utólag. 3 A találók bemondása, majd a sírok hitelesítése és föltárása öt sír meg­ismerését eredményezte. Tekintettel arra, hogy Halimbán eddig már tíz római sír került az elmúlt években feltárásra, ezeket 11—15-ig számoztam." 4 A sírok leírását az alábbiakban adjuk: II. sír. M : 170 cm, DK-ÉNy, 144°. A bal váll fölötti rész maradt csak meg a vázból. A sír gödre ovális formájú volt. Feltárás közben betört a talajvíz. In situ csak a vascsatot találta az ásató, a többi leletet az árok ásásakor megtalált állapot szerint rögzítette. Mellékletek : 1. Vascsat (46. ábra 11/1; 49. ábra 3). Kerek átmetszetű, kovácsoltvasból készült, ún. „Omega" csat. Nyitott, végei bepödröttek. Töredékes. Átm. : 4,5 cm. v: 0,5 cm (ltsz. MNM 62.410.1). Bal váll fölött. 5 2. Vaskés (46. ábra 11/2; 49. ábra 4). Rövid nyelű, egyélű, hosszított babérlevél alakú. H: 13,7 cm, sz: 2 cm, v: 0,3 cm (ltsz. 62.410.2.). lobboldalt, a hónalj alatt. 6 3. Bronzérem (50. ábra 1). Av : IMP LIC LICINIVS PF A VG Rev : IOVICONSERVATORI В • (RIC 424.17 = i. sz. 315—316). (Ltsz. 62.410.3.) Jobb csípőnél. 'Magyar Nemzeti Múzeum Adattár IX (149) 1962. és VII (181) 1963. szám alatt. — Köszönettel tartozom B. Bónis Évának a publikálás jogának átengedéséért. — A leletek a MNM Régészeti Osztályán találhatók 62.410.1. — 62.413.1. leltári szám alatt. - B. Bónis É., FA 12 (i960) 22. ábra. 3 A megmentett leletek és azok helyének utólagos rögzítése a találó Rúzsa Endrének köszönhető. 4 Ismertetésükre vö. B. Bónis É., i. m. 91 skk., 2. j. 5 Keszthely- Piac tér 7. sír: Sági K., Acta Arch. Hung. 12 (i960) 12. ábra 11.; Burger A., Acta Arch. Hung. 18 (1966) 103., 57. j. 6 S'z. Burger A., JPMÉ 1962. 121., 48. j.; Ságvár 63. sir: Ua., Acta Arch. Hung. 1966. 106.; 108. sir: uo. 109.

Next

/
Oldalképek
Tartalom