Folia archeologica 19.

Bánkuti Imre – Hegedűs László: A Magyar Nemzeti Múzeum egy XVIII. századi szekrénye

ZIO BÁNKUTI IMRE HEGEDŰS LÁSZLÓ sen kevésbé jelentősek, de már többet mond az oldaléleken kétszer is megjelenő, férfin lovagló nő alakja (125. ábra), valamint a térdeplő vadász figurája (126. ábra). Ezek azonban bármely területen készülhettek : Ausztriában éppúgy, mint Magyarországon; akárcsak az oldallapokon látható egzotikus, kínai vagy japán figurák és a kardos-pajzsos római katona alakja. A jobboldali és baloldali oldallap felső mezejét kitöltő berakás polgári ruhás, sétapálcás, térden felüli csizmát viselő fiatal férfit ábrázol (127. ábra). Vitathatatlanul magyar viseletben vannak azonban az ajtókon szereplő alakok: a felső két mezőben egymással szemben, tükörképszerűen álló két huszár, kivont karddal — a baloldali mezőben levő huszár a szimmetria kedvéért bal kezében tartja a kardot (128. ábra). Az alsó két mezőben csizmás, magyaros ruházatú férfi és nő látható, a férfi vállán puska, jobb kezében bot, a nő kezében kosarat tart (129. ábra). Viselettörténeti szempontból a figurák különböző korokat képviselnek. A polgári ruhás fiatalember viselete a XVIII. század második felének divatjára emlékeztet, a férfin lovagló nő ruhája empire, az ajtókon levő figurák viselete kétségtelenül az 1840-es évekre mutat. így nyilvánvalóan ezeket az éveket tarthatjuk a figurális intarziák elkészítési időpontjának, ami szintén utólagos beillesztésük mellett szól. A szekrény kvalitását, kivitelét tekintve minden bizonnyal jómódú földbirtokos kastélyában, nem pedig szerény nemesi kúriában vagy polgárházban állott. A figurális intarziák elkészítője is ebből a rétegből kerülhetett ki, akinek ízlését külföldi, bécsi és magyar hatások formálták. Beszállításkor a szekrény teljesen szétázott, szerkezetileg erősen deformálódott állapotban volt. A párkányzat kb. 20%-a pótlásra, ill. kiegészítésre szorult. A sima felületek, oldalak és ajtók kb. 90%-a felázott, táskásodott. A szegélyek furnírja és a berakások kb. 20%-a hiányzott s pótlásra várt. Az ajtók 80 mm-es légcsavar formájú deformálódást szenvedtek. Hátlapja hiányzott. A lábak szintén hiányoztak, s ezért ott teljes pótlásra volt szükség. Bár szú és egyéb féreg kártevését nem tapasztaltuk, a szekrény állagának védelmét mégis ioo%-os DDT oldattal, majd lenolaj beeresztéssel biztosítottuk. A fentiek mutatják, hogy a szekrény állapota a megvásárláskor szinte teljesen reménytelennek tűnt, mégsem mondtunk le megmentéséről. A mintegy négy hónapig tartó aprólékos, sok türelmet igénylő munka azonban meghozta gyümölcsét; sikerült megmenteni és újjávarázsolni a XVIII. századi magyarországi bútorművességnek ezt a reprezentatív darabját, s ezzel együtt a Magyar Nemzeti Múzeum elsőrangú kiállítási darabbal gazdagodott. Összegezve megállapítható, hogy az anyagi és munka ráfordítást értékben sokszorosan felülmúló műtárgy lett a munka eredménye. A restaurálás folyamán az elsődleges munkát a szekrény szerkezeti elváltozásainak, az ajtók és oldallapok deformálódásainak és torzulásainak kiküszöbölése adta. Megállapítottuk, hogy a sík lapok alakváltozásainak alapvető oka a régi bútorkészítő technológiában keresendő. Az akkori eljárásnál ugyanis az alapfának (jelen esetben fenyő) csak a külső lapját borították lemezzel s ennek következtében a fa szerkezetében egyoldalú húzóerők léptek fel, ami párosulva a víz hatásával, a sík lapok deformálódását okozta. Ezt az egyoldalú feszültséget a vetemedett lap belső felületének többirányú befűrészelésével küszöböltük ki. A szerkezeti forma