Folia archeologica 18.
Kalmár János: Hunyadi Mátyás bécsi hadseregének pajzsai
156 KALMAR JANOS zéken nem találjuk meg sem a szokásos Szent György, sem pedig egyéb ismert festett díszítést, így tehát részünkről nem tartjuk hitelesnek a pavézék alaki ábrázolását sem. Ha esetleg néhány pavézét lefűrészelés nélkül, eredeti alakjukban hagytak volna meg, úgy ezeket ma is meg lehetne találni a gyűjteményben. Tényként kell elismernünk, hogy az 1848. esztendő előtt történhetett meg a lefűrészelés, erre utal a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött pavéze példány, amelynek eredetét a múzeum Kalauza így írja le: „Mátyás király fekete hadseregéből való katona pajzsa, vászonnal borított fából, középen koronával födött „M" betűvel, oldalt s mellette piros lángnyelvekkel, szélén feketére festett pikkelyes díszítménnyel. Bécs város ajándékozta 1848 tavaszán a magyar nemzetnek, a polgári Fegyvertárban őrzött pajzsok közül." 6 A turini Armeria Reale gyűjteményében őrzött pavéze, amelyet Carlo Albertonak 1843-ban ajándékozott Frigyes porosz herceg, ugyanilyen módon van lefűrészelve. Ez a pavéze példány egy, még korábbi lefűrészelési időpontot ad meg. 7 A kreutzensteini Wilczek-gyűjteményben őrzött pavéze ugyancsak lefűrészelt aljú, közepét a Hunyadi-család címere ékíti. A lefűrészelést, szerintünk, nem egy újabb kiállításra való előkészítés kívánta meg. Nem valószínű, hogy egy trófeaszerű kiállítás, amely 1740-ben még alkalmazható volt, a XIX. század első felében már csak megcsonkított kiállítási tárgyakkal volt megrendezhető. Nem tartjuk valószínűnek a lefűrészelést azért sem, mert a pavézék jó néhány példánya királyok, császárok személyéhez kapcsolódik ; ezeket tehát egy gyűjtemény keretében is ereklyeszámba vették és legenda övezte őket. Ennek a kérdésnek az eldöntését egyelőre nyitva hagyjuk. Vizsgáljuk meg a XV—XVI. század fordulójának szempontjából a hosszan megnyúlt pajzsok felhasználási lehetőségét. Feltételezzük, hogy a lefűrészelés akkortájt történt. Mátyás király halála után megszűnt Ausztria magyar megszállása, de az ellenséges viszony továbbra is fennállott a két ország között. Fegyverkezni kellett tehát továbbra is, fejleszteni a védőrségeket. Fel kellett ismét szerelni a hadszertárakat támadó- és védőfegyverekkel. A törvényszerűség diktálta, hogy Kelet ellen keleti fegyverekkel lehet a harcot eredményesen felvenni. Kelet felől pedig csupán a magyar lovas hadsereg jelentett veszélyt. Át kellett tehát hangolni a fegyverzetet keleti módra, azaz a lovas harcosok felszerelését és fegyverzetét kellett megfelelő módon fokozni. A Hadszertárba besorozott huszita—cseh gyalogsági védőfegyvereket, a pavézéket, a lovas harcos használatába kellett állítani, amit azzal értek el, hogy a megnyúlt alsó csúcsukat lefűrészelték. A magyar lovas harcosok felszerelésében a XV—XVI. század fordulóján divatozott a Mátyás király idejében annyira kedvelt nagyméretű pavéze. Erre a körülményre utal Miksa császár diadalmenetének egyik képe, ahol a magyar urak felvonulását láthatjuk nagy pavézékkel baljukon 8 (64. ábra). A magyar lovas harcos védőfegyvere, a gyeplőtartó kéz védelmére szolgáló pavéze, nyilvánvalóan Mátyás király korának emlékét őrzi. Későbben a felugró bal csúcsú tárcsapajzs a divatos forma. Pedig a pavéze, mint lovas felszerelési tárgy, alig kezelhető védőfegyver, megnyúlt formája nehezítette a mozgatását az elülső nyeB Kalauz a Régiségtárban. (Bp. 1912) 44. ' SzencLrei J., Magyar hadtörténeti emlékek. (Bp. 1896) 117—178. " Triumph des Kaisers Maximilian I. (Wien 1884) 39. kép.
