Folia archeologica 17.

H. Kolba Judit: Ötvösadatoka magyar krónikákban

144 H. KOLBA JUDIT említ Heltai szent Erzsébettel kapcsolatban, aki nem értékeli annak művészi kidolgozását, hanem inkább a szegények között osztaná ki az ezüstöt és az aranyat, melyből készült.

8

3 V. Lászlót 1456-ban Prágába érkezve lelkes tömeg fogadta, a felvonult „pápás papok" kereszteket és ereklyéket hordoztak előtte. A király leszállt lováról, és „térdre esék a kereszt előtt és megcsókolá azt" ; Heltai szerint a huszita tanokat valló nép nagy nemtetszéssel szemlélte ezt a jelenetet.

6

4 Nem sokkal később a pogány török elleni harcokban „Capistranos János egy feszületet kezében hordozván, erőssen inti és vigasztalja vala a keresztesseket".

6

5 A keresztek mellett a templomok, kolostorok, de főúri udvarok kápolnáinak is legfőbb ékessége volt egy-egy szép kehely. A már említett adományfelsorolások mellett egyszer találjuk külön kiemelve: Kálti Márk azért sajnálja Erzsébet királynét, akinek Zách Felicián kardjával lecsapta négy újját, mert ezekkel „fáradhatatlanul küldte az oltárokra ... a kelyheket" (calices) is.

6

8 A templomok nem szorosan belső, de elengedhetetlen tartozéka a harang. Érdekes, alig fordul elő említés róluk, pedig számuk ugyancsak nagy lehetett. Ezek is tűzvésszel kapcsolatosak: mikor a német császár kíséretében Magyarországra jött Salamont Pécsett megkoronázzák, s azon éjjel kigyulladt a székesegyház, „mindnyájan megrémültek ... a szörnyű robajtól, amint a harangok (campana) lezuhantak a tornyokról".

6

7 1327-ben szintén hatalmas tűzvész pusztított, ezúttal a székesfehérvári egyházban és egyedül a harangtorony marad meg, melyet a krónikás azzal magyaráz, hogy „ott sok szent ereklyét tartanak".

8

8 Utoljára maradt Istvánffy Miklós krónikája: hogyan próbáltak pénzt szerezni a fenyegető török veszély idején, közvetlenül a mohácsi csata előtt. Mivel az államkincstárban nem volt pénz, az országgyűlés határozatot hozott: a király „a templomi ajándékoknak (donaria) és az arany- és ezüsttárgyaknak (resque aureae et argenteae), melyeket jámbor halandók az isteni szolgálatra régtől fogva ajándékoztak, bizonyos részét a katonák zsoldjára és különböző hadiszükségletekre fordítson".

6

9 Ez az első ismert krónikabeli adat, hogy állami célra az országgyűlés, mint világi szerv, az egyházi javak áruba bocsátását szavazza meg. Pedig a világi főurak is nagy mennyiségben rendelkeztek világi rendeltetésű ötvösművekkel. Ézek közül a leggyakrabban edényféléket említenek a krónikák, sajnos a legtöbbször minden közelebbi meghatározás nélkül. Anonymus írja a honfoglalás utáni időkből, hogy eleink olyan jómódban éltek, hogy „ételt, italt a vezérnek és nemeseknek aranyedényekben (vasa aurea), a szolgáknak és póroknak ezüstedényekben (vasa argentea) hordnak vala".

7

0 A tatárjárás idején az általános pusztítás és gyújtogatás nem kímélte ezeket a dísztárgyakat sem. Rogerius ugyan azt fájlalta, hogy „nem volt, aki összegyűjtse 6

3 Uo. 119. r'

4 Uo. 250. ; Bonfini, i. m. 80. 6

5 Heltai, i. m. 235. fi

6 Kálti, i. m. 209. 0

7 Uo. 128. 6

8 Uo. 207. 6

9 Istvánffy, i. m. 97. 7

0 Anonymus, i. m. 50.