Folia archeologica 16.

Fejős Imre: A Magyar Nemzeti Múzeum története (1802–1847)

•270 FEJŐS IMRE Eredménye gyűjtő szenvedélyének, munkatársai befolyásának és eredménye annak, a már Bessenyei által kezdeményezett, majd a Kazinczy vezetésével kiteljesedett művelődési mozgalomnak, amely a magyar nyelv kiművelése útján, haladó eszmék terjesztésével s korszerű kultúra kimunkálásával kívánta a nemzetet a cselekvő megújhodás útjára vezetni. Eredménye volt mindenekelőtt magas erkölcsiségű patroitizmusának, amely 1802 márciusában elérkezettnek látta az időt, hogy az uralkodótól engedélyt kérjen, miszerint kora ifjúságától fogva fáradhatatlan gonddal, nagy áldozatokkal szerzett, Magyarországra vonatkozó gyűjteményét hazája számára adományozhassa. A gyűjtemény ekkor 11 884 nyomtatványt, и50 kéziratot, 142 kötet térképet és rézmetszetet, 2019 nemesi címert tartalmazott. Ezekhez járult 2675 darab érem, köztük 702 darab arany, továbbá az idehaza gyűjtött és a Neumann bécsi múzeumigazgatótól vásárolt régiségek és néhány képmás. Pénzben kifejezve az adomány 160 000 forintot képviselt, ami akkor igen nagy összegnek számított, ha meggondoljuk, hogy az ez idő tájt épített soproni kétemeletes, kettős szárnyú Széchényi-palota költségvetése mindössze 40 000 forintra rúgott. Felségengedélyt Ferenc császár reakciós, minden hazafias szellemű megmozdulást ellenőrző és akadályozó uralma idején már csak azért is szereznie kellett, mivel az országos múzeum tisztvielőit Széchényi az ő, és utódai kijelölése alapján kívánta kineveztetni s mivel azok fizetését a királyi ellenőrzés alatt álló egyetemi alap terhére szándékozott foganatosíttatni. A fundáció hírét nemcsak a hazai irodalmi- és tudományos körök fogadták kitörő lelkesedéssel, hanem egész Közép-Európa tudományosságát is elismerésre késztette. A varsói, a brünni, jénai, göttingai tudós társaságok, sőt a bécsi Szépművészeti Akadémia tagjaik sorába választották az alapítót. Jó későn, 1808-ban maga a császár is indíttatva érezte magát, hogy az aranygyapjas renddel tüntesse ki Széchényit. A Habsburgok közül egyedül József nádor (in. ábra) az, akinek valóban sokat köszön a múzeum. Az alapítólevél őreá bízta a gyűjtemény kormányzását és a nádor körültekintő munkát és anyagi áldozatot nem kímélve, örök emlékezetre méltóan tett eleget e feladatának. Buzgalmának köszönhető, hogy már 1803. december 10-én a volt Pálos-kolostorban megnyílt a könyvteremből, az olvasószobából, az érem- és régiségek szobájából álló gyűjtemény, amelynek nagytermét Széchényi Rivetty Péter pesti festőművésszel dekoráltatta. A rendezést Miller Ferdinánd, a gyűjtemények őre, volt nagyváradi akadémiai tanár, és a melléje beosztott „segéd" Petrovics Ignác, az intézet első alkalmazottai végezték. A gyűjtemények azonban nem sokáig találtak itt otthonra. A napoleoni háborúk idején előbb 1805-ben Temesvárra, majd mikor Napoleon hadai már Győrig jutottak, 1809-ben a legértékesebb darabokat Nagyváradra menekítették. Közben a Pálos-kolostort ki kellet üríteni s a múzeum a régi központi egyetemi épületben kapott, az előző helyiségek négyszeresére menő új szállást, s az 1811. június 30-án közzétett látogatási renddel a gyűjtemények megnyíltak a nagyközönségnek. Legpompásabb látnivaló volt akkor a 18 szekrényben kiállított éremtár. Három kötetben, Széchényi költségén, Schönwisner szerkesztésében megjelent az éremgyűjtemény katalógusa (Catalogus nummorum Hungáriáé ac Transsilvaniae, Pest 1806). A könyvtár már kiadott katalógusa után, ez volt a múzeumi gyűjtemények első tudományos jegyzéke. Az alapítást követő első, 1807. évi országgyűlés 24. törvénycikke a nemzet birtokába vette az új intézményt. Megörökítették Széchényi Ferenc utánzásra