Folia archeologica 16.

Lengyel Irina: A fazekaskorong megjelenésének kérdése a Nagyalföldön

•2fi LENGYEL IRINA a többitől megkülönbözteti, hanem csupán kerámiájának jellemzését kíséreljük meg, amely ennek a kultúrának sajátosságát kiemeli, emlékanyagát összekapcsolja, de ugyanakkor a szomszédos területek emlékanyagától meg is különbözteti. Valamennyi temetőben olyan kerámiával találkozunk, amely előállításának módjánál fogva két nagy csoportra osztható.

4 Az első csoportba a kézzel formált, a második csoportba a korongolt edények tartoznak. A% első csoportba mindenekelőtt kézzel formált, virágcserép alakú edények tartoznak. Akadnak azonban ezen felül ebben a csoportban tálak is, főképpen behajló peremmel, de néha egyenes vagy kihajló peremmel is. A kézzel formált kerámia kisebb százalékát olyan bögrék alkotják, amelyeken a fül a perem fölé emelkedik. Végül a Villanova típusú vagy bikonikus alakú edények egy része szintén kézzel formált. Az ilyen edények legtöbbször rosszul iszapolt agyagból készültek, amelyhez samott is keveredett, az edények alakja sokszor aszimmetrikus és a neolit készítményekre emlékeztet (különösen a virágcserép alakú edények). Ebbe a csoportba kell sorolnunk a hallstatti típusú kerámiát, amelyet szépen simítottak és jól kiégettek, bár az utóbbit legtöbbször hanyagul készítették el. A hanyag munkára vall az aszimmetrikus alak, és a nem egyenlő vastag edényfal. A nagy gonddal készült edények ritka kivételnek számítanak. Az ehhez a csoporthoz sorolható fazekasáru a földben rendszerint rosszul marad meg, és az első érintésre szétmállik. Az edényeket egyenlőtlenül égették ki, falvastagságuk 8—10 mm. A második csoport magas fülű bögréket, befelé hajlított vagy (ritkábban) kifelé hajló peremű tálakat, bikonikus edényeket, palackokat, amforákat, korsó alakú füles bögréket tartalmaz (4. ábra 1-3; 5. ábra 1-2). Az edények színe majdnem mindig világos szürke, mind a törésen, mind a felületen néha barna és egészen ritkán piros. Agyagja kitűnően iszapolt, az edényfalak vékonyak, vastagságuk 4—5, sőt néha 2—3 mm. A fenék „gyűrűs", a kiégetés egyenletes. A belső felületen a korongolás nyomai világosan látszanak (6. ábra), a külső felület gondosan simított. Ez a fajta edény a földben igen jól megmarad, kivétel csupán a piros kerámia, amely rétegekre hasad és szétmorzsolódik. Mind a kézzel formált, mind a korongon készült edények gyakran hamvasztásos temetkezések urnái, és sokszor a halott másvilági útjának kísérői, az elhalt ételét-italát tartalmazzák, ilyenkor a sírgödörben a váz vagy az urna mellett állnak. Előfordul gyakran az is, hogy az edényeket összetörten helyezték a sírba. Zöldhalompusztán, Szentes—Vekerzugon, Alsótelekesen megfigyelhettük azt a valószínűen temetkezési szokásokkal összefüggő jelenséget, hogy a sírgödörben vagy a behantolt földben csak olyan cserepeket találunk, amelyeknek alapján még azoknak az edényeknek alakját és számát is nehezen állapíthatjuk meg, amelyekből a cserepek származtak. A kézzel formált és korongolt edények szerepe minden esetben egyforma. Néhány statisztikai adat összehasonlítása alapján megállapíthatjuk, hogy a leginkább átvizsgált temetők közül az alsótelekesi temetőben talált leletanyag kb. másfél százaléka a korongolt kerámia,

5 a csanytelekiben 24%," a tiszaberceli

7 4 Bottyán Árpád, aki részletesen foglakozott a szkítakori kerámia típusaival, eredetével és elterjedésével (Szkíták a magyar Alföldön. RF i. (Bp. 1955) 13—42) nem a kerámia előállítása, hanem tipológiája szempontjából vizsgálta az anyagot. Kronológiai ellentmondásairól lásd lejjebb. 5 Patay P., FA 13(1961) 27—48. 6 Csallány G.—Párduc^ M. Arch. Ért. 1944—45. 81—85. ' Kiss Lajos ásatása ; az anyag azonosítását a szerző végezte.