Folia archeologica 16.
Kovalovszki Júlia: A dobozi és bashalmi Árpád-kori faluásatások
A DOBOZI ÉS BASHALMI ÁRPÁD-KORI FALUÁSATÁSOK Középkori régészeti kutatásainknak évek óta sürgető feladata, hogy eredményeivel méltóképpen járuljon hozzá a magyarság megtelepedésével kapcsolatban felmerült gazdasági, társadalmi és településtörténeti kérdések megoldásához. E munka alapvető feltétele, hogy néhány teljes egészében feltárt Árpád-kori falu emlékein keresztül tanulmányozhassuk a korszak életét. Ilyen nagyszabású feltáró munkára nálunk a közelmúltig nem kerülhetett sor. A legnagyobb Árpádkori faluásatásaink (Tiszalök-Rázom, 1 Visegrád-Várkert-) alapvető fontosságú és sokrétű eredményt hoztak, de leletmentések voltak, a többi hasonló korú ásatásunk pedig alig néhány épület feltárására korlátozódott (Kardoskút-Hatablak, 3 SzarvasRózsás, 4 Fépcevis," 1 Pécs-Tettye 6 stb.). Az évek óta tartó Csongrád-felgyői 7 ásatás mellett 1962-ben lehetőség nyílt arra, hogy az Alföldön két elpusztult Árpád-kori faluban tervszerűen előkészített ásatásokat kezdjünk meg. E települések kiválasztásánál más-más szempont vezetett bennünket, de mindkettőnél egyaránt az a célunk, hogy a következő évek során a falut teljes egészében feltárjuk. Az alábbiakban a két ásatás eddigi eredményeiről számolok be röviden. Mivel mindkét helyen még nagyon távol állunk attól, hogy Árpádkori falvaink számos településtörténeti stb. kérdése közül csupán néhányra is biztos és végleges feleletet adjunk, beszámolómat a feltárt jelenségek ismertetésére korlátozom, és rámutatok néhány újabban felmerülő kérdéscsoportra, amelyeknek a megoldását az ásatások folytatásától várhatjuk. I. Az egyik ásatást a Békés megyei Doboz község Hajdúirtás nevű határrészében kezdtük meg. E munka beletartozik az egész megyére kiterjedő régészeti településtörténeti kutatásokba, amelynek Szarvas környékén végzett részletéről már korábban beszámoltam. 8 A szarvasihoz hasonlóan a dobozi ásatást is terepbejárás és a történeti források áttanulmányozása előzte meg. Elsősorban a régi Fehér- és Fekete-Körös partjain végzetünk terepbejárást. Itt a késő középkori 1 Méri 1., Arch. Ért. 79(1952) 49—65. 2 Méri István visegrádi ásatásainak eredményei még közöletlenek. 3 Méri /., Árpád-kori népi építkezésünk feltárt emlékei Orosháza határában. (Feldolgozás alatt). 4 Kovalovs^ki /., Arch. Ért. 87(1960) 32—41. 5 Nováki Gy., Arch. Ért. 83(1956) 51. " Parádi N., JPMÉ 1958. 129—134. 7 László Gyula a még közöletlen ásatásán előkerült árkokat említi „Őstörténetünk legkorábbi szakaszai" c. munkájában (Bp. 1961) 22. Az árkoknak Árpád-kori falvainkban betöltött szerepével kapcsolatban Méri István a felgyői árkokat is értékeli. L. Arch. Ért. 89(1962) 213—214. s L. 4. j.