Folia archeologica 15.

Szakács Margit: Irinyi János élete és munkássága

198 SZAKÁCS MARGIT Kecskeméti utcai lakásától való távolságát jelöli meg. Ezt nemcsak saját, hanem feljövendő öccse kényelme szempontjából is mérlegeli, aki — terve szerint — nála lakott volna. De a szomszédok is kellemetlenkedhettek ismét, erre utal egyik mondata : „Ott voltam a Nyár-utcában s a szomszéd összevész házigazdámmal s annak ártani kívánván ellenem fellázítja a többi szomszédokat. S mi történt. Én lakom a Kecskeméti-utcában, alkalmatlan volt a Nyár-utcai gyárnak ezeket együvé hozni kívánván elköltöztem György napkor ..." Valószínűleg ekkor, 1841. április 24-én költöztette át gyárát a Tajnay-házba, ahonnan alig három hónap múltával az említett Müller-házban bérelt helyiséget. A gyár új helye mindenesetre megfelelőbb volt a réginél. Itt a ház hátsó részének első emeletét foglalta el, ahol öt szoba és egy konyhából álló helyiség szolgált a gyártás céljaira. A konyhában kis vaskályhán olvasztották fel a ként és ott végeztek minden olyan munkát, amelyhez tűz szükséges volt. Irinyi azért is jónak találta a helyet, mivel a gyár az udvar végén épített részben volt. Irinyi megtette a szükséges intézkedéseket is, vaspléhekkel ellátta az ajtókat és ablakokat, s vizes edényeket is készenlétbe helyezett, hogy semmi kifogás ne merüljön fel az új gyárra való engedély kérésnél. Az engedélyt azonban a gyárra és a vásáron a gyújtószerek árusítására kért fabódé felállítására kétszeri folyamodásra sem kapta meg. Jóllehet a városkapitány jelentésében bizonyította, hogy az Irinyi által vázolt helyzet valóban fennáll, a szükséges intézkedések megtörténtek, a kérelmet a tanács elutasította. Ennek pedig alapvető oka az volt, hogy a gyárhelyiség a belvárosban volt és a rendőri szabályok szerint az ilyen egészséget és biztonságot veszélyeztető gyárak csak a külvárosokban lehetnek, ott is lehetőleg távolabbi helyeken. Tűzveszélytől tartva, nem engedélyezték Irinyinek a fabódé felállítását sem. Igaz, hogy a belvárosban volt egy gyufaüzem — erre hivatkozott Irinyi is —, mégis érthető a tanácsnak az a végzése, hogy nem akart hozzájárulni ahhoz, hogy a gyufaüzemek a belső városrészekben szaporodjanak. Ezt a külföldi városokban is tiltották már ekkor. Ez ellen küzdve, a tanács végül is 1843-ban rendeletet hozott az összes gyufaüzemeknek a város szélére való kitelepítésére, igaz, hogy a végrehajtására akkor sem került sor. Hosszú küzdelem indult meg ezt követően Irinyi és a tanács között. Irinyi természetesen tartani szerette volna a számára kedvező helyet és folytatni a gyártást. A tanács végzése ellen, amely Szent Mihály napi határral mind a gyártástól, mind az árusítástól eltiltotta, újabb folyamodványt adott be decemberben és vizsgálatot kért. Ez szükséges volt azért is, mert az előző nap kisebb tűz keletkezett a házban, ami még nehezebbé tette Irinyi helyzetét. A hatóságok a helyiséget is felmondatták a háziúrral. Ebben a decemberi folyamodványban kéri ismét, hogy szakértőbizottság vizsgálja meg üzemét, mivel a munkálatok leálltak. Egy bizottság ezt 1842 januárjában el is végezte és veszélytelennek minősítette a gyárat. De Irinyi tartva attól, hogy az üzemeltetést tovább akadályozzák, a jelenlegi emeletes épületrészben — mert ezt is kifogásolták — tárgyalni kezdett a házgondnokkal, hogy neki egy bolthajtásos szerkezetű földszinti raktárt adjon át. Január 19-én este azonban egy újabb tűzeset történt a házban, Irinyi lakása alatti földszinten. Ekkor egy újabb öttagú bizottság szállt ki a helyszínre, melynek tagjai között volt Nendtwich Károly orvos, Kasselik Ferenc építész és Wagner Dániel vegyész, hogy orvosi, egészségügyi, építészeti és egyéb szempontokból megvizsgálja az új földszinti helyet, ahová Irinyi gyárát állítani kívánja. A vizsgálat ered-