Folia archeologica 15.

Temesváry Ferenc: Kulcstípusok és zármechanizmusok fejlődése a XVI-XVIII. században

KULCSTÍPUSOK ÉS ZARMECHANIZMUSOK FEJLŐDÉSE 139 mán a négyes osztás nem törvényszerű. Gyakran találkozunk 2—3 vasmagos szerkezeti rendszerekkel is. A Magyar Nemzeti Múzeum XVII. századi nagyméretű tornyoslakatját mesterremeknek tartjuk, annál is inkább, mert szétszedhető formában készült el, feltételezhetően egy lakatoscéh tanácsának kívánságára. Kulcsának fülkiképzése nem újkeletű, hiszen már a XV. századi régészeti ásatások anyagában is kimutattuk ezt a formát. Éppen ezért XV. századi előfordulásának bizonyítása ma már nem lehet feladatunk, viszont annál szükségesebbnek látszik a későbbi fejlődés nyomonkövetése, hogy az évszázadokon keresztül csaknem azonos formában és technikával készült darabok korát pontosabban meg tudjuk határozni (42. ábra 2—6). A feladat megoldása nem látszik könnyűnek, jóllehet a Szent Péter ábrázolásoknál az újkorban is csaknem valamennyi esetben megtaláljuk a kulcsot. „Mint a Krisztustól nyert primátusi jognak jelvényét"

4

9 (43. ábra). A reneszánsz kibontakozása ellenére az egyszerűbb formák nem szűnnek meg (44. ábra). Továbbélésüket külföldi és hazai anyagon egyaránt bizonyíthatjuk.

5

0 Megfigyeléseink szerint a XVI—XVII. század folyamán a kulcsfül viszonylag vékonyabb lemezből hajtott szabálytalan, hengeres, illetőleg négyszögkeresztmetszetű szorítógyűrűvel szerelt. A fül körületlemeze a korai daraboknál még erősen nyomott, s csak a XVII—XVIII. század fordulóján kezd erősen a kör alakhoz közelíteni. Ugyanebben az időben válik jellemzővé a gyűrű tagolása is. Amíg a bártfai lakatoscéh pecsétjén látható kulcson még nem ábrázolják erőteljesen a szorítógyűrűt, addig a rózsahegyi kovácsok és lakatosok — 1715-ben — kiemelését fontosnak tartják" (55. ábra 3). A korábbiakban láttuk már, hogy Magyarországon a XV. században alkalmazták a kulcsfül tengelyétől jobbra, illetőleg balra elhajló volutás díszítést. Ezt a fülön kívül készítették el, egy kisméretű tönkbe forrasztották, majd ezzel együtt a fülbe helyezték. Néha a volutás díszítés két emeletet kapott, sőt a fülön kívül a fül és a szár összedolgozásánál, jobbra és balra felfelé hajló megmunkálásban is jelentkezik. A XVI. században a korai kísérletezés más úton ismét felelevenedik, és a XVII. század folyamán tökéletes csigás kidolgozásig fejlődik. Bebizonyosodott már, hogy a hazánkban fellelhető kulcsoknak egy-egy típusa nem kifejezetten magyar jellegzetesség, hanem világviszonylatban ismert és elterjedt. A csigás kulcsokban a német reneszánszra kell emlékeznünk, amely a központból szabályosan elágazó csigás díszítést szívesen alkalmazta. A mondottak ellenére azonban nem szabad minden egyes típusnál egy-egy centrumot feltételeznünk. Ugyanis ezek a nagy stílusáramlatok hatására önállóan is kialakulnak. A csigás kulcsfülek megmunkálása alig 3—4 mm vastag vaspálcából történt, amelyet ugyanúgy, mint a korábbi századokban, igen primitív eljárással odorokba vertek, hogy megközelítőleg félkörkeresztmetszetű formát kapjanak. A XVI. század folyamán a kulcsfül körületlemez külső felületét még nem igen díszítették, de a következő évszázad közepére már jelentkezik a tetőponton a díszítés, általában harántcsíkos, bordás megmunkálás formájában. Ez a díszítés szembetűnő a 4

9 Borsody В., Adalékok a városok és várak és egyéb erős helyek kapuinak katonai művelődést örténetéhez. (Bp. 1932) 2. 6

0 A korábbiakban mondottakat annyival akarjuk kiegészíteni, hogy a hervartói Szent Péter és Pál oltárszárnyon 1460—1470 között már jelentkezik. — Radocsay D., A középkori Magyarország táblaképei. (Bp. 1954) LIV. t. 5

1 Ltsz. 1900/17., valamint 59/1877.4. MNM.