Folia archeologica 15.

Temesváry Ferenc: Kulcstípusok és zármechanizmusok fejlődése a XVI-XVIII. században

120 TEMESVÁRY FERENC 48. ábra lemezek peremeit felhajtják, a mozgó alkatrészeket domborított, vésett és nem ritkán maratott lemezzel lezárják.

1

7 Korukat — minthogy évszámok csak ritkán kerültek fel ezekre a darabokra — elsősorban a dió fejlettségén és a díszítő motívumok elemzésén keresztül tudjuk megállapítani (47. ábra 2). Alapjában véve ugyanezeket a szerkezeti megoldásokat alkalmazzák a kisméretű kazettákon, valamint céhládákon is. Ezen utóbbiaknál különösen szépen kidolgozott, díszes, vésett, helyenként ónozott és ezüstözött, sőt tűzaranyozott körülettel és zárfedőlemezzel ellátott darabokat találunk (48. ábra). A céhszervezetek a XVIII. században a C-rugós rendszereket gyakran a már modernnek számító mechanizmusokkal váltották fel. Ezek nyelvcsapjai egy, illetőleg két irányba zártak. Ennek megfelelően a láda fedele két csuklópánton nyílt fel, vagy kétirányú zárás esetén két sínen vertikálisan mozgott.

1

8 A XVIII. században a zárszerkezeti rendszerek lényegesen változnak, s ami különösen kiemelendő, a kombinációs zárak megszerkesztéséhez is eljutottak. Meg kell ugyan jegyeznünk, hogy a kombinációs zárak csoportjába tartozó betűs zárakat Doppelmayr állítása szerint Ehemann nürnbergi lakatos már 15 51 előtt feltalálta. Vanhagen von Ense Memorabilia című munkájában ezeknek a záraknak születését 1682-re teszi, de elterjedését N. Regnier a párizsiMusée de Artillerie 1

7 A maratásnak egyik elterjedt formájánál 4—8 rész vízzel hígított salétromsavat használtak. Ezt az oldatot a zsírtól és rozsdától megtisztított gyantával és viasszal bekent felületre karcolt motívumokba öntötték. A maratást állítólag Dürer 1515-ben találta fel és kezdte alkalmazni. 1

8 Vö. Temesváry F., A céhládák szerepe a céhek életében. (Bp. 1958) 35—38.