Folia archeologica 15.

Temesváry Ferenc: Kulcstípusok és zármechanizmusok fejlődése a XVI-XVIII. században

110 TEMESVÁRY FERENC hogy a XVI. századot megelőzően a mechanizmus a dió irányában kissé kiszélesedő, egyszerű alaplemezre szerelt néhány alkatrészből áll. Megfigyeléseink szerint a XVI. században — a zárszerkezetek számszerű növekedésével egyidőben —• új típusok jelennek meg, s a szerkezeti megoldásokban is változás mutatkozik (XX. t. i). Egyes daraboknál ugyan — gondolunk itt elsősorban az ajtózárakra — az alaplemez a korábbi évszázadok formáját követi, de méreteiben megnövekedett. Ezeket tölgyfából készített, erősen megvasalt ajtókra szerelték, hogy ha szükséges, külső támadás ellen is bizonyos védelmet nyújtsanak. A XVI. századra a nyelvszárak és nyelvcsapok erősen megvastagodtak, sőt időnként a 30 X30 mm átmérőt is elérték (39. ábra 1). Bár a kidolgozás a továbbiakban elég primitív maradt, mégis a dió megerősítése, a biztonság fokozás a nyomon követhető. A dolgozatunkban bemutatott szép példányon az a feltűnő, hogy a zárszerkezet nyelvcsapja csak abban az esetben reteszel ki, ha az őrlemezes dión keresztül jutó kulcs megfelelően kidolgozott taraja egy külön beépített biztosító kart is elmozdít (39. ábra 2). A zárakat tehát az ormótlan nagyság, a század végére a maratott és domborított zártest, pajzs alakú zárfenéklemez jellemzi (41. ábra). Ezek mellett természetesen tovább élnek a boríték nélküli — egyszerű lemezre szerelt mechanizmusok is, mint ezt gyűjteményünknek az 1626. évvel jelölt darabja mutatja (40. ábra). Sajnos csak nagyon ritka esetekben találkozunk mesterjegyes, évszámos darabokkal, s így a kutató a szerkezeti rendszerek felépítésére és a díszítő elemekre támaszkodhat csupán, amikor egy-egy darab készítési helyét rögzíteni kívánja (XX. t. 2). Segítségükkel azonban elsősorban a külföldi — itt a francia és főleg német termékekre gondolunk, amelyek nagyrészt a XVI—XVIII. századi bútorok tartozékaiként kerültek be az országba — és a magyar termékek szétválasztása kísérelhető meg. Mivel a XV—XVII. századi bútoranyagunk a magyar faluban — ahol a legjobban tudjuk lemérni a helyi ipar fejlettségét—csaknem teljesen elpusztult, és az épületekkel együtt az épületek tartozékai is a föld alá kerültek, ezért az eredeti magyar készítményeket elsősorban a föld alatt kell keresnünk. Feltárások során viszont azt tapasztaljuk, hogy ezek sokszor olyan állapotban vannak, mintha 40. ábra