Folia archeologica 14.

Mihalik Sándor: A hermányi kőedénygyár

203 V. Az 1821-es év a kialakult rend szokottságával indul. Januárban L(írint% János Kőműves 1 napon át dolgozik a gyárban, februárban szintén egy napot, majd áprilisban előbb 2 napot, április 21-től további 2 napon át — miként azt számlájában megnevezi — „Bjelit sem Fabriku", fehérítette, vagyis kimeszelte a gyárat. Május havában Hanusfalváról és Agyagosról 3500 téglát juttattak el a hermányi gyárhoz. E nyugalom csak látszólagos, mert közben sorsdöntő elgondolások érlelődnek. Dessewffy Sámuel a február 11-én Edelényben kelt levelében reményét fejezi ki, hogy a gyár könyvelését az általa felvett számadó rendbehozza és ha nem is írja, de tulajdonképp az elmúlt év számadásait szeretné mihamarább kézhezvenni, mert a gyártás, a termelés reális hű helyzetéről óhajt képet nyerni. Mikor az iratokhoz végre hozzá jut, rádöbben, hogy háromévi gazdálkodással és működtetéssel sem bírtak megfelelő eredményt elérni. Elégedetlen az uradalmi kezeléssel s úgy látja, hogy megfelelő szakember nélkül, uradalmi és gazdatisztjei képtelenek a gyártást irányítani, fejleszteni, a kereskedelmi hálózatot kiépíteni. Szakít tehát az eddigi gyakorlattal s elhatározza, hogy az egészet bérleménybe adja. Insamb Willibalddal kezdett megbeszélése hamar eredményes: 1821. május 14-én Fintán, — ideiglenes távolléte miatt — fia, gróf Dessewffy Ferenc és Insamb Contractot írnak alá. A kilenc pontba foglalt szerződés alapján a gyár 20 esztendőre „szilárdan és biztosan" Insamb rendelkezése alá kerül. Változtatást csak hozzájárulással eszközölhet. A „porcellángyártáshoz" szükséges tűzifát mennyiség kikötése nélkül Dessewffy 3 bécsi értékű forintért 20 esztendőn át a gyár rendelkezésére bocsátja. Minden szükséges berendezést — az épülettel együtt — beleértve a javításokat is, a sajátjából fedezi Dessewffy. Még arra is kötelezi magát, hogy 6000 bécsi értékű forintnyi tőkét ad a gyár tökéletesítésére. Insamb nemcsak a gyártás, hanem az értékesítés teljes vezetését is átveszi. A szerződés feltételei mellett belátása szerint irányíthat és igazgathat. Az első évre Insambnak 2000 bécsi értékű forint külön jutalékot biztosítanak. A szerződés teljes ideje alatt számára a három szobás lakást a szükséges tüzelőanyaggal díjtalan bocsátják rendelkezésére. Biztosítják azt a jogot is, hogy azonos feltételek mellett az igazgatást idővel a fiának adhatja át. A tiszta haszonból ketten olyképp részesülnek, hogy kétharmad részt Dessewffy, az egyharmadot Insamb kapja. Insamb ezt az összeget a maga részére felveheti, ellenben Dessewffy 6%-os kamat ellenében a gyár fejlesztésére köteles 2 évig benthagyni. Végül Insamb ígéretet tesz, hogy a legjobb rend szerint szervez mindent és szigorú ellenőrzést gyakorol. A magyar kerámiagyártás színterén váratlanul és ismeretlenül fellépő Insamb Willibald, hihetőleg annak az Inzam és Inzumnak is nevezett tiroli művészdinasztiának a sarja, amelyik nemcsak olasz földre, hanem Magyarországra és Csehországba is szétágazott. Az 1762-ben Pesten polgárjogot szerzett Inzam János szobrász még tiroli születésű volt. Közülük számunkra legfontosabb annak a Willibald Insamb-nak a szerepe, aki 1800 elején Csehországban a konopisti uradalomban a Sasawa folyó mellett fekvő Teinitz (Tynec Sázavou)-ban létesített és Franz Joseph Wrtby gróf tulajdonát képező kőedénygyár Kontrollor-ja volt.