Folia archeologica 14.
Patay Pál: Újabb ásatás az alsótelekesi vaskori temetőben
Üjabb ásatás az alsótelekesi vaskori temetőben 19 Vissza kell itt térnem arra a jelenségre, hogy a 87. sírban a vastű közvetlenül a csákány alatt feküdt, a nyéllyuk irányát keresztezve. A tű csak abban az esetben kerülhetett erre a helyre, ha a csákányt nyél nélkül földelték el. Ebből tehát arra következtethetünk, hogy a csákányt — és feltehetőleg a többi mellékletet is — a halottal együtt feltették a máglyára, ahol azok éghető részei elpusztultak a tűzben. A 94. sírban lelt bronz karperectöredékeken is erős olvadásnyomok figyelhetők meg. Az 1959-ben feltárt temetőrész ismertetése során úgy véltük, hogy a sírok két nagyobb csoportot alkotnak. 2 2 A most feltárt 17 sír a keletinek jelölt csoportba illeszkedik szervesen. De nemcsak területileg tartozik abba, a velük kapcsolatban megfigyelt jelenségek is nagyjából egyeznek azokkal, amelyeket már korábban megállapítottunk, helyesebben nem cáfolják meg azokat. Mint már említettük, kőpakolásos sírok közöttük is voltak s a 87. sírral a fegyveres sírok száma e csoportban tovább gyarapodott. Az, hogy a mostani ásatás során nem találtunk kúposvégű huzal karperecet, azzal magyarázható, hogy ez a típus a nyugati sírcsoportra jellemző. Az viszont némileg meglepő volt, hogy bronztűt nem találtunk, holott ezek korábban főként a keleti sírcsoportban jöttek elő. A füles csészék hiányát a mostani sírok leletei közül is talán arra lehetne visszavezetni — s ezzel talán ki is tudjuk egészíteni a két sírcsoport közötti különbségekkel kapcsolatban tett megállapításainkat — hogy az 1959. évi feltárás során ez a típus csak a nyugati sírcsoportban fordult elő s így ez is arra jellemző. A TEMETŐ ÖSSZEFÜGGÉSEI A KÖRNYEZŐ TERÜLETEK LELETEIVEL Bár az alsótelekesi temető teljes kiértékelését csak az egész temető feltárása után óhajtjuk megtenni, annyit meg kell állapítanunk, hogy az imént ismertetett 17 sír leletanyaga között több olyan tárgyat találunk, amelynek megfelelői az alföldi szkítakori leletanyagban is fellelhetők. Ilyen mindenekelőtt is a 87. sír csákánya — ellentétben az 1 és 4/c sír példányával. A 81. sír cyprea gyöngyeinek, valamint az edényeknek is vannak analógiái az Alföldön. Ugyanakkor a gömbökkel díszített karika az erdélyi leletcsoport felé utal. Végeredményben megállapítható, hogy az 1961. évi ásatás leletei az alsótelekesi temetőnek az Alföld felé mutató kapcsolatait erősebb színben tüntetik fel. Ennek ellenére a leletanyag és a temetkezési szokások terén tapasztalható jelenségek egészét tekintve mégsem módosul az a véleményünk, hogy az alsótelekesi temető lakossága nem azonosítható az Alföld egykorú lakosságával. PATAY PÁL " Patay P., FA 13(1961) 45—46. 2*