Folia archeologica 14.

Mihalik Sándor: A hermányi kőedénygyár

208 Mihalik Sándor ket és a szakmunkásokat, hogy az igazi tehetség és a kiváló munkaerők helyett sokszor kénytelenek voltak gyakorlatlanabb munkásokkal megelégedni. Öldöklő kavarodás, harc folyt elsősorban az ottani kőedénygyárak között. A Landes Befugnis még magának a kassai nagy kőedénygyárnak sem biztosított monopolisztikus helyzetet. Ez a kassai gyár s a Hermányhoz még közelebb eső eperjesi kőedénygyár kereskedő tőkések tulajdona volt. A Dessewffy-féle gyár feudális tőkés kezén volt. Látszólag erős kézben, a gyártásnak és a termelésnek mégsem voltak tartós biztosítékai, hiszen a Dessewffy uradalmakban és birtokokban feudális termelési viszonyok uralkodtak és amellett még Dessewffy Sámuel akármilyen takarékossággal gazdálkodott, adósságai továbbra is csak szaporodtak. Noha az osztrák, a cseh és morva, valamint a magyar műhelyekben gyártott kerámiák „nyelve" közös, hihető, hogy mégis mindegyik gyár egyéni vonásokat, sajátságokat is iparkodott belevinni az alkotásaiba. Sajnos, nem bírjuk még lemérni, hogy a hermányi gyár mivel gyarapította a magyar kerámia összképét, hozott-e felszínre új vonásokat, elért-e valami többet a réginél és a régieknél, mert ennek a Sáros megyei kőedénygyárnak még egyetlen egy termékét sem sikerült idáig felismerni. Ha a hermányi gyárnak munkáslétszáma és felszerelése talán elegendő is volt, a számadások mégis arról vallanak, hogy termelési alacsony értéke miatt nem volt jelentősége. A kőedénygyárak szaporodása miatt fontos lett volna a termelés növekedésének a biztosítása. Érezték ezt Hermányban, nagyon jól, viszont azzal is tisztában voltak, hogy az általuk űzött kőedénygyártó ipar az adott helyzetben függvénye volt a mezőgazdasági terményeknek, azok feldolgozásának, értékesítésének. Tudták tehát, hogy a gyár fejlődése elsősorban Dessewffy tőkéjétől függ. A hermányi gyár térnyerésének legfőbb akadálya, térveszteségének az oka pedig elsősorban is az a vékony és teljesen elégtelennek bizonyult kereskedelmi értékesítési szervezetük, amelynek messzi elhelyezési lehetőségeket kellett volna keresni, viszont képtelen volt piacokat hódítani. Nem tudtak elegendő rendelőt szerezni s a termelés nívóját így nem bírták igényesen fenntartani. Képtelenek voltak a fejlődést jelentő termelékenységet fokozni. Az uradalom maga, ásatag, patriarkális, korhadó szervezettségű volt. A változásoktól vonakodtak. A tőkeszegénység és a beruházási hiány nemtörődömséget, érdektelenséget szült. Garasokra szorított fantázia élt csak. A lehetőségeket nem lehetett kihasználni: az anyagi szegénység, a lelki tespedtség, a szívbeli lelkesedés hiánya miatt. Az egykori északi Felvidék 6 kerámia gyára (Késmárk, Igló, Eperjes, a két kassai és Rozsnyó) olyan zárógátat jelentettek, amely mögé nyugat felé behatolni a hermányi gyárnak alig volt reménysége. Kelet felé sem nyílt sok lehetőség. Erdélyben már működött a görgényi, a batizi, a nagyszebeni, a kolozsvári és a mezőtelegdi gyár. Ezek is besűrítették már az értékesítési terep nagy részét. És Hermány mégis megkísérelte, hogy Debrecenen keresztül Erdély felé törjön. Ezenkívül csak Sáros és Zemplén északi térsége és Kelet maradt az értékesítési ígéret földje: a hermányi gyár tulajdonosának mind a két öccse — József és István — gróf Sztáray Mihály szabolcsi főispán egy-egy leányát (Eleonórát és Jozefát) vették feleségül. Ezeknek a kapcsolatoknak is megkísérelték a hasznosítását a gyári termékek értékesítése és terjesztése érdekében.