Folia archeologica 14.

Mihalik Sándor: A hermányi kőedénygyár

A hermányi köedénypyár 207 kelőségnek is legyen pártfogása alatt, esetleg személyi tulajdonában porcelángyára, fajánszmanufaklúrája, vagy kőedény készítő üzeme. De ez a cél mind eltörpült azon sürgető ok mellett, amely kényszerítőleg sarkallta Dessewffy Sámuelt, hogy nyomasztó anyagi terhei és adósságai csökkentésére hatalmas birtokai kihasználatlan javainak legalább részbeni felhasználásával ipari termékeket gyártson és ezek értékesítésével enyhítő anyagi javakhoz: pénzhez jusson. A hermányi gyár látszólag állandó profitszerzést biztosíthatott volna, hiszen a dolgozók 18 főnyi létszáma akkoriban a kassai és az iglói kőedénygyári dolgozók számát közelítette meg. Ez is arra mutat, hogy a hermányi gyár nem csupán egy szűk körzet igényei kielégítésére, nem is kisszerű keretek között létesült. Nagyobb területek ellátására, sőt még a közeli városok hasonló gyáraival szemben is sikerrel harcoló, versenygyárnak szánták. A Dessewffy uradalmak másképp nem értékesíthető nyersanyagainak, leginkább a fának a hasznosítása céljából létesült, a minél több profit szerzés és a minél nagyobb haszon érdekében, hogy az apai tékozlások miatt keletkezett pénztelenséget és nyomort minél jobban áthidalja. A pénzhiány állandóságát példázza, hogy már a gyár első ismert művezetője az 1817 szeptemberétől járó fizetését is csupán 1819 elején bírja kézhez venni. A fabrika szükségei pótlására a számadó a saját pénzét kölcsönözte s az általa kölcsönzött pénzek „mentől előbbi visszatérittetéséért" még 1821. március 21-én — tehát iy

2 év múlva is — „alázatosan könyörög"-ni kénytelen. Ennyire nyomorúságos volt ott az élet, amikor a gyár prosperitását, termelőképességét csak jelentős forgalmi tőke belehelyezésével lehetett volna biztosítani, a jövedelmezőséget elérni. Az évente 20, vagy 30 alkalommal történt edénykiégetés csupán mérsékelt termelékenységre és a kereskedelmi, tehát az értékesítési lehetőségek szervezetlenségére és kiépítetlenségére enged következtetni. Alkalmas, gyakorlott emberek hiányában zsidókra, kocsmabérlőkre, napszámos munkára vállalkozó ügyetlenekre kényszerültek az áruk értékesítését bízni és őket Sztropkóra, a sátoraljaújhelyi vásárokra küldeni. Mindez annak a jele, hogy a Dessewffy birtokok s köztük a hanusfalvai dominium nem tudott felfejlődni, mert nem ért meg az intenzív gazdaságra. A birtok területileg jelentős nagyságú grófi nagybirtok volt, de a nyomorúságos viszonyok, a földesúri kereskedelmi technika primitívsége — sa földesúr szűkmarkúsága — miatt nem jött létre összhang, nem volt meg a ritmus a gyártás és az értékesítés között. A tervekből, elképzelésekből nem formálódott egészséges józan fejlődőképes gyakorlat. Mindez kapcsolatban volt azzal a szegénységgel, amely ránehezedett a birtokra s azzal a feudális maradványokkal való terhességgel, amely nemcsak nehézzé tette, de végül meg is akadályozta, hogy a hermányi gyárnak az a virágzása, prosperitása és gazdagsága nőjön ki, aminőt az alapító elképzelt. Dessewffy igyekezete meddő maradt. A sok változás, vándorlás és fluktuáció akadályozta, hogy jól összeszokott gyári együttes teremjen: Az elsőnek alapított kassai Mohi-féle kőedénygyár, a belőle kiszakadt s önálló gyárrá alakult Pivirotti műhely, azután az eperjesi, a késmárki, a rozsnyói gyárak, de legfőképpen a kassaiak fölé tornyosuló iglói gyár — noha a tőkés ipar fejlődésének ebben a korában a termelő erők már nem is lassan, hanem egyre növekvőbb számmal alakulnak —, a hermányi gyár elől oly mohón kapkodták el a szakértő-