Folia archeologica 14.

H. Kolba Judit: Románkori feliratos sírkőlap

116 köti kövünket, a kő anyaga Esztergom környékére vezet, tehát ennek a vidéknek a kolostorai vagy káptalanjai között kell keresnünk a készíttetőt. A kőfaragó mesterről a következőket állapíthatjuk meg: olyan, a kézírásban nagyon jártas ember lehetett, aki a kőfaragással csak rendkívüli okból foglalkozott. Feltehetően valaki felkérte erre, egyébként nem ez volt a foglalkozása. Térjünk át ezután a paleográfiai vizsgálattal egyenlő fontosságú szövegelemzésre. Kövünkön egy latin nyelvű rímes, hexaméteres sírvers olvasható. Műfaja ironikus sírfelirat (epitaphium). Ekkor még alig értenek a rímes verseléshez, a leoninust viszont nagyon kedvelték és főleg sírverseknél gyakran használták. Egy XII. századi Ars Poetica szerint ez azzal magyarázható, hogy hasonlít a haldokló zihálására. Az ismeretlen szerző is leoninusokat akart utánozni, bár néha sántított a versezet.

7 A fentiek kiderítése után a legfontosabb az volt, hogy egyrészt a sírköveken, másrészt a kiadványok útján megismerhető külföldi anyagban milyen mértékben találunk hasonló sírverseket, akár rímes, akár prózai formában. Nem kell ugyanis bővebben ecsetelni, mennyire különbözik ez a szöveg a sírköveken általában előforduló textusoktól, amelyek rendszerint a halott nevét, érdemeit, halálának időpontját tartalmazzák és nyugodt pihenést kívánó sorokból állnak. S hogy mennyire messze futnak a sírvers szálai, az mutatja legjobban, hogy legelőször Cabrol-Leclercq lexikonát

8 átnézve, az Epikureizmus címszónál találtam meg a sírvers pontos mását. Kiderült, hogy eleinte pogány sírköveken található hasonló, akkor még epikureista tartalmú sírvers. A pogány római birodalom annyira tele volt ilyen és hasonló gondolatokkal, hogy a keresztények már nem érezték és nem értették mögötte az epikureista eszméket. A pogány sírversek kezdetben azt hirdették, hogy minden csak a földi életben érhető el, ezt kell kihasználni. A halálfélelemtől való megszabadítás miatt a másvilág gondolatát is elvetik. Az antik keresztény természetesen már többet és másképp foglalkozik a halál gondolatával, tanításának egyik fő tétele a másvilági élet bemutatása. Tertullianusnál már a mi sírversünkhöz hasonló gondolatokat találunk:

9 „Qui ergo nihil fueras priusquam esses, idem nihil factus cum esse desieris, cur non possis rursus esse de nihilo, eiusdem ipsius auctoris voluntate, qui te voluit esse de nihilo? Quid novi tibi eveniet ? Qui non eras, factus es; cum terűm non eris, fies. Itt már mint keresztény író arra emlékeztet, hogy az ember saját akaratából semmit sem érhet el, létezése sem saját akaratából történik. A halott figyelmeztető-intő szavának: „olyan voltam, mint te vagy, te is olyan leszel, mint én vagyok, gondolj a halálra, imádkozz értem, te még megteheted, én már nem tudok segíteni magamon;" gyakori alkalmazásával találkozunk a XII. századtól kezdve. Eleje, mint említettem, epikurosi alapgondolatnak is megfelel, a halottért való imádkozás — „pro me precor ora" — azonban már olyan keresztény hivőre vall, aki alázatosságával is kitűnik. A keresztény tanítás szerint ugyanis a bűnös emberekért kell imádkozni, hogy elérjék az örök boldogságot. Ezzel a gondolattal elsőként a Cabrol-Leclercq lexikonban említett XII. századi feliraton találkoztunk, amely a lateráni bazilikában található. 7 Horváth ]., Árpád-kori latin nyelvű irodalmunk stilusproblémái. (Bp. 1954) 54 skk. 8 Cabrol, F.

—'Leclercq, H., Dictionnaire d'archéologie chrétienne et de liturgie. V/l. (Paris 1922) 184 skk. 0 Tertullianus, Apologeticum. 48. fej.