Folia archeologica 14.
Dienes István: Nemzetségjegy (tamga) a békési honfoglaláskori íjcsonton
Ntmze/ségjegf a békési honfoglaláskori íjcsonton 105 \v J)) f UY Hl 1 Г JL С iL У К Е Л vV ^ < / hh Л II И \л /VI ГУ ~ ))) к H)Н IL ь \b H- yf ^ JC П L и — N V УК < Y -h II у // II/ h- M < h Ë e У -У А /( A ft Л M / /К С К < К Ml TT) ^ X rm /и г 3 / И Л К X л 3 ^ / 1 Ал . Many si (vogul) kézjegyek 46. ábra madarakat jelképező, néha mindössze egyetlen keresztté egyszerűsödött jegyeire is, amelyek közül némelyik (vö. 38. ábra 12—21) a békési tamgákra is erősen emlékeztet (különösen a 44. ábrán bemutatott, Csernyecov után közölt, uhut megjelenítő hanti nemzetségjegy nagyon hasonló). Nem lehetetlen, hogy az itt ismertetett békési jegyekben is valamelyik magyar nemzetség madárősének ábrázolását kell keresnünk. A ragadozómadár totemek — mint tudjuk -— igen gyakoriak voltak a magyarság körében is. Győrffy György nemrégiben állapította meg, hogy a nemzetségfőktől származtatott nemzetségek címereibe totemállatjaik, mégpedig az ismert címerképek tanulságai szerint főként ragadozómadarak képei kerültek át. így pl. az Aba, Kaplony, Miskolc, Balog-Semjén, Salamon nem címerében sast, a Csanád és Őrsúr nem címerképén sólymot, a Szalók nembeli Szalókiak címerábrájaként hattyút, a Sur vezértől származtatható Osl nem címerpajzsán karmos sasszárnyat láthatunk 4 2 (vö. 45. ábra, Győrffy után). Talán nem véletlen az sem, hogy a honfoglalóink hagyatékában egyébként ritkán látható állatalakos emlékek között — a griffes mintájú darabokon 4 2 győrffy Gy., i. m. 4—5.