Folia archeologica 14.

Dienes István: Nemzetségjegy (tamga) a békési honfoglaláskori íjcsonton

100 Dienes István csontlécen (XVI. t. 5) sem. Az utóbbi erősen töredékes (XVI. t. 5) darab, úgyhogy megsemmisült felén akár rajta is lehetett az íj ellenkező végének csontlécén (XVI. t. 2) is alább — kiszélesedő, irdalt végéhez közelebb — eső jegy. Az is lehet azonban, hogy hiányzó párjára faragták rá. Mivel az íjnak mind markolati része, mind alsó karja egy helyütt jelölve volt, aligha kétséges, hogy a fegyver gazdája az íj felső karjának egyik oldalába is berótta nemzetségjegyét. Vegyük csak jobban szemügyre az íj végéről való lemezen (XVI. t. 2; XVII. t. 1 és 36. ábra a) határozottan, a kopásnak jobban kitett markolati csonton (XVI. t. 4; XVII. t. 2. és 36. ábra b) elmosódottan látszó jeleket. Mindkettő (36. ábra) azonos, egyszerű mértanias minta: egy hosszabb függőleges egyenes, amelynek felső végéhez — szemközt nézve jobbról — egy rézsútosan lefelé lejtő vonás csatlakozik, majd a középtájáról két — az előbbivel nagyjából hasonló szögben szétágazó — száracska indul ki. (Méreteik : 36. ábra a = h. 1,6 ; sz. 0,9 cm; 36. ábra b = h. 1,35; sz. 1 cm.) Bár nagymértékben egyezik e vonalakból képzett jegy a magyar régiségekből ismert türk eredetű rovásírásos jelekkel,

1

4 tökéletes megfelelőjét ott nem találjuk meg. A tulajdonos nevének kezdőbetűje, monogram-féle tehát nem lehet. Joggal értelmezhetjük viszont az írástudatlan nomádok körében fontos szerepet betöltő tamgaként. E jeleket a nemzetségek megkülönböztetésére és tulajdonuk jegyzésére használták a keleti füves puszták pásztorai. A tamgák kérdéskörével — más vonatkozásokban — hazai kutatásunk a legutóbbi időkben többször is foglalkozott,

1

5 az ezzel kapcsolatos alapvető ismereteinket mégis fel kell idéznem, hogy a békési íjcsonton látott jeleket megfelelően értékelhessük. A nemzetségjegyek valódi jelentőségére mindenekelőtt V. N. Csernyecovnak az obi-ugorok nemzetségi szervezetével foglalkozó tanulmánya

1

6 világít rá. Nyelvrokonaink nemzetségi társadalmának egyik fő jellemvonásaként említi, hogy: „A magát közös névvel nevező, s . . . kollektív tulajdonnal rendelkező nemzetségnek volt egy mindenki számára közös jele, a pos...", vagyis a tamga.

1

7 Ez lényegében nem más, mint a nemzetség totemjének: főként állatnak, ritkábban növénynek az ábrázolása (vö. 37. ábra, Csernyecov nyomán). írásbeli ügyeikben aláírásul szolgál, a XVII. századi szibériai hatósági iratokra a 1

4 Sebestyén Gy., Rovás és rovásírás. (Bp. 1909); Ua., A magyar rovásírás hiteles emlékei. (Bp. 1915); Németh Gy., A magyar rovásírás. A Magyar Nyelvtudomány Kézikönyve. II. 2. (Bp. 1934). 1

5 László Gy., Études archéologiques sur l'histoire de la société des avars. AH 34. (Bp. 1955) 158—185.; Győrffy Gy., i. m. 3 skk. 1

6 Csernyecov, V. N., Adalékok az obi-ugorok nemzetségi szervezetének történetéhez. (Bp. 1949). » Uo. 5. 39. ábra