Folia archeologica 13.

Rózsa György: A Magyar Történelmi Képcsarnok néhány újabb biedermeier képe

A MAGYAR TÖRTÉNELMI KÉPCSARNOK NÉHÁNY ÚJABB BIEDERMEIER KÉPE A volt Parlamenti Múzeum anyagával 1949-ben a Magyar Történelmi Képcsarnokba került báró Jósika Sámuel képmása.

1 (XLI. t. 1.) A jó kvalitású festmény hatása a világos és sötét színek ellentétén alapszik. Az egyszínű sötét háttér előtt álló alak csak derékig látható, az arcképfestészetben nagy gyakorlattal rendelkező művész a test és a környezet felesleges részleteinek elhagyásával a jellemábrázolás szempontjából lényegeset mondó, döntő pontokra irányítja a szemlélő figyelmét. Legfontosabb szerep a plasztikusan megmintázott, élénk testszínű arcnak jut. Felülről a dús, hullámos fekete haj, kétoldalt a háttér barnája, alul a hófehér gallér keretezik. Mereven szembenéző, de mégsem szúrós tekintete elmélyült gondolkodást fejez ki. Gyűrűs bal kezét, amely az arc után a kép második legvilágosabb foltja, a ruha feketéje zárja körül. A kézelő tiszta fehér csíkja itt is, mint az arcnál, részben hangsúlyozza, részben összekapcsolja a világos — sötét ellentétet. A kéz rendkívül jól sikerült, csontozata, sőt a rózsaszín bőr alatt az erek lüktetése is érzékelhető. A mellen a Szent István-rend kis keresztjén, a kard markolatán, a dolmány és a mente gombjain csillogó fényfoltocskák az archoz és a kézhez képest sokkal kevésbé jelentősek. A ruházat egységes fekete tömbjét a művész a különböző anyagok, a szövet és a szőrme felületén szembetűnő módon eltérően tükröződő fény visszaadásával tagolja. A kép bal felső sarkában a Jósika-címer felett a következő feliratot olvashatjuk: „B. Jósika Sámuel /Сs.K.kam: b.t. Tan. Udv./ Kantzellár, s.a.t.1846." A jelzetlen képet

2 eddigi őrzési helyén, a Parlamenti Múzeumban, Barabás Miklós műveként tartották nyilván. A portré művészi kvalitásai azonban jobbak a Barabás alkotásain megszokott színvonalnál. Az egész kép harmonikusabb, biztosabb a rajzi megoldás, jobban sikerült az ábrázolt jellemzése, de főleg mély, meleg színeit kell dicsérnünk. Ha a képet Barabásnál jobb festő készítette, akkor a már említett sajátosságok alapján elsősorban Borsos Józsefre kell gondolnunk. Barabás arcképein sohasem tudta a közvetlenségnek itt látható fokát elérni, jellemzésének erejét az idealizálás gyakran tompította. Hiába keressük nála a húsnak ennyire vérbő, plasztikus valóságát, anyagábrázolása élettelenebb, kevesebb energiát rejt. Kompozíciója sohasem ilyen tudatosan magától értetődő. A kezek ábrázolása meg éppen gyengéi közé tartozott, ezért lehetőleg el is kerülte. Képünket Borsos műveivel az anyagok felületén tükröződő fénynek utólag felvitt fehér foltokkal való ábrázolása is összekap1 Olajfestmény, vászon, 100,5x76,5 cm. Ltsz. 1652. Üj vászonra húzva. 2 Nem nevezi meg a kép festőjét a Pollák testvérek kiadásában 1865-ben megjelent litográfia sem, amely a festmény mellkép-részletét fordított állásban reprodukálja. Vö. Gers^j T., A magyar kőrajzolás története a XIX. században. (Bp. 1960) 160. 19»