Folia archeologica 13.
Dévényiné Kelemen Mária: Magyar süvegre való medály
Magyar süvegre való medáiy 245 szántából nem készíthetett, mert semmi sem biztosította, hogy az ékszergarnitúrára így vevőt talál. A garnitúrát csakis megrendelésre készíthették, mégpedig férfi díszruha ékesítésére. A medály, amint azt az írott emlékek tanúsítják, a XVII. században hazánk területén általános és közkedvelt süvegdíszítő ékszer. A medály utólagos átalakításait és az eredeti szerkezeti részeinek hiányait látva, jogosan felvetődhet a kérdés: valóban süvegdísz volt ez az ékszer? A medály vaskossága miatt női ékszerdarabra nem gondolhatunk. Ezért tehát csak az egykori férfiviselet tartozékait kell sorra vennünk. Ha ez az ötvöstárgy öv-, vagy mentekötő csatja volt, akkor párjának is kellett lennie, mert önmagában véve sem az övön, sem a mentekötő láncon nem helyezhető el úgy, hogy befejező díszítést alkosson. Ebben az esetben keskenyebb oldaluknál érintkezhettek egymással, amint arra a medály felső végén kiképzett két csat-hely is utal. Ezek a nyílások azonban nagyon kisméretűek; két ilyen súlyos csat-test rögzítését ez az összekapcsolási mód egymagában már nem biztosítja. Férfi öv csatja azért sem lehetett, mert a korabeli férfi öveket nem díszítő csat fogja egybe, hanem azok hátul a derékon hoszszabbító lánccal szabályozhatóan kapcsolódtak. 2 2 Ha mentekötő csat lett volna, akkor a csat valamelyik végénél világosan látnunk kellene a lánc illeszkedésének leginkább a nyomait és a díszítményeken a dörzsölődések okozta kopásfelületeket. Hogy nem csatolás céljaira készült darabunk, arra abból is következtethetünk, hogy a medály oldalának áttört keretdísze, a medály súlyához viszonyítva, olyan gyenge ezüstlemez, hogy az a gyakori kapcsolások nagy igénybevételét nem bírta volna ki, a használat következtében le kellett volna törnie, vagy legalábbis, mivel éppen erre a részre esik a természetes fogás, igen erősen meg lenne kopva. Márpedig a keret egyik oldalán a keretdísz csak a tolltokká való átalakítás után törhetett le, mert ilyen hiányosan süvegdísznek semmiképpen sem alkalmazták volna később. Az átalakításkor még a hátoldal kisebb sérüléseit is kijavították. Azt a feltevésünket, hogy a medályt eredetileg is süvegdísz céljaira készítették, alátámasztja utólagos, ilyen célú átalakítása is. A tolltokká való alakítás ugyanis legfeljebb pár évtizeddel a készítés után történhetett, amint erre a tollhüvely díszítéseiből következtetni lehet. Ha esetleg közvetlenül a sérülések után is folyamatosan használták, misem természetesebb, mint hogy továbbra is eredeti rendeltetéséhez hasonlóan pótolhatták hiányait. Azt azonban, hogy eredetileg is tolltok volt-e, vagy csak tolldíszek nélkül használt, süveget díszítő ékszer, ma már lehetetlen megállapítani. Felmerülhet az a feltevés is, hogy a tolltok felforrasztása előtt jelenlegi helyzetének éppen fordítottja lehetett az eredeti, mert a tolltokot lefelé fordítva, a medály mint díszítő ékszer — természetesen az utólagosan ráhelyezett csüngőtartó fül nélkül — befejezettebb képet nyújt. Ebben az esetben az aljára kerülő két kis csat-nyílás talán éppen egy mozgathatóbb, ingóbb, fityegő felerősítésére szolgált. Hogy a gombok is férfi díszruhára készült mente- és dolmánygombok voltak, azt nagyságuk és súlyuk is bizonyítja. A mente és dolmány viselete hazánkban török hatásra a XVL sz. második felében vált általánossá. A férfi2 2 V. Ember Mária szíves szóbeli közlése.
