Folia archeologica 13.

Kalmár János: A magyar huszár-tárcsapajzs

196 Kalmár János befolyásra, kisméretű kerek pajzsot viseltek. Ezenkívül az 1275—-1350 közötti időben kisméretű, rombusz, vagy négyzet alakú vállpajzsot is akasztottak szíjak segítségével a nyakukba (ailettes). A pajzsokon a XII. század végétől kezdődően jelennek meg a festett, figurális és ornamentális ábrázolások, amelyek mint családi jelvények a heraldikai címerábrákhoz vezettek. Az 1300-as évek elején a vértezet további fejlődése ismét erős iramban haladt előre. Mindinkább terjedt a vértezett felületek nagysága, amely a lovaspajzs szükségességét a legkisebb jelentőségűre csökkentette. Az ezenkori kisméretű háromszög alakú pajzs a fél mellnél alig volt nagyobb méretű és csupán a bal vállat fedte. A XIV. század közepe táján a lovas pajzsok között idegen forma jelenik meg. Alakja hosszúkás négyszög, fából készült, ún. tárcsapajzs. (Francia targe, spanyol adarga, olasz targa, angol target.) Az effajta tárcsapajzsoknak a felső bal sarkán kis félkör alakú kivágás figyelhető meg, amelybe a lándzsarudat fektették. Ezáltal a hosszú, nehéz lándzsarúd vízszintesben való tartása kevésbé terhelte a harcos jobbját. Ezek a tárcsapajzsok célszerű alakjuknál fogva kiszorították a háromszögűeket a használatból. A Képes Krónika miniatűrjein már rendszeresen megtaláljuk a négyszögletes tárcsákat, az ovális és háromszögű pajzsok mellett. A tárcsapajzs kialakulásának helye Olaszország. Eredeti neve pavese, amely Pavia városra, tehát gyártási helyére utal. Ebből a szóból származik a magyar pajzs-kifejezés. A tárcsapajzs további fejlődésében két irányt figyelhetünk meg. A lovas harcosnál a XV. századra méretében csökken, csaknem négyzetes alakú. Jellegzetessége marad továbbra is a felső bal sarkon a lándzsarúd számára való kivágás. A fejlődés második állomásán méretében jelentősen megnövekszik, kialakul az állópajzs, amely a XV. század zsoldos gyalogságának fontos védő fegyverévé válik. Jellegzetessége: közepének függőleges síkban történt előreugrása. A XV. század vége felé Magyarországon különös alakulást figyelhetünk meg a lovas tárcsákon. Felső szintje nem egyenes levágású, hanem a jobb felső sarok felé ívben felemelkedik. A magasság növekedésével nemcsak a mellet takarja, hanem a bal vállat is védelem alatt tartja. Boeheim szerint ezt a tárcsaféleséget viselték már Mátyás király huszárjai is, valamint I. Miksa császár magyar testőrgárdája, amint az a Miksa császár életét tárgyaló „Theuerdank" c. műből megállapítható.

1 Tárgyi emlékeket Mátyás hadseregéből nem tudunk felmutatni, ismerünk azonban példányokat 1490-ből, I. Miksa császár magyar testőreinek a felszereléséből. A „Theuerdank" című műben egyetlenegy magyar huszártárcsa képe sem fordul elő, csupán a nyugati típusú, négyszögletes fajta, amelyet vértezett lovagok kezében látunk. Hadtörténelmi gyűjteményünk legkorábbi példánya fából készült, belül pergamennel borított, kívül bolus rétegű, aranyozott plasztikus díszű. Keretét hullámosan haladó gótikus ízlésű leveles indadísz tölti ki, a belső mezőt leveles-makkos cserfalombozat borítja, közben virágokkal és gránátalmával. A huszártárcsa felső szintjének bal oldalán levő kivágás a kopjarúd számára szolgál, jobb sarka mérsékelten felfelé ívelődik. 1 Boebeim, W., Handbuch der Waffenkunde. (Leipzig 1890) 182.