Folia archeologica 13.
Temesváry Ferenc: Kulcstípusok és zár-mechanizmusok fejlődése a XV. században
Kulcstipusok és z^r-mechanizmusok fejlődése 175 és teljesen a vasmaghoz simulnak. Amikor a reteszlemezek végei túlhaladtak a vállperemen, hirtelen szétnyílnak és a reteszelés bekövetkezett. A hengertest másik oldalát lezáró borítékrészben találjuk a kulcslyukat. Ezen keresztül lehetett ismét — tolókulcs segítségével — a reteszlapokat összeszorítani és ezáltal a kireteszelést végrehajtani. 4 1 Meg kell röviden emlékeznünk a tolókulcsokról is, mivel a XV. századi ásatási anyagban ezeket csaknem mindenkor megtaláljuk. (56. ábra 1.) A tolókulcs a reteszes, vállperemes szerkezeti rendszer mindenkori tartozéka. A XII. századtól a XIX. századig egyaránt alkalmazásban van. Előfordulásukat a hengeres, tornyos lakatok mellett elsősorban a béklyólakatokkal kapcsolatban tudjuk kimutatni. Mivel készítésük rendkívül egyszerűnek bizonyult, használatuk nagyon elterjedt. Ezeknél a kulcsoknál is elhatárolhatjuk ugyan a kulcs fülét, szárát, taraját, azonban az egyes daraboknál a valóságban alig van különbség a főrészek között. Különösen a primitív darabok esetében láthatjuk, hogy a kulcs füle egyben a szára is. A tűzben hevített izzó vasat az iparos laposra kalapálta, majd a vas végén alig 30—40 mm hosszúságú hajtással kiképezte a kulcs taraját. Ezután a lakat szerkezeti rendszerébe épített vasmagok számának megfelelően négyszögletes, hossznégyszögű, ritkábban alakos — szaknyelven kanyarékos — alakban híjazta. Előfordulnak azonban a magyar faluásatásokon olyan darabok is, ahol a külön kidolgozott taraj elmarad. Ebben az esetben a kulcs taraját a szárra felforrasztott merőleges tüskék pótolják. A lakatok egyik fő típusa a XV—XVII. században a csónak idomú lakat. (54. ábra 1—3.) Arányaikat illetően nincs lényeges eltérés a korábban ismertetett lakatoktól, azonban szerkezeti rendszerük új felépítésű. A lakat testét hozzávetőlegesen csónak alakúvá hajtott egyszerű lemez képezi, amelynek mindkét oldala félkör alakú lemezzel lezárt. A rézzel forrasztott, 2—3 mm vastag borítéklemez jelentős szilárdságot biztosít. A megfigyelések szerint ezeknek a lakatoknak kengyeles kiképzését általában az aszimmetria jellemzi. Alig néhány milliméter széles durván kovácsolt kengyelének kengyelcsapja oldal híjazású. A boríték külső felülete gyakran teljesen sima, azonban a XV. század második felében és főleg a XVI—XVII. században ezeken is megjelennek a merevítőbordák. Ezen utóbbi típus közül a Magyar Nemzeti Múzeum 57.920 szám alatt bejegyzett példánya az ország egyik legszebb darabjának tekinthető. 4 1 A középkori, koraújkori kulcsokat négy fő csoportba osztjuk: az egyszerű vagy normál kulcsokra, spirál, csúsztató és tolókulcsokra. A csúsztató kulcsok használata elsősorban a XVI. századot jellemzi, míg a tolókulcs 1000 éven keresztül kíséri népünk életét. 58. ábra
