Folia archeologica 11.

Kalmár János: Hegyestőr és lóra való pallos a magyar huszár szolgálatában

HEGYESTÖR ÉS LÓRA VALÓ PALLOS A MAGYAR HUSZÁR SZOLGÁLATÁBAN Halukon párducnak, tigrisek, farkasok Lopjkon pár puskák, begyestBr s pallosok. Gyöngyösi: Kemény János... XXII. ének A kard, mint vágóeszköz, az ellenséges harcos vértezete ellen — annak állandó fejlődésével, elnehezülésével kapcsolatban —, nyugaton már a XIII. század folyamán kétes hatásúnak bizonyult. Ezek a körülmények indították el azt a folyamatot, hogy a kardpenge végét mindinkább hegybefutóvá alakították ki, tehát inkább a szúrásra vált alkalmasabbá. A XIV. század folyamán a vállak, a mell, majd a könyök és csuklók vaslemezből készített vértezése a kardpenge hegyének átformálásán kívül egyéb változtatást nem vont maga után. À hegyes kardpengék továbbra is szélesek és hajlékonyak maradtak, de a hegyük révén már be tudtak hatolni a fedezetlen testrészekbe. A század végére alakult ki a három vagy négyoldalú, tompaélű, tehát tömörebb keresztmetszetű, nyársszerű penge, amelyeket csupán szúrásnál vettek igénybe. Hegyük különösen keményre volt edzve, hogy akadályba ütközve el ne hajoljanak és ketté ne törjenek. Ezeket a tőrkardokat a német fegyverrégészeti szakirodalom fúrókard — Bohrschwert — néven ismeri. Ezekből a — nagy súlyuk miatt —, nehezen irányítható fúrókardokból fejlődött ki a XVI. századra egy rokon, azonban könnyebb pengefajta, amit hegyestőrnek — Panzerstecher — nevezünk. Ebből a nyugati eredetű fegyverdarabból alakította ki a magyar huszárság azt a fegyverfajtát, amely félelmetessé vált a kezében, alkalmazásában olyan ügyességre tett szert, hogy mind Nyugaton, mind Keleten rettegték az ellenséges harcosok. Ha az emlékanyagban seregszemlét tartunk, akkor Stibor királyi főkamarásmester 1430. év körüli síremlékén világos képet nyerünk az ezen korbeli hegyestőr külsejéről. Stibor a jobb oldalán övére kötve viseli a tőben széles s a vége felé rohamosan elkeskenyedő hegyes tőrt. Markolata egyenes, azonban jóval rövidebb méretű az ábrázolt lovagi kardjának markolatánál. A hüvely külső oldalán az evőeszköz számára kettős tokot érzékeltetett a mester. Feltűnő, hogy már Zsigmond korában nyomára bukkanunk a hegyestőr hazai használatának. Az evőkészségnek való tok a XIV. század óta gyakorta található a hadicélú, nyugati használatban levő kardhüvelyeken is a hozzávaló késekkel. Igen jelentős tény az, hogy hazánkban ez a későbbi időben, a XVI. század elejétől kezdve mind sűrűbben előforduló fegyver — huszárfegyver — Zsigmond kora óta ismert. A magyar kard azonban ezzel a nyugati fejlődéssel szemben, mindvégig ragaszkodott a szélesebb pengéhez, amely nem szúrásra, hanem vágásra maradt továbbra is alkalmas. A hegyestőrök nyugaton a XV. század végén kerülnek általánosabban