Folia archeologica 11.

Mihalik Sándor: Küzdelem a körmöcbányai kőedénygyártásért

238 Mibalik Sándor így 50 000 forint veszne el. Nem lehetséges tehát két gyár. Valótlan, hogy Freyseysen szenátor Trangous fizetett igazgatója, mert az ő fizetett alkalmazottja:: Resz Károly és Halavács János. Ismételten, többszörösen visszatér annak bizonyítására, hogy egy gyár működéséhez sincs elég agyag. Ö az erre vonatkozó jogot a szerződéssel, a 30 000 forintos vételárral megkapta, megfizette. Ezt akarja Gräfl most tőle elragadni. Keserűre csendül panaszszava: megállapítja, hogy a sok igazságtalanságot a dolgok ilyen felfordult állapotában a bányász Ispotálynak botrányos jogcímen felajánlott adomány sem expiálhatja, miután különösen az Ispotály a harmadik veszteségével meggazdagodni nem akar. Jogos önérzettel, teremtő alkotásokkal teli élet jussán hivatkozik becsületes munkásságára: ,,.. .ha én. . . aki egész életben úgy is, mint városi polgár, méginkább, mint a kiváltságos iglói kőedénygyár részvényese, mint a Magyar Felvidék Bányáinak Rendes Jegyzője, szolgálatkész törekvésekkel a hazai iparnak jelentékeny ágait férfiasan, őszintén és mindig előmozdítani törekszem. . .", s kijelenti, hogy ő csak örülne, ha két gyár virágzana, ha volna megfelelő nyersanyag. Kéri, hogy Körmöcbánya város tanácsa ezek szellemében adja meg információit a magas helynek (vagyis a Helytartótanácsnak). Ezek az érvek, a helyzet józanabb felismerése kezdi lassanként észretéríteni a közel két év óta küzdő Gräflt. Hiábavalónak látszik továbbra is ragaszkodni Körmöcbányához, mert az agyag hiánya tényleg olyan helyzetet teremtene, hogy egy új gyár létesítésére áldozott összeg kidobott pénzzé válna. Murányi gyári bérlete amúgy is lejáróban van s így az a veszély fenyegeti,, hogy nemcsak Körmöcbányáról és Murányról csöppen ki, hanem kiesik az egész magyar kőedénygyártási hálózatból is. Szorultságában figyelme Körmöcbánya helyett most Besztercebányára fordul s az ottani városi tanácsnak tesz ajánlatot: Előadja, hogy főleg azon körülménytől indíttatva, amely szerint a murányi kőedénygyári bérlete már a végéhez közeledik, Besztercebánya város környéke pedig ilyen gyár részére alkalmas, Besztercebánya város kebelében saját költségén olyan gyárat óhajt létrehozni, amelyben angliai mintára is készítenének edényeket. Ennek az engedélyezéséhez azonban a fa és agyag biztosítása is tartozik, mert a legszükségesebb követelmények nélkül ilyen és ehhez hasonló gyárak fennállni nem tudnak. Ezt éppen az is igazolja, hogy helytelen vetélkedés folytán a körmöcbányai kőedénygyártásnál is ez lehetetlen lett volna. Besztercebányai gyárának évi szükséglete 400 öl fenyőfából való tüzelőfa, tehát hasonlóan éppen annyi, mint a körmöcbányai gyáré. Ez a gyár váltópénzben 2 forint 30 krajcárért kapta azt vágatással és ölenként, tehát, ha kiszámítjuk, szinte ajándékba. Gräfl kéri ennek engedélyezését az ő részére is, vagyis azt, hogy tüzelőkészletét 12 évi tartamra előállítási (kitermelési) áron vásárolhassa Besztercebányától. Végül azt kéri, hogy ha a város területén használható agyag található, hasonló áron örökre engedjék át számára. Gräfl beadványát a besztercebányai tanács lelkesedéssel tette magáévá. 1840 július 6-án tartott ülésén attól a gondolattól és hivatásérzéstől indíttatva, hogy „a polgári gyáripart itt és az egész magyar birodalom területén is jól berendezett gyárak alapításával vagyunk kötelesek felemelni s csak így vagyunk képesek az óhajtott virágzás fokára elvezetni" Gräfl Ferencnek a város kebelében a kőedénygyártást és angol rendszer szerinti készítésére szolgáló gyár