Folia archeologica 11.

Kalmár János: Hegyestőr és lóra való pallos a magyar huszár szolgálatában

166 Kalmár János sásélű aranyos-ezüstös hegyestőrt, keresztje tiszta ezüst, van rajta hat ezüst heveder.

1

9 II. Apafy Mihályné, Bethlen Kata hagyatékában találunk török markolatú zöld bársonyos, ezüstös-aranyos türkizes kötővasú hegyestőrt. Egy magyar markolatú, zöldbársonyos, halszáj formájú, ezüstös-aranyos hegyestőrt, végül pedig egy hasonló, veres bársonyos, által tördelt kötővasú, halszájformán csinált hegyestőrt.

2

0 II. Rákóczi Ferenc Munkácson összeírt javai között nyolc hegyestőr fordul elő. Egészen aranyozott, ezüst hüvelyű türkizekkel kirakott; vörös bársony hüvelyű aranyozott ezüst bolgárral, rubinttal és türkizekkel kirakva, ezüst markolata drágakövekkel ékes; ugyanilyen a borítása a harmadiknak is, markolata vörösbársonnyal borított; a negyediknek mind hüvelye, mind markolata zöldbársonyos, ezüsttel szerelve. Az ötödik aranyozott ezüst pántolású, czápaborítású hüvelyben; a hatodik hasonló borítású gránáttal és türkizekkel kirakva. A hetedik lőberendezéssel ellátott — két pisztoly csővel — czápabőr hüvelyben, markolata vas, szerelése aranyos és rezes; a nyolcadik czápával borított fehér csontmarkolatú.

2

1 A lőberendezéses megoldást a XVII. század folyamán megtaláljuk handzsárnál, csákányoknál, fokosoknál, baltánál, vadász lándzsánál, sőt huszárkopjánál is. A XVIII. században nem ritka a pisztollyal felszerelt vadászkészséghez tartozó kés és villa sem. Thököly, midőn 1694-ben Mehmed pasát egy aranyozott ezüst lószerszámmal ajándékozta meg, ehhez egy aranyozott hegyestőrt is adott. Ha főuraink valahová lovon mentek, a hegyestőr „mindenkor az paripán volt."

2

2 A „ló oldalára", vagy egyszerűen „lóra való" pallost olyan paripára kötötték fel, amelyiken hegyestőr nem volt. így találjuk ezt a XVII. századi leltárakban. Az 1684. évi Thököly-féle leltárban, amely a fejedelem lószerszámait sorolja fel, minden egyes teljes lófelszereléshez, amelyhez nincs hegyestőr, egy-egy pallos tartozik.

2

3 A lóra való pallos a nehéz ellenséges fegyverzet, ruházat átvágására szolgált, amelyeknél az aránylag könnyű pengéjű szablya alkalmatlannak, elégtelennek bizonyult. A lóra való pallosok 40—50 mm széles egyélű pengéjű vágóeszközök voltak. Pengéjük hegyes, kétélűre köszörült, hogy adott esetben szúrásra is alkalmas legyen. A pengén, a fok mellett gyakori a többszörös vájat, ezek a penge könnyedségét, rugalmasságát célozták. A lóra való pallosok ugyanúgy, mint a hegyestőrök, rendszerint követik a korabeli szablyák külsejét. A változásokat a keresztvas és markolat alakulásán figyelhetjük meg. A lóra való pallosok akárcsak a hegyestőrök, az előkelőbbek fegyvertárában a szablyával rendszerint egy készlethez tartoztak. Jobboldalt a nyereg alatt viselték. Szirmav Endre (1656—1706) hagyatékában a következő pallosadatokat találjuk: 1

9 Némethy L., Tört. Tár 1882. 409—410. 2

0 Jakab E., Sz 17 (1883) 790. 2

1 Thaly K., Tört. Tár 1879. 172—178. 2

2 Czuberka A., i. m. 34. 2

3 Uo. 27.