Folia archeologica 10.

Fejős Imre: Fényképészetünk első virágkora (1855–1885)

212 Fejős Imre képész ifjúság önképző és segély egylete (1885) legalább pár évig elvitte, s csak az 1895-ben létesített Fényképészek Köre érte meg tízéves jubileumát. Haszna tehát nem volt a társulat állásfoglalásának. De kára annyiban, hogy sokáig, szinte napjainkig meghatározta a műkritika elvi elutasító magatartását az új képalkotási eljárással szemben. E tekintetben az alapvető indítékokat nem fejtette ki az elaboratum. Nem beszélt arról, hogy féltek a portréfestészetben a csupán hasonlóságot hajhászó felületesség elharapódzásától, a közönség ízlésének szerintük káros befolyásától, féltették a művészek kenyerét s hogy a festő műtermek kiürülnek, a jók és legjobbak felcsapnak fotográfusnak. A portréművészet megrontásáról szóló legendákat —• másnak alig nevezhetjük — az utóbbi évtizedekben legalaposabban egy német szerző foglalta össze.

1

5 Valószerűen indokolta Lyka Károly festőinknek a múlt század derekán történt tömeges fotográfusi működését: az elnyomás alatti gazdasági válság mellékfoglalkozásra kényszerítette a festőket s ha már erre szorultak, inkább választották az újfajta képcsinálást, mint valamely más, tőlük messzebb fekvő kereseti lehetőséget.

1

6 Talán még tovább is mehetünk. Fultont, az ötvöst nem a gazdasági nyomor késztette a gőzhajó megtervezésére. Morse, a festő sem kenyérkeresetből alkotta a távírót és lett fényképésszé. Maga Daguerre festő korában, még inkább diorámája felállítása óta sem vesződött az élettel. A múlt század természettudományi szelleme, a technika nagy felfedezéseinek világmozdító ereje vonzotta az alkotó fantáziával megáldott tehetségeket. Hazai művészeinkből is azok lettek a legjobb fotográfusok, akikben a művészi látás tehetsége egyesült a művesség nagy szeretetével, a technika csodálatával. A többi visszatért az ecsethez. Nem is a festészetet, hanem a grafikát, főleg annak reprodukciós ágát, ezt az ipari veleitású művészetet sorvasztotta el a fénykép s a belőle sarjadt fotomechanikai eljárások. Az arcfényképezés olyan tömegeknek tette lehetővé önmaguk megörökítését, akik erre addig nem is gondolhattak. A tehetősek otthonába a fénykép mellett ezután is eljutott a portré. A kereskedelmi forgalomba azonban hírességek képmásairól felvett egyes darabok, egész albumok hosszú sorozatai rontották a metszetek kelendőségét. Folyóiratok és könyvek hoztak fényképmellékleteket. (Pl. a Hölgyfutár és a Divatcsarnok sorozatai. Arany János munkáit Simonyi felvétele díszítette. Orlay Vörösmarty Szép Ilonka illusztrációi fotográfiákban jöttek ki stb.). A külöböző fénymásolási eljárások aztán végleg megpecsételték a reprodukciós grafika sorsát. Egy bécsi művészeti folyóirat 1866-ban a rézmetszet és fénykép élet-halál harcáról cikkezett.

1

7 Nálunk 1880-ban 257 önálló fényképész és 219 segéd működött, egyedül Budapesten 19 műterem dolgozott. Az egész országban pedig mindössze 11 fa és rézmetsző 33 segéddel tudott munkához jutni.

1

8 Ez a tökéletesebb és lényegesen olcsóbb technikára való átváltás egészséges folyamat volt, amelynek hasznát látta az egész műveltség, a művészet és a műtörténelem is. Hasznát látták még azok a grafikus-festők is, akik nem akartak belekapaszkodni az idő kerekébe, hanem tehetségükkel megteremtették fényképészetünk felvirágzását. 1

6 Waldmann

, E„ Das Bildnis in 19. Jahrhundert. (Berlin 1921) 15. 1

6 Lyka K., Nemzeti romantika. (Bp. 1942) 41—44. 1

7 M. Th., Kupferstich u. Photographie. Zeitschrift für Bildende Kunst 1(1866) 287—296. 1

8 Jekelfalussy ]., Népünk hivatása. (Bp. 1882).; S^aboky Л., Budapest iparosai 1877-ben. (Bp. 1877) 54.