Folia archeologica 10.
Dienes István: A honfoglaló magyarok fakengyele
140 Dieiies István tökéletesedésének jelei. (így pl. a talpaló alatti gerinc: erősítőborda volt; a száraknak a talpalóhoz kapcsolódó végén, egyébként elvékonyodó részén levő gömbszerű kidudorodás ugyancsak erősítést szolgálhatott és sarkantyúk hiányában a ló serkentésére is kiválóan alkalmas lehetett stb.). Ide sorolnám a vaskengyeleknek 90%-át kitevő részét: az uralkodó, vagyis az egymásra futó szárakból kiemelkedő négyszögű füllel rendelkező formát, vagy ennek kis nyakkal összefüggő változatait éppúgy, mint a ritkább, kerekfülű példányokat. Velük szemben a vaskengyeleknek kb. csak 10%-át látom a nomádoknál szokásos, állandó használatra készített fakengyelek formakincsére visszavezethetőnek, mégpedig azokat a darabokat, amelyek akiszombori példány vasban való tökéletes másolatainak tekinthetők. 8 3 Ahogy a fül a fából alakított példányokon sem léphetett ki a kengyel testéből, úgy itt is az összehajlított, s izzítva egymásbakalapált szárvégek áttörésével képezték ki a fülrészt. E csoport számaránya mutatja, hogy az új hazába érkező honfoglalóinknál már elavult, kiszorulófélben levő típusnak tekinthető. Legértékesebb darabjai a beregszászi kengyelek, 8 4 hol a felső rész széleinek félkörös csipkézése egyenesen anyagszerűtlenségnek hat s a felületét díszítő csigavonalú ezüstberakások is a faragással kicifrázott faanyag benyomását keltik. A díszítésben másutt is kimutathatónak vélem az ősi, eredetileg a fakengyeleknél használt díszítőelemek alkalmazását. Elég, ha a Boebeim által közölt XVI.századi tatár fakengyelre tekintünk (26. ábra 6.), festett csíkozása a mi ezüsttel tausirozott kengyeleinket (Puszta-Selyp, Kecskemét-Magyari tanya, Muszka, Karos, Perjámos 8 5 stb.), juttatja eszünkbe, ahol a csíkok hasonlóan vonulnak végig a száron. Ë díszítőelem kialakulásánál arra is gyanakodhatunk, hogy eredetileg a szerkezethez tartozó elemek lehettek a díszítés helyén. A MNM.-Néprajzi Múzeum magyar fakengyeleinek vizsgálatakor néhány darabon ugyanis olyan kopásnyomokat találtam, amelyből világosan kivehető volt, hogy az összecsapolt szárakat a csapolás alatti részen, kétoldalról kötözték össze. Az ilyen szíjjal, hánccsal stb. való átkötözés régóta szokásos lehetett, s a hosszúra hagyott szíjaknak a szárakon való továbbvezetése, körülcsavarása szolgáltathatta később a példát a festékkel felrakott csíkok alkalmazására, fémkengyeleinknél pedig a hasonló szellemben elhelyezett tausirozásra. Engem a koroncói kengyelek 8 6 szárába vert zeg-zugban futó vonalsorok is az ősibb, faanyagnál használatos vonalas s valamilyen tömőanyaggal kitöltött faragásokra emlékeztetnek, és hajlandó lennék a mandula alakú (1. pl. a Kolozsvár Zápolya-utcai, beregszászi II. sírból való), 87 vagy éppen palmettadíszes (pl. a MNM-ban levő, ismeretlen lelőhelyről származó 8 8) lemezekkel kivert kengyeleinket is a cifrázóvassal hasonlóan besütögetett szárú fakengyelek előképeire visszavezetni. Ugyanakkor meg kell állapítanom azt is, hogy a fémkengyelek formája is visszahathatott egyes esetekben a fakengyelekre. Nyilván ennek tulajdonit8 3 Vö. 19. j. 8 1 Fettich N.. АН XXI. i. m., LXXII. t. 8 6 Натре/ /., Alterthümer des frühen Mittelalters in Ungarn. III. (Braunschweig 1905) CCCXC. t. 10—11., CCCCXXI. t. 1—2., CCCCXXIX. t. 1—2.; Fettich N.. A honfoglaló magyarság. . . CXXXIII. t. 1—2.; Roska M., Közi. 3(1943) 141, 1. kép. 8 8 László Gy., A koroncói lelet. . . 10, 3. kép. 8 7 Ua., A honfoglaló magyarok. . . I. t. 3., II. t., XXV. t. 1—2. 8 8 Uo. IV. t.
