Folia archeologica 10.

Dienes István: A honfoglaló magyarok fakengyele

A HONFOGLALÓ MAGYAROK FAKENGYELE A kengyel a történeti lovasnépek, a szkítáktól a honfoglaló magyarokig egységes könnyű lovasságra alapozott harcmodorának fontos tárgyi kelléke. A nyeregben ülő harcos, ha jól megvethette lábát kengyelében, akár hátrafelé fordulva vagy felegyenesedve is biztonságosan és gyilkosabb erővel nyilazhatott.

1 Kezdetleges formában e harcmodorral együtt jelenhetett meg az i. e. I. évezredben. Hosszú fejlődési folyamatnak tekinthetjük, míg a szkíták feltehetőleg szíjból,

2 a hunok fából (25. ábra)

3 alakított kengyelfajtáin át, az i. sz. III—IV. században Közép-Ázsia szívében a fémkengyel is megjelenik, s szétsugárzik onnan mind kelet, mind nyugat felé.

4 Európába az avarokkal kerül s csakhamar elterjed az egész földrészen.

5 Gyors meghonosodásában nagy szerepe volt a kereskedelmi kapcsolatok® mellett, a pusztai lovasnépek elhárítására s ellensúlyozására a bizánci, majd a keleti-frank uralkodók által bevezetett hadügyi reformoknak. Hadseregük átszervezésénél az avaroknak és a honfoglaló magyaroknak nemcsak taktikáját, hanem lovasfelszerelését is mintául vették.

7 A vaskengyelek megjelenésével azonban a kengyel korábbi formái sem szorultak ki a használatból. Különösen a merevségük folytán a célnak tökéletesen megfelelő, olcsó s könnyen előállítható fakengyelek maradtak fenn, s a fejlődés ettől kezdve csak a fém- és fakengyelek számaránya közötti, az idő haladtával kétségtelenül a fakengyelek rovására bekövetkezett eltolódásban áll. Nem látom bizonyítottnak, hogy a napjainkig élő tárgy pusztán a fém1 László Gy., A koroncói lelet és a honfoglaló magyarok nyerge. (Bp., 1943) АН XXVII. 65—66. 2 Arendt

, W. W., Sur l'apparition de l'étrier chez les Scythes. ESA 9(1934) 206—208. 3 A belső-ázsiai hun művészet körébe utaló pikkelydlsz.es aranyozott bronzlemezzel borított, i. sz. V. sz.-ra keltezhető fakengyel Dél-Koreából (Kyongju-Keishu). Vö. Werner, ]., Beiträge zur Archäologie des Attila-Reiches. (München, 1956) A. 53., B. LXVII. t. 1. 4 Pelliot, T'oung Pao 24(1926) 258—262.; Reinecke, P., Zur Geschichte des Steigbügels. Germania 17(1933) 220—22.; Körrig 1., Acta Arch. Hung. 6(1955) 178—180.; Va., Arch Ért. 82(1955) 40—41. 6 Tőlünk nyugatra a VII. század második feléből származó, a fiatalabb Meroving-korra tehető sírokban találunk először kengyeleket, -— Müller—Karpe, H., Hessische Funde von der Altsteinzeit bis zum frühen Mittelalter (Marburg, 1949) 62. — északon csak a viking időktől ismerik — Jonsson, A—

В., Nàgra fontida uppländska stigbygeltyper. Fornvännen 1954. 234. e Schlichen, A., Geschichte der Steigbügel. Annalen des Vereins für Nassauische Altertumskunde und Geschichtsforschung 24(1892) 182, 192 stb. ' Nagy G., Arch. Ért. 10(1890) 410. és 11(1891) 115—116.; Darkó ]., HK 35(1934) 28—; Ua., Az ősmagyar hadművészet fejlődése és hatása Nyugateurópára. (Bp.—Pécs, 1934) 24—, 96—; Tóth Z., A hadakozó nép. Magyar Művelődéstörténet. I. (Bp. é.n.) 268—.