Folia archeologica 9.
Cennerné Wilhelmb Gizella: Wilhelm Peter Zimmermann magyar vonatkozású rézkarc-sorozatai
196 Cennerné Wilhelmb Gizella Bár a lap nincs jelezve, stílusa minden kétséget kizáróan Zimmermannra mutat. A fejedelem lovasalakját középre helyezi, a kétoldalt menetelő katonák fejét, tekintetét úgy irányítja, hogy az amúgyis kimagasló alak nemcsak kompozicionális, hanem eszmei központja is legyen képének. Az előtér jobbszélén álló, puskáját vállára fektető hajdú Dillich már előbb említett fametszetének utánérzése. A második sorozat képeinek kidolgozása az elsőnél durvább, sietősebb munkára vall. Az apró. minuciózusán megrajzolt figurák helyét nagyrészben merev, groteszkül megfogalmazott domináló nagyságú alakok foglalják el az előtérben. Az első résszel ellentétben még ahol előképe kvalitásosnak mondható, mint a két Keller rézkarc esetében, ott is elnagyolja a kompozíciót. Alakjainak groteszk, ügyetlen beállítását azonban megtaláljuk korábbi képein is. A betűjelmagyarázatoknak nem ad helyet a második sorozat képein, azok a szövegbe kerülnek; egyik-másik betű pontos bejelöléséről néha elfeledkezik. Mivel ebben a részben sokkal kevesebb kompozíciós elrendezést bemutató előképre támaszkodhatott, rézkarcainak sémája néhány könnyen összeállítható fogásra megy vissza : rabok elhurcolása (Radkersburg, 1603 ; Horvátország 1603 ; Morvaország 1605), harc a sátortáborban (Zellali basa 1603 ; Pozsonyszentgyörgy 1605), császári seregek körülzárása, erdős-dombos tájban (Almosd 1604 ; Kanizsa környéke 1605), lovas összecsapás a háttérben kisebb erőddel (Kollonics kiszabadítása 1603 ; Edelény 1604), összecsapás mocsaras folyótól kettészelt vidéken, a felső balsarokban égő erősséggel (Kanizsa 1603 : Eszék 1603). Kompozíciós eszközei új színfolttal gazdagodnak az előtérben alkalmazott magastörzsű, dúslombú fákkal, amelyekkel széleshorizontú tájképeinek egyhangúságát bontja meg néhány esetben. Ezt szintén Dillich városképeinek szerkesztésmódja ihlette. Végezetül tegyük fel a történeti ikonográfia szempontjából oly fontos kérdést : hogyan áll Zimmermann művének egésze a magyarokkal szemben? Mint már írtuk, nem barátja különleges módon a magyaroknak, a magyar katonaságnak, sőt müvének szövegrésze több helyen kimondottan magyargyűlölő. A szövegíró többször vádolja őket azzal, hogy a csatában cserbenhagyták a német csapatokat s így okozói voltak azok vesztének. Ahol a németek gyávasága nyilvánvaló — mint a szikszói harc esetében 4 5 —, szépíteni igyekszik a történteket s a magyarokat mint segítőtársakat emeli ki. A rézmetsző németbarát magatartására utal az, hogy Prépostváry Bálint hősiesen helytálló katonáit német ruhába öltözteti, holott tudjuk, hogy magyar katonai viseletkép minta is állott rendelkezésére. Kétségtelen, hogy mind az író, mind maga Zimmermann részvéttel vannak a háborúsújtotta magyar föld népének szenvedései iránt, de a Bocskai felkelés céljait természetszerűleg nem értik. Ahogy a szöveg kisebbíteni igyekszik a hajdúk sikereit és a császáriak kisebb rajtaütéseit nagyobb eredménynek tünteti fel, erősen hangsúlyozza a magyar csapatok kegyetlenségét, a képek Bocskai török szövetségét húzzák alá. Csataképein nagyszámú török segédcsapatot szerepeltet ott is, ahol alig voltak jelen és staffage-alakjainak nagyobb része is belőlük és az akkor tényleg hazánkban küzdő tatárokból került ki. Mintegy a korabeli Turcica-irodalom felfogásához híven besorozza Bocskait és hadseregét 4 5 Aceády I., Magyarország háromrészre oszlásának története. (Bp. 1897) 444.
