Folia archeologica 9.

László Gyula: Jegyzetek a nagyszentmiklósi kincsről

mint a pénzek verőtövei : az ötvös vésőjével két keresztvonalat ütött a felületbe, majd ugyanennek a vésőnek ferde tartásával háromszöges vésőnyomokat vert a szárak közé. A pénzek kerete nem tette lehetővé, hogy még a szárak végére is kerüljön ilyen háromszöges vésőponc (mint a korsóknál). A későbbi keresztes hátú árpádkori pénzeinken a háromszöges ponc váltakozik más (kör, félhold stb.) siglákkal s így az egyszerű módon készült keresztes poncminták inkább a XI. századra jellemzők. A nagyszentmiklósi kincs hazánk területén került elő s íme két korsójának jellegzetes és kizárólagos dísze egyezik XI. századi pénzverésünk jellegzetes és kizárólagos díszítésével (meg kell még jegyeznünk, hogy ezidőtájt nálunk csak a király verethetett pénzt,

1

9 tehát az egyezést úgy fogalmazhatjuk, hogy a korsókon ugyanaz a jel van, amely a kizárólag királyi tulajdont jelző pénzeinken). Ez a minta azonban eléggé egyszerű, vésőjárásból alakuló dísz is lehet s egymagában nem lenne elegendő ilyen lényeges kérdés eldöntéséhez s végül is a karoling pénzverés ötvöseinek kezétől is származhatnék. Van azonban egy olyan jelenség, amely kétségtelenné teszi, hogy a két korsót valóban királyi ötvöseink készítették s ez a második jelenség lehetővé teszi, hogy a készülés időpontját még szűkebb határok közé szorítsuk. Szent István pénzein (GNU 1—4) és I. Endre (CNH. 11) pénzein ugyanis a REGIA GIVITAS c-jét nem a latin betűsor c-jével verték ki, hanem a nagyszentmiklósi kincs egyik rovásjegyével (v. ö. 29. ábra, előbb a NSZM kincs nyolc esetben található jegye, majd a GNH. 1—3, 11 pénzéről vett azonos jegy). Ugyanez a jegy szerepel a 29. ábra 1

9 Uo. 257. Feltehető, hogy az egyetlen pénzverőműhely Esztergomban volt. Amennyiben ez igazolótlik, úgy egyúttal a 3—4. sz. korsó készítési helyéül — s természetesen ez vonatkozik a hozzájuk kapcsolódó darabokra is — Esztergomot kell tekintenünk.