Folia archeologica 8.
Korek József — Patay Pál: A Herpályi-halom kőkorvégi és rézkori települése
A Herpályi-halom 35 Múzeumban, sem a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött, korábbi ásatásokból származó anyagnak rekonstruálható formáiból, sem az általunk feltárt összeállítható edényekből nem látszik bizonyítottnak, hogy a herpályi telep kerámiájában a vezérforma a csövestalpú edény lenne, bár az több változatban is jelentkezik. Leggyakoribb az alacsony csövestalpú tál, amelyre jó példa a D réteg házának talpas edénye (VII. t. 5). A csőtalp alacsony, egyenletesen, enyhén szélesedő. A tál vagy kettősen kúpos (VII. t. 6—7), vagy egyenletesen szélesedő (VII. t. 11). Jellemző tartozéka a peremből kiinduló négy kis fül és a hasélen, a fülek közé eső négy bütyök. Elég gyakran előfordul, hogy a peremen elhelyezett fülek elmaradnak, de a hasasodáson levő négy bütyök általános. Ha a rétegek cserépanyagát vizsgáljuk, azt kell megállapítanunk, hogy az A rétegben a peremen ülő fül szinte még teljesen hiányzik, legalábbis azoknál a formáknál, amelyek csövestalpú tálakra engednek következte mi. Tehát a típus korábbi változatai a kizárólag bütyökdísszel ellátott csövestalpú tálak. A peremen elhelyezett fülek ugyanakkor csak a B réteg fölött kezdenek jelentkezni, tömegben a C szint fölötti kormos rétegben fordulnak elő és attól fölfelé uralkodóvá válnak, szórványosan pedig még a tiszapolgári jellegű E szintben is tovább élnek. A forma gyökere a tiszai kultúrában van, ahol az alacsony csőtalp a kultúra legsajátosabb jegye. Analógiákat e területen a tiszai kultúra lelőhelyei bőven adnak, 1 8 azonban nem kétséges, hogy a herpályi példányok a helyi kerámiai központban kialakult változatok. A csövestalpú edények közül a legsajátosabb forma a kis kúpos tállal rendelkező alak, amelyből Tompa is közöl egy alacsony talpú átlyukasztott példányt, 1 9 bár az nem is a legjellemzőbb a telepre. Az általunk feltárt anyagban két változata jelentkezik. Az egyik az átlyukasztott forma magas csőtalppal (VII. t. 12, 14, VI. t. 19), a másik átlyukasztás nélküli (VII. t. 13). Közös jellegzetes sajátságuk a peremek szimmetrikusan elhelyezett kicsúcsosodása, amely négyszögletesíti a szájnyílást. Hozzájárul a perem rovátkolása, amely vagy annak egészére (VII. t. 12) vagy csak a csúcsosodásokra terjed ki (VII. t. 13), de a sima peremkiképzés sem ritka (VIII. t. 15, V. t. 18). Jellemző a hullámos csúcsosodás két-két fűzőlyukkal való ellátása, amely a fedő jelenlétét vagy a felfüggesztést látszik igazolni. Az utóbbit gondoljuk valószínűbbnek, mert a fedőt, amely pedig a tiszai kultúra korai és késői szakaszában általános, a feltárt részen nem észleltük. A perem négy helyen való átfúrására és a szegletes kiképzésre más formát is találunk. Gondolunk itt a Tompa által közölt virágcserép alakú edényre. 2 0 A telepen a forma a B szint fölött kezdődik, a C—D rétegben a leggyakoribb, de az E rétegben is még használatban van. Nem tartozik a gyakori formák közé, használata ennek következtében is speciális lehetett és a világítással gondoljuk kapcsolatosnak. A speciális forma kialakulására hatással volt a cucuteni kultúra és a délkeleti területek befolyása, amely a csoport sajátos színezetének kialakulását nagymértékben meghatározta. 2 1 1 8 Sőregi J., DMÉ 1934. 67-72 ; Arch. Ért. 1942. 54-72 ; Kenézlő : Kiss L., FA 1-2 (1939) 7-12. 1 9 Tompa, F., Die Bandkeramik . . . 42, 2. kép i 2 0 Uo. 42, 2. kép g. 2 1 Gondolok itt a häbäsesti analógiákra (Häbäsesti monografie archeologica. Cercetari privine istoria vehe a RPR 1954. LXXXIV. t. 11 b.) és a tordosi edénytartókra (Roska M., Torma Zsófia gyűjteménye. Kolozsvár, 1941. 22. kép 30). 3*
