Folia archeologica 8.

Éri István: Adatok a kígyóspusztai csat értékeléséhez

146 Éri István A kígyósi csat leletkörülményeinek megismerése és a lelet, valamint a lelőhely vizsgálata során nyert adatok alapján nagyobb összefüggések felismerésére még kevés támpontunk állana rendelkezésre. Nagyobb számban jutunk ilyenekhez azonban a kígyósi lelettel megegyező övfelszerelések vizsgálata, leletkörülményeiknek megismerése útján. A kígyósi lelettel azonos övfelszerelések száma igen csekély, mindössze három : a Szent Erzsébet-övet, továbbá a kiskunfélegyházi és a felsőszentkirályi sírleletekből ismeretes övieleteket sorolhatjuk ide. Sajnos, részletes feldolgozás egyikre vonatkozóan sem áll rendelkezésünkre. Ezért szükség volt a rájuk vonatkozó — nagyrészt közöletlen — adatok összegyűjtésére és közlésére is, anélkül azonban, hogy e leletek alapos, kimerítő feldolgozására vállalkozhattam volna. I. A Szent Erzsébet-öv. Az öv és a kígyósi lelet rokonságára már Bock felhívta a figyelmet.

4

0 Tanulmányában a Szent Erzsébet-öv rajzát is közölte

4

1 (38. ábra). Az övről más ábrázolást vagy fényképet, leírást nem is ismerek. így az övre vonatkozó adatok tekintetében csupán Bock szűkszavú leírása az egyetlen forrásunk. A Szent Erzsébet-öv csatjára Bock ismertetése szinte ki sem terjed, sem méretét, sem anyagát nem közli.

4

2 Az öv anyaga aranyszálakkal sűrűn átszőtt selyem. Éppen az öv anyaga és a beleszőtt állati és növényi díszítmények, továbbá a két szegélybe szőtt felirat alapján veti össze a Szent Erzsébet-övet Bock a német-római császári koronázási jelvények között található, hasonló övvel s mindkettőt a XII — XIII. században Európa-szerte exportáló szicíliai övkészítők munkájának tartja.

4

3 Kormeghatározásával — legalábbis a koronázási övre vonatkozóan — a Schatzkammer anyagának későbbi feldolgozói is egyetértenek.

4

4 Bock a Szent Erzsébet-övet Montalembert gróf tulajdonaként említi.

4

5 Montalembert, a szent élettörténetének első alapos feldolgozója,

4

6 amint azt munkájának függelékében közölte, 1844-ben jutott az addig igen kalandos sorsú öv birtokába.

4

7 Az öv hitelessége tekintetében 4

0 Bock, Fr., i. h. 101 ; — Ugyanő részletesebben foglalkozik még a Szent Erzsébet-övvel „Die Kleinodien des heil, römischen Reiches deutscher Nation, nebst den Kroninsignien Böhmens, Ungarns und der Lombardié" c. munkájában (Wien 1864) 59 — 60. 4

1 Bock, Fr. i. h. 102 ; Bock, Fr., i. m. 60. 4

2 Bock, Fr., i. m. 60 alatt annyit jegyez meg, hogy az öv rajzát ,,in verkürzter Länge, jedoch in seiner natürlichen Breite" adja. A rajzon végzett mérések szerint tehát a csat kb. 70 mm hosszú és 30 mm széles lehet, ebből a csatlemez mérete : 50 X 30 mm. — Arra, hogy a kígyósi csat és a Szent Erzsébet-öv csatja között jelentős méretbeli eltérések vannak, maga Bock is felhívja a figyelmet (i. h. 102.). Szerinte ez a két csat különböző rendeltetésével magyarázható. 4

3 Bock, Fr., i. m. 60. A koronázási övet 1. XVII. t. 16. — Bock a koronázási övet szoros kapcsolatba igyekszik hozni a koronázási jelvények között található ún. Mauritius-karddal, mivel ennek keresztvasába az övbe beleszőtt szöveg (Christus régnât . . .) van belevésve. A vésést a XII. század végéről keltezi (i. m. 135). 4

4 Schlosser, J., Die Schatzkammer des Allerhöchsten Kaiserhauses in Wien. (Wien 1918) 61. — továbbá Erben, W., Die Waffen der Wiener Schatzkammer. Zeitsch. f. hist. Waffenkunde VIII. (1920) 364 — 366. — J. Schlosser úgy vélekedik, hogy az öv a koronázási öltözet más darabjaival is egyezik (palást, saru) s hogy ezek ugyancsak szicíliai eredetűek. W. Erben a Mauritiuskardra vésett feliratok készülésének időpontját a XIII. század első évtizedeire teszi. 4

5 Bock, Fr. i. h. 101. 4

6 Montalembert, Ch., Histoire de Sainte Elisabeth de Hongrie, duchesse de Thuringe. (Paris 1836). — Az alábbiakban az 1840-es évek valamelyik francia kiadásának alapján készült magyar fordítására utalok, amely „Magyar Szent Erzsébet thüringiai hercegnő története" címen Egerben, 1862-ben jelent meg. 4

7 Montalembert i. m. 539. — Eszerint Szent Erzsébet övét imakönyvével együtt az eisenachi Szent Miklós zárdában őrizték. Egy 1698-as feljegyzés szerint eladták — valószínűleg a XVII. század folyamán — az ereklyéket egy olasz műkereskedőnek, ezután az övnek nyoma veszett. Montalembert 1844-ben a kölni Szent Pantaleon-templom plébánosától kapta az övet, „hitelességi bizonyítványokkal együtt".