Folia archeologica 8.

Éri István: Adatok a kígyóspusztai csat értékeléséhez

Adatok a kígyóspusztai csat értékeléséhez A magyar középkor korai tárgyi emlékeinek sorában a kígyóspusztai lelet a legjelentősebbek közé tartozik. Az egész lelet, de különösen a csat, művelődéstörténetünk sokoldalúan kiaknázható forrása. Vizsgálható a középkori magyar viselet jellegzetes darabjaként, mint a niellós ötvöstechnika egyik legkorábbi,, külföldön is párját ritkító remekműve ; a csatlemezre vésett jelenet művészi kompozíciója, az ábrázolás részleteiben való hitelessége és a miniatúrafestészettel való kétségtelen rokonsága révén művészettörténészeink érdeklődésére is számot tarthat. De éppen ez a harci jelenet teszi az egész leletet elsősorban a magyar had- és fegyvertörténet számára értékes forrássá. Érthető tehát, hogy a csattal korábban, de éppen nem kimerítően foglalkozó ötvösszakemberek (Bock, Pulszky, Hampel) után, az alapos feldolgozás munkájára Tóth Zoltán vállalkozott,

1 aki azon a véleményen volt, hogy a kígyóspusztai lelet származtatásának, értékelésének s készítése időpontjának meghatározása kérdésében „a döntő szó mindenesetre a fegyver- és kosztümtörténetet illeti".

2 Tóth Zoltán helytálló felfogása az volt, hogy a lelet nagy forrásértékét csak abban az esetben lehet maradéktalanul a magyar hadtörténet szempontjából kiaknázni, ha — a készítés időpontjának egyidejű meghatározása mellett — sikerül a készítés helyét Magyarországra rögzíteni. Tanulmányában az öv készítésének időpontját, a csatlemezre vésett harci jelenet alakjainak a középkori, Európa-szerte általános lovagi fegyverzet és viselet fejlődésvonalába való beleállítása révén, a XIII. század közepére, pontosabban az 1260-as évekre teszi. Magyarországi származtatása mellett pedig három döntő érvet sorakoztat fel : 1. kimutatja, hogy ez, a népvándorláskor népeinek hagyatékában talált övekkel nagyjából megegyező övtípus a nyugati lovagi viseletből hiányzik ; 2. a jelenet francia hatásra valló kidolgozása, a nielló oroszországi eredeztetése mellett a kettő találkozási helye szintén Magyarországra mutat ; és 3. hazai eredet mellett bizonyít a kiskunfélegyházi múzeumba került, könnyűfegyverzetű magyar íjász sírleletéből előkerült, hasonló formájú övfelszerelés. Tóth Zoltán megállapította, hogy „az ötvös . . . alakjaiban a magyar harcosrend XIII. századi külsejét örökítette meg", s így ez a «csat is bizonyítéka annak, hogy „a magyar lovagi rend tökéletesen nyugati külsőben, nyugati módon harcolt, az ősi harcmódot egyedül a szegénység, a beköltözött keleti 1 Tóth Z., Turul 47 (1933) 11 — 18 ; franciára fordítva, változatlan szöveggel megjelent : Arch. Ért. (1943) 174 — 184. 2 Tóth Z., i. h. 12.