Folia archeologica 7.
Saád Andor-Nemeskéri János: A Szeleta barlang 1947. évi kutatásainak eredményei
20 Sacíd-Nemeskéri összes felsőbb — fejlett szeletai — rétegeket már korábban leásták, kb. 3—4 m mélységig. Itt pedig már csak a korai-szeletai rétegek vannak. Ez a csonteszköz megerősíteni látszik azt a gyanút, amelyet már fentebb kifejeztünk, az oldalfolyosó alsó szeletai rétegébe ékelődött aurignaci I. betelepülésről. Ezek után áttérünk az általunk gondosan különválasztott barlangi medve csövescsontok ismertetésére. Hangoztatjuk, hogy a csövescsontok nagy részén felhasogatás, régi törés mellett sem észleltük az éleknek, felületeknek, széleknek kifejezett koptatottságát, vagy csorbulását, mint amilyen mértékben az általunk különválasztott anyagon ezek a jelenségek megfigyelhetők. Elsőnek egy lyukasztónak, vagy csontárnak meghatározható darabot mutatunk be, melyen (C. 38 négyszög 1,40 m) a csúcsától a basis felé 2,5 cm távolságban kifejezett harántbekopás látható, s e mögött több egymással párhuzamos, finom karcolás van (I. t. 4.). Méret : 78x24 mm. Ugyancsak kérdéses az általunk gyűjtött nagyobb számú, koptatott, lesimított, egyeseknél lecsiszoltnak látszó, vagy pedig az egyik végen erősen csorbult corticalisok elbírálása. Az anyag áttekintésénél szembeötlik, hogy a szóbanforgó, koptatott, lesimított, csorbult csontok javarésze csoportonként elkülöníthető, egymáshoz hasonló formában jelenik meg. Ezeknél természetesen nem gondolhatunk gondosan formált csonteszközökre, viszont feltehető, hogy a szeletai ősember a paleolitokon kívül csontcorticalisokat is használt a mindennapi életében primitív csonteszközökként ; ezeket elsősorban az elejtett állatok bőrének megnyúzására, bőrük megtörésére, puhítására, stb. használhatta. A diósgyőri barlang korasolutréi rétegéből előkerült két csontlándzsahegy alapján valószínű, hogy frissen tört, hegyes corticalisokat lándzsahegy gyanánt is használt az ősember. 12,1 3- Az említett diósgyőri lándzsahegyek egyikének mindkétoldali éle retusált. A kevésbé kihegyesedő, korasolutréi durva kalcedon lándzsahegyek bedöfése a szőrrel, bundával fedett állatba emberfeletti erőt feltételez. Erre a célra a frissen tört, hegyes, erős csontcorticalis is megfelel. Ilyen lándzsahegy lehetett az a megnyúlt babérlevél alakú, alul lekerekített karcsú hegyű, köröskörül koptatott csonttárgy, amelynek hossza 138 mm, szélessége 39 mm. Hegye sérült (II. t. 1.). Felületén a biztos megmunkálásnak nyoma nincs. A II. t. 4. képen négyszögalakú kettős élű, jól kiélezett csonttárgyat mutatunk be, amely metszésre (inak elvágására) lehetett alkalmas. A II. t. 3. képén bemutatott véső alakú corticalison kifejezett szilánkolások láthatók. Különösen kihegyesedő vége felé eső részén a csont egyik szélén látunk számos, összefolyó retust. Basisán és végén tengelyirányban durvább ütéseknek megfelelő felületek vannak. 1 4 A szeletai csonteszközöknél is valószínűleg kétféle jelenséggel állunk szemben : az egyik az emberi kéztől eredő, használat közben létrejött kopás és csorbulás, amely a leírt csonttárgyak munkaéleinek, munkafelületeinek megfelelően kifejezettebb, mint a tárgyak egyéb részein, amelyeken a lesimítottság, koptatottság részben használat (fogás), nagyrészt azonban az idézett szerzők által hangoztatott természetes behatások folytán jött létre. 1 2 Oaál I. : A diósgyőri Tapolca-barlang negyedkori emlősei. Term. Tud. Közi. (1934. okt. — nov.) 135. 1 3 Saád A.—Gaál I. : A diósgyőri Tapolca-barlang felsődiluviális kőeszközei és faunája. Dolg. 11 (1935) 74. 1 4 Az általunk ismertetett tárgyak a Borsod-Miskolci Múzeum birtokában vannak.
