Folia archeologica 7.
Parádi Nándor: A balatonfenyvesi agyagpalack
142 Parúdi Nándor len. Színe egészen világos piszkosbarna, hasán szürkébe átmenő folttal. Zömök teste és aránylag hosszú nyaka van. A fenekétől fokozatosan szélesedő teste a domború hasból, enyhe ívelésű vállon át összeszűkülő nyakban folytatódik. Ez felül bordaszerű tagolás után tölcséresen kiszélesedő — lekerekített szélű — szájba megy át. Szájának belső oldalán, körös-körül széles, de sekély hornyolat van. A palack vállán sáv kihagyásával ismétlődő kettősvonalú széles karcolás fut körbe. Az alsónál a két bekarcolás közvetlenül egymás alatt húzódik, a felsőnél a kettő között keskeny kihagyott sáv van. Egyenetlen felületű fenekének kerületén, alul, az agyag szabálytalan keskeny csíkban kissé letüremlett. Fenekének közepén kidomborodó, kissé szabálytalan, kereszt alakú fenékbélyeg van. Jó megtartású. Pereme hiányos, kiegészített. Magassága : 17,6 cm, szájának külső átmérője : 5—7 cm, fenekének átmérője : 6,5 cm. A balatonfenyvesi leletek a Fonyód-bélatelepivel területileg és időben egyaránt csak igen laza feltételezéssel kapcsolhatók össze. Éppen ezért a következőkben megkísérlem a készítés- és díszítésmód, továbbá a párhuzamokkal való összevetés alapján a palack korát meghatározni. A balatonfenyvesi palack készítésmódja szervesen beletartozik az edényművességnek az Árpád-korban általános munkamódjába. Ezért szükségesnek látom, hogy rövid áttekintést adjak az Árpád-kori edénykészítés munkamódjáról. Ezen felül, mivel a palackról a készítésmód jellegzetes vonásainak csak egy része olvasható le, be kell mutatnom más hasonló készítésű palackokat is. Az Árpád-korban a palackokat — épen úgy, mint a többi edényt is — kézikorongon készítették. A kézikorongon való munka az edényeknek a szabad kézzel való formálása és a lábbal hajtott korongon való készítése közé eső fokozat. E munka lényege ugyanis az, hogy az edényt általában agyaghurkákból építik fel a korong tányérján és csak a végső simítást végzik korongolással. Mivel az edényt nem egy »agyagrög«-ből »húzzák fel«, szükségtelen, hogy az agyag a koronghoz tapadjon. Sőt, ezt igyekeznek megakadályozni azzal, hogy a korong tányérjának közepét beszórják homokkal, hamuval stb. Ezt a munkamódot régi ábrázolásokból, néprajzi párhuzamok és régészeti feldolgozások alapján a szovjet 6 lengyel 7 és jugoszláv 8 kutatásból ismerjük, így egyfelől a külföldi összehasonlító anyag, másfelől az Árpád-kori edények részletes vizsgálata ad lehetőséget hazai edényeink készítésmódjának megállapítására. A kézikorongnak — a párhuzamok alapján — több fajtáját használták. Voltak közöttük olyanok, amelyeknél a korong tányérja a mozdulatlan tengely körül forgott s voltak olyanok is, amelyeknél a tengelyt összeépítették a korongtányérral. 9 Utóbbiaknál a tengely alsó vége forgott földbe rögzített ágyban. Minél kezdetlegesebb volt ez a szerkezet, annál nagyobb volt a korong tányérjának kilengése és ingadozása forgás közben ; ez különösen a mozdulatlan 6 A kézikorong leírása, az agyag előkészítése és az égetés mellett a fazekasoknak a társadalomban elfoglalt helyzetét is vizsgálja : B. A. Ribakov : Remeszlo drevnyej Ruszi. (1948) 163. skk. 7 A fazekaskorong kialakulását az ábrázolásanyag felhasználásával történeti fejlődésén ben vizsgálja: W. Holubowicz: Z dziejow gamcarstva na ziemlach polskich. Z otchlni Wiekow 16 (1947) 1 — 19, 8 A kézikorongon való munka részletes néprajzi leírását találjuk : A. Kalmela : O seljaekorn loncarstvu u Zapadnoj i Srednjoj Bosni. Olasnik zetnaljskog muzeja u Sarajevul Isztorija i etnografija. Nova szerija 9 (1954) 127 skk. 9 IV. Holubowicz : i. m. 16, 22, 28-30, 32. k. és 20-21. k.
