Folia archeologica 7.
László Gyula: A kenézlői honfoglaláskori íjtegez
Hon/oglaldskori ijtegez 119 közben elképzelni tegezzáró lemezeinket. A 16. ábra 2—4. sz.-okon összegeztem az eredményeket. Az esőtől, nedves levegőtől való védelem miatt az íjat borító bőrzsákon csak keskeny és jól zárható nyílás lehetett, amin keresztül az íjat kihúzhatták belőle. A kenézlői és a többi csontokat az íjtegez szájának két oldalára fűzték rá. Már mikor a kopásokat megfigyeltük, szó volt arról, hogy a hátsó lapok kopatlansága azt bizonyítja, hogy valamilyen anyagra rá voltak fűzve. Fűzőszíjaik szolgáltak a tegez csukására és nyitására. Ezért kopott ki a lyukpárak közt a csont. Nyitáskor, a szíjak kibogozása után a lemezes szájat hátrahúzták. Ekkor jutott szerephez a lemezek alján levő állatfej. Ezt nyakánál nyilván hozzákötözték az íjtegez bőréhez, s a fej alsó íve a nyitáskor mintegy sarokként működött : ennek mentén gyűrődött a rugalmas bőr. Ez az összeráncolódott bőr az íj kihúzása után e sarok mentén visszacsapta a tegez fejét a helyére s biztosította tartását. Éppen a fentiekből derül ki az is, hogy honfoglalóink íjtegeze nem alaktalan, puha bőrzsák volt, hanem belső szegélye mentén levarrott, merevebb szerkezetű lehetett. Lehetséges, hogy éppen e belső szegély varrását folytatja — a minta nyelvén — a kenézlői 39. sír lemezpárjának belső ívén levő faragás. A kenézlői 11. sír, valamint a szentesi lemez nyilvánvalóvá teszi, hogy néha az íjtegeznek csak külső oldalára került díszes zárólemez. Ezek után néhány kérdés vár még megoldásra. Mire szolgált a tiszaeszlári szkíta jellegű agancsfaragvány (18. ábra 1.). Nem lehetett tegezszájon, mert méretei és lyukpárjainak távolsága nem egyezik a másik íjtegezlemezzel (18. ábra 2.). Alakja, egyenes belső s íves külső vonalával és méreteivel is teljes egészében az íj markolatcsontját példázza. 2 4 Lehetséges tehát, hogy a markolat táján erősített függesztő volt és az alsó lyukpáron átfűzött s a felső két lyukon átbújtatott és megbogozott szíjjal fűzték az övre az íjtegezt. 24 3 Ha ez így volt, akkor a tiszaeszlári csontos íjtegez száját is kettős csontlemez kellett, hogy zárja, mert ha a markolatnak megfelelően illesztjük rá a tegezre a tárgyalt csontot, akkor feje lefelé néz, ívelt oldala pedig kifelé s ez hátrahajló ívet jelent. Nem kell tehát arra gondolnunk, hogy honfoglalóink ívével előre is függesztették a tegezt. Ez azért is elképzelhetetlen, mert a deréktájon előrehajló szárny erősen útban volt, a mozgást gátolta volna. Mielőtt rátérnénk a díszítés vizsgálatára, vessünk fel még néhány megoldatlan kérdést. 1. Nem lehet véletlen az, hogy több száz honfoglaláskori sír közül, mindössze ötben találtak eddig csontos íjtegezt. Ügy látszik, vagy nem volt általános szokás az íjtegez csontos díszítése, vagy pedig nem tették mindenütt a halott mellé az íjtegezt. A rajzokban közölt, vagy csak megemlített ábrázolásokon sem díszíti mindenütt csontlemez az íjtegezt, a bőr és varrás pedig nyomtalanul elkorhadhatott a sírban. A temetkezési szokások ismeretében ugyanis biztosan állíthatjuk, hogy a sírokba rendszerint kioldottan eltemetett íjakat tegez nélkül nem tették az elhúnyt mellé. Ebből viszont az is következik, hogy ahol tegezt találunk, ott íjnak is kellett lennie. Ez az első kézzelfogható bizonyítékunk arra, hogy a honfoglaló férfiak zömét íjjal temették el, csakhogy ezek az íjak nem mindig, sőt talán nagyon ritkán voltak csontos íjak. 2. Ezzel kapcsolatban vessünk fel további kérdést is. Vajon a csontlemezes íjtegezeknek és a csontlemezes íjaknak nein volt-e társadalmi rangjelző jelentő2 4 Vö. Cs. Sebestyén K. : i. m. 1. kép. 2 4a Bartha Antal figyelmeztetett arra, hogy ez a függesztésmód valószínűtlen, mert ez esetben a tegez kifele állana. Ez valóban így is van s ezért inkább az a valószínű, hogy az állatfejes csont csupán dísz lehetett a markolat táján.
