Folia archeologica 7.
László Gyula: A kenézlői honfoglaláskori íjtegez
114 László Gyula kopott. A másik lemez (18. ábra 2.) szélesebb, rövidebb és vaskosabb (hossza 17,1 — törötten —, szélessége 4,1 cm). Az alsó lyukpár mentén letörött, de alakját a kenézlői 39. sír lemeze alapján jól elképzelhetjük. A lemez lyukait gyorspörgésű fúróval fúrták, a felső lyukpárt csatorna köti össze. Rövidebb ívének peremét fürészfogas minta díszíti, hátsó íve mentén élesen faragott gerinc. A lap felső harmadát és hátsó ívét pontkörös minta borítja. Sírban való helyzetükről a jegyzőkönyv tájékoztat : »A sír végében ... hosszú csontlemez, egyik végén állatfejjel, ettől a lemeztől feljebb 15 cm-re déli irányban, tehát a jobb lábszár táján szélesebb csontiemez.« A sírban lóbőrös temetkezés volt, a lócsontok közül a lábcsontok az ember közelében kerültek elő (a sírt mindössze 35 cm mélyen találták, az emberi koponya s talán a lókoponya és a mellső labak hiányoztak). A tegez vasalásának töredékeit a jobb lábszárnál találták ; a csontlemezek közelében egy nagyobb vasdarab volt, a jegyzőkönyv szerint talán zabla töredéke. 4. Jászdózsa 8 (18. ábra 3—3a). A kenézlői 39. sír lemezpárjához hasonló pár egy-egy töredéke, a jobboldali lemezhez tartozó állatfejes lemezdarabokkal. A lyukakat fúróval fúrták, a hátlapon nincsen kopás. Palmetta mintáikat végtelen mustrából vágták ki. A lemeztöredékek előkerüléséről semmi közelebbit nem tudunk. 5. Szentes—Mindszent, Koszorús dűlő 9 2. sírjából is csupán egy lemeztöredék került elő (18. ábra 4. ). Ezt is szarvasagancsból faragták, akár csak a többit. Vastagsága és palmettás mintája is azt igazolja, hogy ugyanolyan célra szolgált, mint a többi lemez. A jobb medence szárny táján, az íj markolatának csontlemezével és a tegeztfedő csontlemezekkel együtt találták. Összegezzük megfigyeléseinket. A lemezek enyhén ívelt, aljukon kiszélesedő lapok, amelyeket nyilván szíjjal szereltek rá valamilyen anyagra. Ezt az bizonyítja, hogy hátlapjukon nincsen kopás. A kötözés azonban nem volt állandó, hanem a szíjat oldották, bogozták, ez koptatta ki a lyukak közt a lemez felületét. A lemezek közül a kenézlői 39. sírban talált és a jászdózsai páros volt, kettő közülük jobb oldalra hajlik (Kenézlő 11. sír és Szentes—Mindszent Koszorús dülő 2. sír), egy pedig baloldalra hajlott (amennyiben a tiszaeszlári sír feltárását hitelesnek fogadjuk el ; az ott talált másik csontlemezről — 17. ábra 1. — később esik szó). Tehát négy ízben jobbrahajló, illetőleg páros lemezeket, egy ízben pedig balra hajlót találtak. Jegyezzük meg még azt is, hogy a kenézlői 39. sír balrahajló lemeze sokkal erősebben kopott, tehát ezt érte használat közben erősebb és tartósabb súrlódás. A lemezek rendeltetését nehéz lenne sírban való helyzetükből meghatároznunk, annál is inkább, mert jó sírrajz csak a kenézlői 11. sírról készült, a leírások pedig pontatlanok. Kivétel nélkül az övön alul (Szentes—Mindszenten az övvel egy magasságban) kerültek elő, rendszerint a lábszáraknál taláiták a lemezeket. Közelükben nyerget és nyíltegezt találunk. Azonban nyergen nem lehettek, mert a honfoglalók nyergének szerkezetét ismerjük s arra semmiképpen nem illenek rá a páros lemezek, még kevésbé a páratlanok. 1 0 Nyíltegezen 8 J. Hampel : Alterthümer des frühen Mittelalters in Ungarn. (Braunschweig 1905) 3. 433; 2. 617. 9 Csallány G. : Ujabb honfoglaláskori leletek Szentes vidékéről. Fa 3-4. (1941) 186. 3 t. A sírrajz (2. kép) kétes értékű. 1 0 László Gy. : A koroncói lelet és a honfoglaló magyarok nyerge. (A. H. 27. Bpest 1942. I.-II. fejezet 544.)
