Folia archeologica 6. (1954)

C. Wilhelmb Gizella: Egidius Sadeler magyar arcképei

156 korában ábrázolja, láthatjuk az arcvonások, szemek, orr és szakállviselet megegyezését, csupán a hajviselet eltérő, mert a festményen a későbbi nádor sima, hátrafésült hosszú hajat visel, míg a Sadeler-portrén nyírt haja van. Az a különbség, ami a Sadeler-portré életszerűségéből adódik, a festmény kissé sematikus beállításmódjával szemben a művészi kvalitás különböző­ségének számlájára írandó. Mindenesetre a két kép, ha nem is élet után, de személyes szemléletből táplálkozva készült. 1615-ben Forgách Zsigmond már hosszú idő óta számottevő szereplője a politikai életnek. Mint katolizált főúr, az udvar szemében Thurzó György ellenlábasa az 1609-i nádorválasz­táson, amikor azonban megbukott. 1611-ben ő vezette azt a sereget, amely megkísérelte Erdély elfoglalását a Báthory Gábor elleni felkeléssel kapcso­latban. A vállalkozás csúfos kudarcot vallott, és Forgách Zsigmond csak kerülő úton, serege roncsaival jutott vissza a királyi Magyarországra. 1618-ban _ Thurzó halála után nádorrá választották. Az eddig elmondottakból látható, hogy az udvar bizalmi embere volt, akit sokszor állítottak a protestáns nádor mellé, hogy a dinasztia érdekeit jobban érvényesítse. Sadeler ajánlása, amely­lyel a metszetet ellátta : Hanc illustrissimi Comitis effigiem dei patria et S. C. Rcgiaq. Matte meritissimi, gloriae, ac memoriae, consecra : eidemq lubens, merito, D. D. Egidius Sadeler, S. С. M. sculptor anno M. DcXV. Összegezve Sadeler magyar portréival kapcsolatos kutatásainkat, meg­állapítjuk, hogy három magyar arcképe nemcsak az ábrázoltak személye miatt fontos, hanem azon történelmi események révén is, amelyekkel kelet­kezésük kapcsolatba hozható. Külön érdekességet kölcsönöz az arcképeknek, hogy három közül kettő a XVII. század eleji Habsburg-politika egyik sarka­latos kérdésével, Erdélynek ~á királyi Magyarországhoz való csatolásával és a korona számára való megszerzésével van kapcsolatban. A történelmi személyek portréja így nemcsak magukat a szereplőket örökíti meg, hanem belekapcsoló­dik az események folyamatába is. Cennerné Wilhelmb Gizella

Next

/
Oldalképek
Tartalom