Folia archeologica 3-4.
Pásztoryné Alcsuti Katalin: Giovanni Cornaro pecsétgyűrűje
PÁSZTORYNÉ: GIOVANNI CORNARO PECSÉTGYŰRŰJE 275 az eddig megtámadható hitelű adatokat, éppen olyan mértékben teszik viszont ezek most hitelessé a gyűrű származását. Sőt éppen az adatok kevéssé ismert volta zárja ki azt, hogy a gyűrűnél hamisítványra gondoljunk. Giovanni Cornaro neve hazánkban eddig ismeretlen volt és így apokrif gyűrűjét 1832 előtt, nem készíthették el. Még néhány szót Giovanni Cornaro személyi adatairól. Az eddig összegezettek alapján a XIII. sz. tizes éveinek legelején születhetett. A pápai és császári udvaroknál tehát igen fiatalon, mintegy 25 éves korában kellett követnek lennie, míg Magyarországra igen öregen, 80.-ik éve táján jöhetett. Az 1238-as dátum túlkorainak, az 1291—93-as (amikor Magyarországon járhatott) meg későinek tűnhetik ahhoz, hogy egyazon emberre gondoljunk. Mégis el kell fogadnunk. Hiszen Capellari ír egyrészt rokoni kapcsolatairól a Morosiniakkal, másrészt ugyanő említi pápai és császári követségeit is. És a «Ritratti e vite di donne illustri.. .»-ban 1 5 is a Magyarországra jövő Giovanni Cornaro mint Tommasina nagybátyja szerepel. A források anynyiban talán tévedhettek, hogy Giovanni Cornaro a pápánál és esetleg még a császárnál is nem követként, hanem csak mint a követség egyik tagja járt. Most pedig arra, a semmivel sem kevésbbé fontos problémára kell áttérnem, hogy vájjon a gyűrű stiluskritikailag beleillik-e a számára így adódó korszakba, a XIII. századba? A gyűrűn semmiféle olyan dísz nincs, amelynek alapján kétséget kizáróan el lehetne helyezni valamely korba. Az árpádkori magyar pecsétgyűrűk abroncsa, ha, mint ezé, egy darabból készült a fejjel és nincs alul külön ráforrasztva, akkor is lényegesen keskenyebb és nincsenek rajta ezek a csatornák. Erre a formára, sajnos, Olaszországban sem találtam analógiát, ami azonban nem jelenti azt, hogy nincs is. Minthogy a gyűrű tulajdonosa igen nagy kort ért meg, az készülhetett a XIII. sz.-nak akár második, akár harmadik harmadában. Ezért az ezután említendő analóg emlékeket éppen anyuyira a XIII., mint a XIV. sz.-i anyagból merítettem, mert esetleg a XIV. sz. elejei készítmény közelebb áll időben a mi gyűrűnkhöz, mint a XIII. sz. elejei. Áttérve a pecsétlőlap vésetére: A címerpajzsból sem igen'lehet a gyűrű korára követ1 5 L. a 1 1 jegyzetet. keztetni, mert nincs sisakja, amelynek alakjából és díszéből keletkezési korát közelebbről lehetne meghatározni. Sisakot különben is csak a XIII. sz. vége felé kezdenek a címeren alkalmazni. Megnehezíti ezenkívül a kor megállapítását az is, hogy a címerkép teljesen mesteralakos, figurális, vagy növényi dísz nélküli. Az egyik felében sima arany, másikban mélyített és damaszkolt címerpajzs a Cornaro-család kék-arany, hasított pajzsu címerét ábrázolja. Minthogy, amint már említettem, hasonló gyűrűt nem találok, ehelyett csak az olasz pecsétvésés mesterségéből vehetem a párhuzamos példákat, hiszen az ilyen pecsétgyűrűk vésetét sokszor pecsétvéső készítette. A Cornaro-gyűrűn található pajzsalaknak az I. t. 4. képen látható a mása, amely Enrico de'Ficieni XIV. sz.-i pecsétjét díszíti. 1 6 Az I. t. 5. képen látható pecsét (Landolfo da Sessa pecsétje a XIV. sz.-ból) 1 7 pajzsa is hasonló, csak alúl nem olyan teljesen legömbölyített. A damaszkolásra, mint heraldikai színmegkülönböztetésre, számos példa közül csak egyet, Alberto Bravi, XIII. sz. végi, vagy XIV. sz. elejei pecsétjét 1 8 közlöm (I. t. 6.). A Cornaro-gyűrű körirata is teljesen megfelel a XIII—XIV. sz.-beli olasz feliratoknak. Ez, a magyarokkal összevetve, sokkal szabályosabban, olvashatóbban rótt és egymásmellé helyezett betűkből áll. Viszont, szemben a korabeli francia és német feliratokkal, kevésbbé gótikus jellegű. A latin betűkön csak a XIII. sz. végén kezd észlelhetővé válni az olaszoknál a gótikus betűk hatása, így a H-n, amelyet sokszor f>nak, az N-en és M-en, amelyeket П-пек, illetve Ш-пек írnak. Ez az elgotizált ß és Tl a Cornaro-gyűrűn is megtalálható. A felirat olaszos jellegét több analóg ábrázolással támasztom alá: Nicolö Querini, Velence acri-i konzulának (ú. n. bailo-jának) pecsétje (1263, v. 1264— 1274), a velencei Museo Correrben (I. t. 7), — Rugeri Rugerio pecsétje а XIV. sz.-ból, 1 9 (I. t. 1 6 Közli G. Schlumberger és A. Blanchet, Collections Sigillographiques (Paris, 1914)-ben (pag. 129, XVIII. tábla, 31. sz.). A pecsét a Schlumberger gyűjteményből való. 1 7 Schlumberger és Blanchet, Op. cit. pag. 123, XVIII. tábla, 5. sz. — Schlumberger gyűjtemény. 1 8 Schlumberger és Blanchet, Op. cit. pag. 123, XVIII. tál^Ta, 33. sz. — Régi Charvet gyűjtemény. 1 9 Schlumberger és Blanchet, Op. cit. pag. 138, XX. tábla, 17. sz. — Schlumberger gyűjtemény. 18*
