Folia archeologica 3-4.
Csalog József: A magyarországi újabb-kőkori agyagművesség bükki és tiszai csoportja
1 CSALOG: A MAGYARORSZÁGI ÜJABB KŐKORI AGYAGMŰVESSÉG A MAGYARORSZÁGI LJJABB-KŐKORI AGYAGMŰVESSÉG BÜKKI ÉS TISZAI CSOPORTJA Tompa Ferencnek az Archaeologia Hungarica V—VI. kötetében «A szalagdíszes agyagművesség kultúrája Magyarországon» címen megjelent összefoglaló neolithtanulmánya óta szinte ellenvetés nélkül erősödött meg a magyar- neolithkutatók körében az a vélemény, hogy a «tiszainak» nevezett neolith-kultúra a «bükki» műveltségnek egyeneságú leszármazottja, illetve annak elkorcsosodott, degenerált utóda. E szóbanforgó leszármazást Tompa a bükki őslakosságnak az Alföldre való lassú leszivárgásával magyarázza, a degenerálódás folyamatának okát pedig a megváltozott milliő mellett főleg a bükki díszítőízlésnek önmagában végbemenő, belső kivénhedésében és a technikai tökéletesség legmagasabb foka után szükségszerűen fellépő, természetes visszafejlődésben látta. 1 Anélkül, hogy Tompának igen sok újat mondó és a magyarországi neolith-kutatás őstalajában nem egyszer nagyon is mélyen szántó művének értékéből bármit is le akarnék vonni, az alábbiakban rá fogok mutatni arra, hogy az említett két kultúra problémájának még egy másik, Tompáéval merőben ellentétes megoldása is lehetséges. Ez az általam Berlinben egy előadás keretében már felvetett megoldás 2 pedig nem más, mint a bükki és tiszai kultúrának önálló műveltségekként való egymásmellé állítása és annak a felismerése, hogy a tiszai díszítőízlés nem a bükkiből alakult ki, hanem a bükkitől eltérő elgondoláson felépülő, önmagában zárt stílus, mely mint ilyíen egy időben virágzott a bükkivel, expanzív erejénél fogva pedig nem maradhatott hatás nélkül északi szomszédjára sem. 1 Tompa Ferenc, A szalagdíszes agyagművesség kultúrája Magyarországon, Archeológia Hungarica V—VI. k. 33. oldal. 2 E kérdéssel kimerítően foglalkoztam a Berlini Anthropológiai Társulat 1932. május 21-i rendes ülésén. Felfogásom Tompa nézetével szemben természetesen csak akkor nem lesz puszta hipotézis, ha bebizonyítható lesz: 1. hogy a tiszai kultúra hordozói fajilag nem voltak azonosak a bükki művelődési kör emberanyagával, 2. hogy a tiszai stílus tényleg önálló és a bükki díszítőízlés alapprincipiumaitól lényegesen eltérő művészi elgondoláson és megérzésen épül fel, 3. hogy a két szóbanforgó stílus, — a bükki és a tiszai — topográfiailag is jól elhatárolható elterjedési körzetének érintkezési területén kimutatható stíluskeveredés nem a két stílus közötti fejlődési átmenetet, hanem csak a kettőnek szomszédi viszonyából folyó egymásrahatását, illetve keverődését mutatja, 4. hogy a bükki és a tiszai stílus virágzása nem egymásutáni, hanem egy és ugyanarra az időre esett. A fenti négy kritérium mint láttuk anthropológiai, stíluskritikai, topográfiai és kronológiai kérdéseket tartalmaz. — A célszerűség kedvéért további fejtegetéseim során is megmaradok ennél a beosztásnál. I Anthropológiai anyagunk, mely a leszármazás, vagy a külön-külön létezés szempontjából döntő jelentőségű lehetne, bükki területről még nincsen. így legfeljebb a bükki kultúra egy stílusrokonának, a cseh-morva-alsóausztriai spirálmeanderes kerámiával jellemezett művelődési kör anthropológiai anyagát vethetnők egybe a tiszai műveltségű területnek emberanyagával. E kettőnek összehasonlíthatása az újabb időkben még nem történt meg, a régebbi kutatók pedig mindkét kultúra anyagát egynek véve a «szalagdíszes» csoport elnevezés alatt tárgyalták. Érdemes lesz 1
