Folia archeologica 3-4.

Csalog József: A magyarországi újabb-kőkori agyagművesség bükki és tiszai csoportja

5 CSALOG: A MAGYARORSZÁGI ÜJABB KŐKORI AGYAGMŰVESSÉG nézve mint példa álljon itt a száraival egymásbakapcsolt «H» motivum (II. t. A, 3, 3á), ennek egy változata (Tompa, i. m. XL. t. 5. k. és a mi II. t. 2. képünk), a horogkeresztre emlékeztető egységekből összetett minta (II. t. A, 4—4. á), egy egészen komplikált, «T»-szerü motívumokból álló díszítés (II. t. В, 1—1. á), és a kenézlői anthropomorph edénynek díszítése (II. t. B, 2. és IV. t. A, 4.). Az azonos díszítési elvnél fogva ide sorolhatjuk még a keretbefoglalt egyenes, lépcsőzetes és átlós elrendezésű csíkozott mintákat (Tompa XLI. t. 4—5. k.) és a tisztán csak festéssel díszített cserepek közül azokat, melyeknél az ecsettechnika ellenére a minta mégis felismerhető (Tompa LV. t. 5. k. és a mi II. A táblánkon az 1. kép). Az ilyen és hasonló minták elemzését még sokáig folytathatnók. Többek között jó példákat találunk a Banner János által publikált kökénydombi anyag között is.

6 Megelégszünk azonban azzal, hogy a fentiek segítségével rámutatunk arra a törvényszerűségre, mely a tiszai keramika díszítéseiben, mint szigorú stílusban jelentkezik. A tiszai diszítőstílus két legfontosabb alapsajátosságát a felületeknek mezőkre való felosztásában és a végtelenségig folytatható, négyzetes, vagy rombikus szerkezetű térkitöltő minták alkalmazásában jelölhetjük meg. Az a körülmény viszont, hogy a diszítőminták minden esetben rácsrendszerbe illeszthetők, azt látszik bizonyítani, hogy keletkezésüket a fonottasok és szőttesek terén kell keresnünk. ! Egy olyan anyaigon, melynél a négyzetes rácsrendszer előállítástechnikai adottság, s melynél különböző színű gyékényháncs, vessző, vagy fonál alkalmazása esetén a szóbanforgó minták szinte önmaguktól jönnek létre. Felfogásunk alig szorul bizonyításra. Hogy mintáink közül ilyen úton még a legbonyolultabbak is létrejöhetnek, azt többek között jól szemlélteti egy Kongó vidéki háncsfonás a Zeitschrift für Ethnologie 1931. évi kötetének 316. oldalán a 2. ábrán, melynek díszítése teljesen megegyezik II. B. táblánk 1. képének mintájával. Azt hiszem, jogosan járunk el már most is, ha a tiszai stílust az egyszerűség kedvéért az alábbiakban textilstílusnak fogjuk nevezni és végleg elvetjük Tompának e • 6 Banner János, A kökénydombi neolith-kori telep. Dolgozatok, 1930, 49—158. old. — Egyszerű fonásminta: XXIII. t. 13, 17, 18. k., «S» minta: II. t. és XXIII. t. 1, 6. k., farokkal ellátott «S» minta: XXX. t. 3. k. és XXIII. t. 15. k., kettős «L» minta: XXIII. t. 2, 4, 8. k. díszítéseket stílustalannak és degeneráltnak mondó felfogását. A tiszai kerámia stílusproblémájának megoldása után — a szembeállítás kedvéért — rátérünk a bükki emlékanyag elemzésére. Mielőtt e téren a részletekbe bocsájtkoznánk, rá kell mutatnunk arra, hogy a bükki keramika esetében erőltetett dolog lenne a tiszai diszítőízléshez hasonló tiszta stílusról beszélni. Stílusról itt csupán annyiban lehet szó, amennyiben stílusnak nevezhető a kerámia terén két lényegében eltérő diszítőízlésnek olyan keveredése, mely kevertsége mellett úgyszólván csak anyagában és előállítástechnikájában nevezhető egységesnek. A bükki kerámia díszítéseiben szerepet játszó, fentebb már érintett két diszítőstílus egymástól függetlenül, azaz tisztán csak ritkán lelhető fel az idetartozó emlékanyagon. Mégis felismerhetővé válik mindkettő, ha az egész anyagot vizsgálódás tárgyává téve, elkülönítjük egymástól azt, ami az egyik és ami a másik stílusra jellemző. Vizsgálódásaink e téren arra az eredményre vezetnek, hogy a bükki kerámia díszítéseiben tulajdonképen igazi szalagdíszes elemek keverednek nem szalagdíszes eredetű textilmintákkal. A szalagdíszes stílust a bükki kerámiában a körülfutó vonalszalagokból álló díszítések képviselik. Jellegzetes megnyilvánulási formák: a több párhuzamos, vagy egyes karcolatból álló, folytatólagosan továbbfutó spirálszalag (1. kép, 1, 2, 3; III. t. 1. 6. és mint szegélydísz Tompánál III. t. 1—25. sz. stb.) és az ugyancsak több karcolatból álló, íveltvonalas, alul-fölül összekapcsolt, körülfutó zegzúgszalag (1. kép, 5. és III. t. 4, 2, 5). Aránylag nagyobb szerepet játszanak a fentiek széjjelvágásából és újból való összekapcsolásából keletkezett spirál- és zegzúgszármazékok (1. kép, 4. és III. t. 3). A zegzúgszalag szétdarabolásakor ilyen esetben csak felső végükön összekapcsolt ívpárok maradnak meg. Mindezen díszítéseknél a legfőbb elv a rendelkezésre álló edényfelületnek körülfutó, keret nélkül szabadon elhelyezett szalagokkal, vagy szalagszármazékokkal való körülövezése. Olyan díszítőízlés ez tehát, mely amellett, hogy elgondolásban teljesen egységes és szabad, lényegében eltér az önmagában ugyancsak tiszta elgondolású, de textil-eredeténél fogva kötöttebb tiszai stílustól. A bükki kerámia nem szalagdíszes elemei kétféle formában jelentkeznek: térkitöltő, négyzetes, vagy rombikus rácsszerkezetű textildíszí-