Folia archeologica 1-2.
László Gyula: Egy régensburgi vállkő
KÖNYVISMERTETÉSEK— BIBLIOGRAPH 1Ё 247 430 közé datálja Kr. u. A síranyag szerinte a hunokkal együtt vonuló nyugati gótok emléke. Kiss Lajos. A BESZTERCE—GYALAPTANYA-I HONFOGLALÁSKORI SÍRLELET. Dolgozatok. Szeged, 1938, 201—205. 1. Egy nyugati tipusú (Karoling) kardot rajzban is bemutat. Molnár Sándor. ADATOK AZ ALFÖLD SÁNCAINAK KÉRDÉSÉHEZ. Dolgozatok. Szeged, 1938, 205— 209. 1. Az adatgyűjtésnél a régi és az új térképanyagot vette kiindulópontul. A leglényegesebb rész, az adatok helyszíni ellenőrzése még hátra van. László Gyula. A KUNÁGOTAI LELET BIZÁNCI ARANYLEMEZEI. Arch. Ért. 1938, 55—86. 1. Az avar sírban talált aranylemezekről kimutatható, hogy azokat a VI. századi avar iparos (a sírban volt egy Justiniánus solidus: 527—563. Kr. u.) egy bizánci faláda vereteiből vágta ki, hogy kardvereteket készítsen belőlük. A szétszabdalt ládaveretek a Dionysos kultusz késő emlékei. Szerző újból megerősíti Hampel véleményét, miszerint a veretek Bizáncban, a VI. században készültek és nézetét tárgyi analógiákkal és a technikai sajátságok ismertetésével bőven alátámasztja. Kár, hogy szerző tanulmányát helyenként igen hosszú művészettörténeti fejtegetésekkel terheli meg. Az összehasonlító anyag birtokában a kormeghatározás amugv is meggyőzővé válik és nem kellett volna túlbizonyítani a tételt, mert ez a cikk olvasását fárasztóvá teszi. Nagy előnye a tanulmánynak, hogy tekintetbe veszi az elkészítés technikájának stílusformáló erejét (szövőtechnika hatása, az egyes alakokról külön-külön készült verőtövek hatása a kompozícióra). Marosi Arnold. SZÉKESFEHÉRVÁR A HONFOGLALÁS ÉS SZENT ISTVÁN KORÁBAN. Székesfehérvári Szemle. 1938, I—II, 5—16. 1. Ismerteti Székesfehérvár honfoglaláskori temetőit és leletanyagukat, kitér Bartucz antropológiai eredményeire és közli az idevágó irodalmat is. A VÉRTESACSAI AVAR SÍRLELETEK. Székeskesfehérvári Szemle. 1938, I—II, 38—40. 1. A leletkörülmények leírása és a leletek kultűrális és időbeli meghatározása. A temetőben a germán hatások érdemelnek figyelmet. (Gepida szerszámformák). — A KÁPOLNÁSNYÉKI NÉPVÁNDORLÁSKORI SÍRLELET. Székesfehérvári Szemle. 1938, I—II, 41 — 42. 1. A longobárd sírleletet, Horváth Tibornak Arch. Hung. XIX. kötetében megjelent munkája alapján ismerteti. LEVEDIAI VONATKOZÁSOK A SZÉKESFEHÉRVÁRI MÜZEUM ANYAGÁBAN ÉS A RÁDIÓTELEPI KARD. Székesfehérvári Szemle. 1938, III-IV, 49—55. 1. Fettichnek az A. Hung. XXI. kötetében megjelent műve alapján ismerteti a leletanyagot. Marosi Arnold cikkeivel, amelyekben múzeumának anyagát a szakemberek munkásságának legújabb eredményei szerint mindig újabb és újabb revízió alá vette, nagy szolgálatot tett a valódi és helyes helytörténeti kutatásnak. Most, amikor utolsó cikkei egyikét ismertetjük, meghatottan búcsúzunk el a székesfehérvári múzeum nemrégen elhunyt igazgatójától. A cikk közli a Székesfehérvár—Rádiótelep-i sír nyugati jellegű kardját (I. tábla) és a nagylóki honfoglaláskori sírleletet (II. tábla 1. kép). A VAJTAI AVAR LELETEK. Székesfehérvári Szemle. 1938, III—IV, 86—87. 1. A leletek képe a II. tábla 2. képen. — A SZABADBATTYÁNI HONFOGLALÁSKORI SÍROK ÉRMEI. Székesfehérvári Szemle. 1938, III—IV. 91. 1. Az érmek helyes meghatározása (X. század első fele) szemben az első publikáció (Sz. Sz. 1936, 44—45. 1.) téves meghatározásával. Embertan. Balogh Béla. DEBRECEN ANTROPOLÓGIAI FELADATAI. Debreceni Szemle, 8—10. sz. 173—181. 1. Szerző munkája nagyrészét a mai helyzet kritikájának szenteli. A magyarországi embertan, dacára egyes kiváló kutatók erőfeszítéseinek, még mindig igen sok nehézséggel küzd. Pedig a magyarságtudomány egyik lényeges alkatrésze az embertan. A magyar fajtörténeti és fajbiológiai kutatás elsőrendű kötelességünk. Tudományos életünk még mindig a teljes szervezetlenség állapotában van. A kutatások intézményes biztosítására, amely egyike a legfontosabb teendőknek, alig látunk komoly kezdeményező lépéseket. Ha a magyarországi antropológia helyzetét tekintjük, úgy csakhamar súlyos hiányokkal találkozunk. A kutatást semmiféle központi irányítás, sem erkölcsi, sem anyagi segítség nem támogatja. A Pázmány Péter tudományegyetem sem rendelkezik a kellő anyagiakkal és kellő számú szakképzett személyzettel. Az embertani tanszék nincsen betöltve és nincsen fajbiológiai intézet. Az egységes tervii munka teljesen lehetetlen. Enélkiil pedig az antropológia szétforgácsolódik egyes személyek elkülönülő munkásságává. Egyik legnagyobb baja a magyar embertannak, hogy még mindig nagymennyiségű őskori csontvázanyag megy veszendőbe, anélkül, hogy az embertani kutató az anyagot szakszerűen feldolgozhatta volna. Maguk az ásató régészek részéről sem találkozik az embertan a köteles megértéssel és bizony még a régészszakemberek kezén is pótolhatatlan veszteségek érik a tudományt. A magunk részéről teljes egészében helyeseljük a szerző kritikáját. Az embertan valóban érthetetlen nehézségekkel és meg nem értéssel küzd. Még mindig akad régész-szakember, akinek állítása szerint a koponyaforma attól függ, hogy a magzat, milyen nehézségek árán került ki az anyaméhből és aki a csontvázanyagnak nem hajlandó elsőrangú bizonyító szerepet tulajdonítani. Minden alkalmat meg kell ragadnunk, hogy ezekre a nehézségekre felhívjuk a figyelmet. A cikk további részében szerző ismerteti a Déri múzeum csontvázleleteit, továbbá a Tisza—Kőrös közéről származó leletanyagot. Rátér az élő lakosság tulajdonságaira, majd a családbiológia és eugenika jelentőségét tárgyalja. Igen örvendetes, ha a vidéki egyetemek is kiveszik részüket a magyarországi embertan felvirágoztatásának nehéz munkájából. GALLUS SÁNDOR
