Folia archeologica 1-2.
László Gyula: Egy régensburgi vállkő
KÖNYVISMERTETÉSEK— BIBLIOGRAPHIE 243 Kniezsa István, MAGYARORSZÁG NÉPE A XI. SZÁZADBAN (Szent István Emlékkönyv II. kötet 367—472. 1. 1 térkép. Budapest, 1838. Különlenyomatban is. — Németnyelven is.) Kniezsa munkájának feladatát mindjárt első mondatában közli: «E munkában arra a kérdésre igyekszünk feleletet adni, hogy Magyarország területének melyik részén milyen nyelvű népek laktak a XI. században.» Olyan kérdés, mely egyaránt érdekli a történészt, nyelvészt, régészt és néprajzost. Mindnégy tudomány művelőinek igen fontos tájékozódva lenni arról, hogy a honfoglalók új hazájuk mely területén milyen népekkel érintkeztek, illetőleg éltek együtt és az idők folyamán milyen változások zajlottak le. A szerző munkája első fejezetében a magyarokról szólva, mindenek előtt a követett módszerrel ismertet meg bennünket. А X,—XI. századi szállástelepekre vonatkozó megállapításainál történeti, nyelvészeti és régészeti adatokra támaszkodik. Ezek mellé még egy növényföldrajzi elemet, a füvetlen erdők (bükk-, fenyő-) területét veszi fel negyedik támpontnak. Ezután rátér a magyar szállásterület ismertetésére, a Morva völgyéből kiindulva. A második fejezetben a szlávokkal foglalkozik hasonló beosztásban, hasonló módszerrel. Hazánk XI. századi lakói közül e két nép, a magyar nép és a szláv volt számbelileg egyedül jelentős s ezért a két első fejezet érdekel bennünket leginkább. Az első és második fejezet alapján nyomon követhetjük azt a vonalat, amelyen érintkezett e két nép, továbbá, hogy hol éltek keveredve, hogy hol volt az egyik vagy másik túlsúlyban. Ezek után még négy fejezet következik, mely különböző népekkel, illetőleg különböző népek jelenlétének lehetőségeivel foglalkozik. A török népekről, melyek közül egyedül a besenyő bizonyítható, kiderül, hogy apró szórványokban sokkal kisebb számban éltek, amint azt eddig hittük. A germánok közül a németek a Dunántúl nyugati és Balaton környéki részein mutathatók csak ki és számuk elenyésző lehetett. Az ötödik fejezet a románokkal foglalkozik, melyben a román történetírás continuitás álomelmélete újabb erős vereséget szenved. A hetedik fejezet rövid áttekinthető összefoglalását adja az előző hat fejezetnek. Ezután következik utolsónak a nyolcadik fejezet, mely az adattárat foglalja magában. Kniezsa munkája településtörténeti munka, melyben az állítások bebizonyításának súlypontja a nyelvészetre esik és itt módszerben Melich Jánost követi. Kniezsa azonban nem állt meg a nyelvészetnél, hanem mint nagy felkészültségű történész, az irott forrásokat és az idevágó szakirodalmat is felhasználja, csökkentvén ezzel is a tévedések lehetőségét. Bennünket mindezeken túlmenőleg azonban az késztet a legnagyobb elismerésre, hogy a szerző e kor régészeti anyagát is felhasználta, növelve ezzel is a bizonyító adatok számát. Szólnunk kell a munka térképéről is, amely tulajdonképen a szöveg teljes áttekintését adja. E térképnek az a nagy előnye, hogy az összes felhasznált nyelvészeti, régészeti és növényföldrajzi adatok könnyen leolvashatóan oly módon vannak feltüntetve, hogy nem egy század nyugalmi állapotát, hanem három század (X.—XII.) mozgását adják. A jelzésekből világosan kitűnik, hogy mely vidékeken laktak a magyarok, szlávok, besenyők és németek önállóan, zárt tömegben, hol keveredtek egymással, hol volt az egyik vagy másik túlsúlyban, hol volt gyér a lakosság és hol nyomult elő magyarság a XII. század folyamán lakatlan, illetőleg gyéren lakott szláv területre. Ez a térkép Kniezsa kiváló munkáját még sokkal értékesebbé teszi. DOMANOVSZKY GYÖRGY István Kniezsa, LES HABITANTS DE LA HONGRIE À L' XI e SIÈCLE (Mélanges Commémora tifs Saint Etienne, tome II, p. 367—472. 1 carte. Budapest, 1938. Apparu en tirage à part, ainsi qu' en allemand.) M. Kniezsa annonce le but de son ouvrage déjà dans sa première phrase: «Nous tâchons de déterminer dans cet ouvrage quelle était la langue que parlaient, dans les diférentes contrées de la Hongrie, les habitans, à l'époque de l'XI e siècle. C'est une question qui intéresse égelement l'historien, le linguiste, l'archéologue et l'ethnographe. Il est très important, pour tout ceux qui cultivent une de ces quatre sciences, d'être informé quels étaient les peuples avec qui les Hongrois conquérants étaient en contact et vivaient ensemble, sur les diférents territoires de leur nouvelle patrie et quels changements s'étaient efectués avec le temps. Dans le premier chapitre de son ouvrage, l'auteur nous fait connaître avant tout, en parlant des Hongrois, la méthode qu'il suivit. Dans ses constations concernant les lieux d'établissement du X—XI e siècle, il s'appuie sur des données historiques, linguistiques et archéologiques. Par surcroît il prend, comme quatrième point d'appui, un élément phytogéographique, le territoire des forêts non herbeuses (hêtre, pin). Il passe ensuite à l'exposé des territoires occupés par les Hongrois, en partant de la vallée de la Morava. Dans le deuxième chapitre il s'occupe des Slaves, dans une division et Hongrie de l'XI e siècle, ces deux peuples, les Hongrois avec une méthode analogues. Parmi les habitants de la et les Slaves, étaient les seuls d'importance numérique, et c'est pour cela que les deux premiers chapitres nous intéressent le plus. A la base du premier et du deuxième chapitre, nous pouvons suivre les traces de la ligne de contact de ces deux peuples, ainsi que des lieux ou ils vivaient mêlés, enfin ceux où l'un où la'utre était en prépondérance. Il y a encore quatre chapitres traitant de diférents peuples, respectivement la possibilité de la présence de différents peuples. M. Kniezsa découvre 16*
