Folia archeologica 1-2.

László Gyula: Egy régensburgi vállkő

KÖNYVISMERTETÉSEK—

BIBLIOGRAPHIE 235 compensent au moins le témoignage des trouvailles de monnaies. Selon le témoignage des sources on fabriquait, sur le territoire de l'empire carolingien d'autrefois, ses épées en des quantités colossales et les marchands normands eux-mêmes achetaient une grande partie des lames.

6 Outre aux rares trouvailles archéologiques, toute une suite de manuscrits illuminés nous a gardé la forme des épées du X—XI

e siècle, qui, pour ainsi dire ne diffèrent pas de nos épées.

7 Ainsi, à l'opposite des idées de M. Fettich, qui met en connexion toutes les épées hongroises avec les Normands et concède tout au plus la possibilité d'imitations locales, je prends avec Géza Nagy

8 et József Hampel

9 la majorité des épées pour de simples épées carolingiennes. Leur diffusion appartient, en vertu des arguments susdits, dans le même cours de l'histoire de la civilisation que la diffusion du christianisme et la défaite du paganisme en Hongrie. L'éclaircissement du problème mettra en lumière certains détails du processus, c'est pourquoi je voudrais revenir au problème dans le cadre d'une étude indépendante. GYULA LÁSZLÓ 1 Musée Hongrois Historique, migration des peuples, n° d'inventaire 6/1938. 2 V. sa carte géographique Hóman, Bálint, SZENT ISTVÁN (Saint Etienne), Budapest, 1938. p. 57. s V. Tóth, Zoltán, A HUSZÁROK EREDETÉRŐL (De l'Origine des Hussards). Hadtört. Közi. 1934. III. p. 129. et suiv. 4 Outre les sources historiques, le guerrier allemand à sabre de la tapisserie de Bayeux le prouve aussi, A. Gessler, DIE TRUTZWAFFEN DER KAROLINGERZEIT. Basel, 1908. p. 121. 5 Deér, József, POGÁNY MAGYARSÁG, KERESZTÉNY MAGYARSÁG (Hongrois payens Hongrois chrétiens). Budapest, 1937. p. 65 et suiv. e H. Arbman, SCHWEDEN UND DAS KAROLINGISCHE REICH. Stockholm, 1937. La forme désignée avec X provient du territoire de l'empire carolingien ; tel est une partie de nos épées. V. aussi les épées de la fig. 38. Sur les ateliers d'armes de Ratisbonne et de Passau, en se fondant sur des sources contemporaines Gessler, op. cit. p. 105, 140 et suiv. Pour ce qui concerne l'exportation et le commerce ibid. p. 105 et suiv. et p. 149 et suiv. 7 Arbman, op. cit. fig. 38. Gessler, op. cit. p. 103. Gessler donne op. cit. p. 114 et suiv. l'énumération des* manuscrits illuminés. 8 Nagy, Géza, III. BÉLA FEGYVERZETE ÉS AZ ÁRPÁDHÁZI KIRÁLYOK JELVÉNYEI. III. Béla emlékezete (L'Armure de Béla III et les Insignes des Rois de la Dynastie arpadienne. Mémorial de Béla III), Budapest, 1900. p. 235 et suiv. — Nagy, Géza, KAROLINGKORI KARD (Epée de l'Époque carolingienne). Arch. Ért. 1906. p. 129—135. 9 Hampel, József, UJABB TANULMÁNYOK A HONFOGLALÁSI KOR EMLÉKEIRŐL (Etudes récentes sur les Trouvailles de l'Époque de la Conquête du Pays). Budapest, 1907. p. 22. Moravcsik Gyula, A MAGYAR SZENT KORONA A FILOLÓGIAI ÉS TÖRTÉNETI KUTATÁSOK MEGVILÁGÍTÁSÁBAN Szent István Emlékkönyv, II. Budapest, 1938. 425. skk. 1. A tanulmány első részében a szerző a M. Tudományos Akadémia kiadásában megjelent «A magyar szt. Korona görög feliratai» (Értekezések a nyelv- és széptudományi osztály köréből. XXV. 5. Bp. 1935) с. művének eredményeit ismétli. A szt. Korona irodalmának rövid áttekintése után áttér a bizánci diadém lemezeinek leírására, majd ezek feliratainak epigráfiai elemzésére. Ezek során megvilágítja az egyes feliratokkal kapcsolatban felmerült kérdéseket. Érdekes az a megállapítása, hogy a császár zománclemezének vörösbetűs felirata a bizánci oklevelek vörös tintával történő császári aláírását látszik utánozni, azaz a vörös betűk a császári név hivatalos jellegét még külön kiemelik, szemben a többi kék színű feliratokkal. Példákkal bizonyítja, hogy ez a felirat terminológiailag is megfelel az egykorú hivatalos császári aláírásnak. Konstantinos Porphyrogennetos lemeze kapcsán eldönti, hogy a két számbajöhető Porphyrogennetos — a császár öccse és fia — közül melyik lehet az ábrázolt. Arra nincs adatunk, hogy a császár öccse hivatalos uralkodótársa lett volna Dukas Mihálynak, habár gyakorlatban ez igen valószínű. Konstantinos nevű fiát viszont születése után rögtön, 1074-ben megkoronáztatja a császár és ez mint csecsemő már viseli a basileos címet. A szerző hajlik arra, hogy inkább a fiú Konstantinost lássa az ábrázoltban; hogy a csecsemőt ifjű férfi alakjában látjuk, ez nem zárja ki feltevésének helyt álló voltát, mert a bizánci császárábrázolások ideálportrét adnak, melynél a kor nem játszik szerepet. Látjuk ezt a Monomachos korona Zoé arcképében, ahol a 60 éves nő virágzó fiatalasszony alakjában jelenik meg. Ha tehát a császár fia Konstantinos az ábrázolt, úgy 1074 ápr. 1 «terminus post quem» a korona datálásában. A tanulmány kétségtelen legnagyobb eredménye a Л~С betűk megfejtése Géza királyunk zománcképének feliratában, melyet eddig a «despotes» szó rövidítésének (első és utolsó betűjének, felette rövidítési jellel) olvastak. A. szerző először meggyőzően bizonyítja, hogy a despotes szó rövidítésének ilyen alakját nem ismerjük a bizánci epigráfiában. Másodszor megállapítja, hogy az