Folia archeologica 1-2.
László Gyula: Egy régensburgi vállkő
232 KÖNYVISMERTETÉSEK— BIBLIOGRAPH 1Ё 232 népének nagyszabású telepítésével megszállja Magyarország felső felét Északdunántúltól egészen a Tisza felső folyásáig. 2 A kardok tehát a Megyeri törzs szállásterúletével függenek össze s így érthetjük meg azt, hogy a királyi székhely körül olyan nagy számban találták ezeket. Ez a kor az, amikor Géza a fejedelmi hatalom megerősítésével megveti Szent István központi királyságának alapját. A Tisza felső könyökének erős megszállását a várható keleti támadások indokolják. 2. A honfoglaláshoz közel álló, még Levediából származó magyar leletek közül csak a benepusztai leletben volt kétélű kard, de itt származását bizonyító normán készítményekkel együtt. A kievi kard a honfoglalás utánról való. A tarsolylemezes előkelő sírokban, ha egyáltalán van fegyver, akkor szablyát találunk. Olyan pompás példányok mint a geszterédi szablya vagy az ú. n. Nagy Károly kard azt bizonyítják, hogy fejedelmeink és hadnagyaink ezidőtájt szablyát viseltek, világos tehát, hogy a vezetésük alatt álló sereg fegyvere is a szablya lehetett. A déloroszországi normán kereskedőktől vásárolt kétélű kardok némi szerephez juthattak a jelentőségben messze a könnyű lovasság mögött maradó korai nehéz lovasságnál, de a magyar harcrend szervezetében ekkor még nem idéztek elő mélyreható változást. Ez természetes is, hiszen a magyarsággal szemben álló ellenfelek ellen óriási előnyt jelentett a pusztai harcmodor alkalmazása, ennek pedig egyik főfegyvere a szablya. Tanulságos példák egész sora bizonyítja, hogy mikor ismeretlen, de magasabbrendű harcmodorral találja szemközt magát az ellenség, maga is igyekszik alkalmazkodni és az újítást eltanulni. Csak egy magyar példát idézve ez volt pl. egyik oka annak, hogy a középkor folyamán kihalt könnyű magyar lovasság a török elleni küzdelemben ismét feltámadt és alapja lett a mai huszárságnak. 3 Mint alább látni fogjuk, ugyanilyen okok kényszerítették a magyar lovasságot ősi hadviselésének feladására, de ugyanerre vezethető vissza az is, hogy a kalandozások által megzavart németség is megkísérelte könnyű lovasság alakítását és valószínűleg a szablya átvételét is. 4 3. Azokon a területeken, amelyeken ősi települési szokásnak megfelelően a többi törzsek karéjszerűen fogták körül a fejedelmi törzs szállásterületét, kétélű kard nem került elő, szablyát ellenben találtak. Deér József bebizonyította, hogy azokat a nagyszabású hadjáratokat, amelyeket mi kalandozások néven ismerünk, épen ezek a törzsek viselték és ezeknél maradtak fenn legtovább a pogánysággal együtt a hagyományok is. 5 A forrásokból nyilvánvaló, hogy a kalandozások sikerét elsősorban a nyugaton ismeretlen pusztai hadviselésnek köszönhetjük, s így ezeken a területeken kétélű kardot nem is kereshetünk. 4. A Lech mezei csata után megszűntek a kalandozások, mert a megfelelőképen megszervezett nyugati seregek legyőzték az ősi módon harcoló magyarokat. Ettől az időponttól kezdve az erőt a sikeresebbnek bizonyult nyugati harcmodor és fegyverek jelentették. A kalandozásoknál nagy vérveszteséget szenvedett, még 1 Orsz. Magyar Történeti Múzeum népv. lt. 6/1938. 2 Térképet lásd: Hóman Bálint, SZENT ISTVÁN, Budapest, 1938. 57. 1, az ősi harcmodorral harcoló törzseket Géza és Szent István a fejedelmi törzs népéből megszervezett és új harci móddal és fegyverekkel verekedő sereggel töri le. A kétélű kardok eddig csak kétségtelen magyar sírokból kerültek elő, tehát az Árpádok harcosai magyarok voltak, azt azonban a forrásokból is tudjuk, hogy a sereget az új harcmodorra a behívott idegen, főleg bajor urak tanították meg és vezették a hagyományaikhoz ragaszkodó, az új rendbe beilleszkedni nem akaró magyarok letörésére. Ennek a Megyeri törzsből szervezett és a kor színvonalán álló seregnek a fegyvere a kétélű kard. 5. Ezzel a kétélű kardok és a velük összefüggő nyugati harcmodor megjelenésének főbb okait megjelöltük. Kérdés, hogy őseink honnan szerezték ezeket a kardokat. Fettich szerint normán kereskedőktől vásárolták, fenntartva a már Déloroszországban kialakult érintkezést. Néhány formánál, pl. a Szent István kardnál és a vele rokon díszesebb kardoknál, vitán felül áll a normán eredet, de ezek is csak a fent vázolt folyamat keretében kapnak komolyabb jelentőséget a magyarság életében, megjelenésüket tehát nem magyarázhatjuk csupán kereskedelmi kapcsolatokkal. A magyarországi és a dalmáciai egyszerűbb kardokat a magam részéről nem normán forrásból származtatom, hanem úgy gondolom, hogy a nyugati mintára átszervezett hadsereg számára a szomszédos karoling birodalom fegyverkovácsaitól vásárolták ezeket. A Dunán szállították hozzánk áruikat s így ugyanonnan származnak ezek a kardok, ahonnan a hadsereg átszervezői is jöttek. Bizonyára Dalmáciának is ezek a műhelyek szállítottak. Végleges eredményt ebben a kérdésben nem is annyira a régészettől várhatunk, mint inkább a kardok anyagának kémiai elemzésétől. A kardok normán származása mellett az éremleletek elterjedése is tanúskodik, Szent István és a XI. sz-i magyar királyok pénzei Huszár Lajos térképe szerint főleg északon forogtak. Mi sem vontuk kétségbe, néhány kard normán eredetét, de meg kell jegyeznünk, hogy a jólismert nyugati kapcsolatok legalább is kiegyensúlyozzák az éremleletek tanúságát. Az egykori karoling birodalom területén ezeket a kardokat a források tanúsága szerint óriási menynyiségben gyártották, s maguk a normán kereskedők is innen vásárolták a pengék nagyrészét. 6 A szórványos régészeti leleteken kívül a képekkel díszített kéziratok egész sora őrizte meg számunkra a X—XI. sz-i kétélű kardok formáját és ezek jóformán semmiben sem különböznek a mi kétélű kardjainktól. 7 így Fettich felfogásával szemben, aki valamennyi kétélű kardunkat a normansággal hozza kapcsolatba, legfeljebb helyi utánzatokat tart lehetségesnek, a kardok zömét Nagy Gézával 8 és Hampel Józseffel 9 együtt egyszerű karoling kardnak tartom. Elterjedésük a fentiek alapján egy művelődéstörténeti folyamatba tartozik a kereszténység elterjedésével és a pogány magyarság letörésével. A részletek tisztázása világosságot deríthet a folyamat egyes részleteire és ezért a kérdésre önálló dolgozat keretében szeretnék visszatérni. LÁSZLÓ GYULA. 3 Lásd: Tóth Zoltán, A HUSZÁROK EREDETÉRŐL. Hadtört. Közi. 1934. III. 129. skk. 1. 1 A történeti források mellett erre mutat a bayeuxi
