Fogorvosi szemle, 2019 (112. évfolyam, 1-4. szám)
2019-03-01 / 1. szám
Búcsúzunk Dr. Kaán Miklós egyetemi tanártól 2018. december 24-én, 81 éves korában elhunyt Dr. Kaán Miklós egyetemi tanár, a Semmelweis EgyetemFogorvostudományi Kar Fogpótlástani Klinika egykori igazgatóhelyettese, a Magyar Orvosi Kamara egykori elnöke, a Fogorvosi Szemle egykori főszerkesztője. Tisztelt Gyászolók! Megrendültén állunk itt dr. Kaán Miklós professzor ravatala mellett. A Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karának jelentős személyisége volt ő, aki most 81 éves korában távozott közülünk. Mint a Kar dékánja, a magam és a Kar nevében szeretném kifejezni e búcsú pillanataiban is köszönetünket azért az elismerésre méltó, elkötelezett tudományos, oktatói és gyógyítói munkáért, mely Karunk megbecsülését is méltán növelte. Hálás vagyok az égieknek, hogy a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karának legjelentősebb elismerését, az Árkövy-emlékérmet és Jutalom díjat néhány évvel ezelőtt még személyesen vehette át. Kaán Miklós 1957-ben kezdte tanulmányait a Budapesti Orvostudományi Egyetem (mai nevén Semmelweis Egyetem) Fogorvosi Karán, mely - talán mondhatom - haláláig második otthona volt, hiszen még gyermekei és unokái is itt tanultak, sőt jelenleg is munkatársaink. 1962-ben a Fogpótlástani Klinikára került gyakornokként, ahol végigjárva az oktatói fokozatokat, 1983-ban egyetemi tanári kinevezést kapott. Több mint 40 éven át oktatott, kutatott és gyógyított. Oktatómunkáját a tudományos megalapozottság és a nagy szakmai gyakorlat, tapasztalat jellemezte. A teljes foghiányban szenvedő betegek korszerű ellátásának új szemléletű módszereit dolgozta ki. Munkássága e területen iskolateremtő jelentőségű. Az általa vezetett munkacsoport tevékenysége nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi szakemberek elismerését is kivívta. Kiemelten fontosnak tartotta a fiatalok tudományos munkába való bevonását, már Karunknak abban a korai szakaszában is, amikor ez még nem volt prioritás. Német nyelvterülethez kötődő magas szintű szakmai kapcsolatai jelentősen segítették ezt. A Fogpótlástani Klinika tudományos igazgatóhelyetteseként rengeteg kutatási terve volt, melynek kivitelezésében azonban megakadályozta hirtelen jött súlyos betegsége. Kaán professzor szakmai közéleti munkássága is kimagasló volt. A rendszerváltás után a Kar vezetőivel együtt részt vett az egyetem működésének demokratikus átalakításában. Tevékenyen közreműködött a Kar egyetemen belüli szerepvállalásának felértékelődésében. A fogorvostudomány széleskörű elismertetését segítette számos szakmai funkciójában is, melyből legalább néhányat említenék: A Stomatológiai Szakmai Kollégium elnöke, a Fogás Szájbetegségek Szakmai Kollégium tagja, a Magyar Fogorvosok Egyesülete elnökségének tagja, a Fogorvosi Szemle főszerkesztője, a Fogpótlástani Társaság titkára majd elnöke, az Európai Protetikai Társaság, a Magyar Orvostörténelmi Társaság, és a Magyar Nyelvtudományi Társaság tagja. A német Fogpótlástani és Anyagtani Társaság tiszteletbeli tagja. A Magyar Orvosi Kamara Budapesti Területi Szervezet Fogorvosi Szakmai Bizottságának elnöke, a Magyar Orvosi Kamara alelnöke majd elnöke. Munkája elismeréseként egyetemi és szakmai társasági kitüntetéseken túl a „Magyar Köztársasági Érdemrend Lovag ke resztje” kitüntetést is megkapta. Munkájában, személyiségében mindig igényes, precíz, fegyelmezett volt. Ezt várta el magától, tanítványaitól és munkatársaitól. Ezt magam is elismeréssel tapasztalhattam, hallgatóként az előadásaiban és később klinikai munkáiban. Örömmel nyugtathattam meg egy-egy páciensét -akik azt követően kerültek hozzám, hogy Kaán professzor urat betegsége meggátolta a további gyógyítómunkában - hogy a híd vagy korona, amelyet a professzor úr 15-20 éve készített, még mindig megfelelően funkcionál. Kedves Professzor Úr, 2018 szentestéjének napján számodra beteljesedett az a hosszú advent, melynek végén teremtőnkkel találkozunk. Nyugodj az ő békéjében. 2019. január 22. dr. Gerber Gábor (Dr. Gerber Gábor, a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar dékánja által a temetésen elmondott gyászbeszéde.)