Fogorvosi szemle, 2018 (111. évfolyam, 1-4. szám)
2018-03-01 / 1. szám
8 FOGORVOSI SZEMLE ■ 111. évf. 1. sz. 2018. 4. kép kolléga elgondolása, és ő egyébként is támogatta a fogászati ellátást az egyetemen, hiszen elsőként létesített fogászati rendelést a klinikáján az 1930-as évek elején (melyből azután a Stomatologiai Poliklinika, majd Klinika nőtte ki magát). Átbeszélve a kérdéskört, először elefántcsont, vagy emberi csont pillér behelyezésén gondolkodtak, majd ezeket törékenységük miatt elvetették, végül rozsdamentes acélcsavar mellett döntöttek, és el is határozták a mielőbbi kezdést, arra az elhatározásra jutva, hogy „ne beszélgessünk, hanem kerítsünk beteget!” A műtéteket felváltva végezte Hüttl professzor és Karácsonyi doktor. Először egy nő vállalkozott a beavatkozásra (az újságíró klub takarítónője), akinek az alsó állcsontjába jobb oldali hátsó műpillért csavartak be. A műtét menete: vezetéses érzéstelenítés, metszés a nyálkahártyán, szétfejtették a csonthártyát, fúróval menetet fúrtak a csontba, a menetbe becsavarták a pillért (az acélcsavart), majd rtg.-kontroll következett. Naponta megvizsgálták a beteget, majd 6 nap (!) eltelte után a pillérre „illesztették” a hidat. A beavatkozás előtt szanálták a szájat (extrakciók, tömések elkészítése), és fontos azt is megemlíteni, hogy díjtalanul kapták a fogpótlást a betegek. Ezek után érthető, hogy jelentkezőkből nem volt hiány. A takarítónő az újságíró klubban eldicsekedett - röntgenfelvételét mutogatva - a különleges pótlásával. Ezután nem csoda, hogy Hüttl professzor szándéka ellenére hamarosan országos szenzáció lett az új beavatkozásból. Ő ugyanis még várt volna a bejelentéssel, mivel először szakmai körökben szerette volna megvitatni az új eljárást, és azt is csak több eset után. Az 1934. szeptember 18-i újságcikkekben ismertetik, hogy kb. 8 hete kezdték a műtéteket, és addig már 7 műtétet végeztek, azokból egyet felső állcsontban. 3 beteg kapott hídpótlást, de a költségek máris elérték az 500 pengőt! Szeptemberben még 18 műpillért szándékoztak behelyezni, majd egy-másfél évig vártak volna, hogy a pillérek stabilitását kövessék. Az eszközöket egyébként Szabó István orvosi műszerész ingyen készítette el [2, 10, 15]. Sajnos, többet nem tudhatunk meg a korabeli híradásokból a betegekkel és az esetszámmal kapcsolatban. A következőkben ismertetjük, mi történt a - végezetül visszavonásra került - szabadalmi eljárás során. Szabadalmaztatás „Dr. Hüttl Tivadar orvos, egyetemi nyilvános rendes tanár és Dr. Karácsonyi Ágoston, orvos, fogszakorvos, debreceni lakosok, meghatalmazzák Kalmár J. és Kalmár L. mérnököket, hites szabadalmi ügyvivőket, Budapesten, hogy számukra és nevükben Magyarországra kizárólagos szabadalmat kérjenek és eszközöljenek ki a következő találmányra: Mű-pillérfog és eszköz annak az állkapocsban való megerősítésére”. A meghatalmazás 1934. szeptember 8-án készült Debrecenben [9.]. A meghatalmazott ügyvivők részletes leírással 1934. október 5-én nyújtották be a szabadalmi kérvényüket, melyhez a rajzokat - a későbbi feliratozás szerint - október 15-én pótolták [11], A rajzok szerint háromféle eszközt akartak szabadalmaztatni (5. kép): 1. Műpillérfog négy különböző kiviteli alakkal (külön a metszők és a rágófogak helyettesítésére, más-más fejekkel). Anyaga rozsdamentes acél, csavarmenetes része van, fúróban végződik. 2. Eszköz (csavarhúzó, vagy csavarkulcs) „a pillérfog állkapocsba való becsavarására” (a vége lehet hajlított, vagy egyenes). 3. Fogószerű segédeszköz „a műpillérfog állkapocsba való becsavarása alatt a helyes helyzetben való tartására” (lehet egyenes, vagy könyök alakban hajított). Hiányzik viszont a leírásból az újságcikkben említett előfúró, amely a beszámolók szerint menetes volt, és ezután csavarták be a műpillérfogat a csontba. A tekintetes m. kir. Szabadalmi Bíróság pecsétje szerint „Megtekintésre kitétetett 1935. március 1.”. Ezután azonban nem várt fordulat történt. A beadványról tudomást szerzett Guttermuth János államilag vizsgázott fogász, aki a szabadalmi bejelentés ellen felszólalt, és képviselőjének Gárdos Andor hites szabadalmi ügyvivőt nevezte meg. A meghatalmazás 1935. április 20-án készült [5], Ezután Guttermuth János nevében történt egy 6 oldalas felszólalás a m. kir. Szabadalmi Bíróság számára melyben kéri a „szabadalmat megtagadni és a bejelentőket egyetemlegesen P. 500- és még a felmerülő költségeim fizetésére kötelezni méltóztassék” [6], Guttermuth részletesen kifejti, hogy az ő 1934. január 2-án nyomtatásban megjelent magyar szabadal-