Fogorvosi szemle, 2015 (108. évfolyam, 1-4. szám)
2015-09-01 / 3. szám
FOGORVOSI SZEMLE ■ 108. évf. 3. sz. 2015. 75-80. Semmelweis Egyetem, Arc-, Álllcsont-, Szájsebészeti és Fogászati Klinika, Budapest* MTA Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézet Vékonyréteg és Nanoszerkezetek Osztály, Budapest** Lézerrel felületkezelt dentális implantátumok túlélési és sikerességi rátájának vizsgálata DR. JOÓB-FANCSALY ÁRPÁD*, DR. DIVINYI TAMÁS*, KARACS ALBERT**, KONCZ SZILVIA*, PETŐ GÁBOR**, DR. SULYOK LILI* A dolgozat célja retrospektív vizsgálattal összehasonlítani a több mint 8 éve beültetett, nagyteljesítményű Nd/üveg lézerrel felületkezelt implantátumok túlélési és sikerességi rátáját klinikai és radiológiai módszerekkel. A szerzők nagyteljesítményű Nd/üveg lézerrel felületkezelt implantátumot viselő pácienseket rendeltek vissza klinikai és radiológiai kontrollra. Az implantációk 1997 és 2006 között történtek. Az implantátumok vizsgálata és elemzése szigorú sikerességi kritériumok alapján történt. A klinikai és radiológiai vizsgálatok hasonló eredményeket mutattak a lézeresen felületkezelt implantátumok sikerességi és túlélési rátájával kapcsolatban, mint az irodalomban gyakran szereplő homokfúvott és kémiai maratáson átesett implantátumok esetében. A kapott eredmények alapján megállapítható, hogy a lézeresen felületkezelt implantátumok sajátos felületi morfológiája és nagyfokú tisztasága kiváló csontintegrációhoz vezet és hosszú távon is megbízható klinikai felhasználhatóságot biztosít. Kulcsszavak: fogászati implantátum, sikerességi ráta, felületi morfológia, túlélési ráta, lézeresen kezelt felszín, klinikai és radiológiai vizsgálat Bevezetés A fogászati implantológia alaptudományának reflektorfényébe kerültek a felületmorfológiai kérdések. Albrektsson és Branemark több mint harminc éve megfogalmazta a csontintegráció feltételeit, amelyek közül az implantátum felülete kiemelten hangsúlyos szerepet kap azóta is [1]. Az elmúlt három évtizedben a felület szerepének kérdése sokat finomult, már nemcsak a felület tisztaságára és morfológiájára fókuszálnak a kutatók, hanem a felület pontos kémiai összetételére, szennyezettségének pontos feltérképezésére, a felület hidrofilitására, illetve annak hiányára [4, 16]. Mára már a klasszikusnak számító felületeket (esztergált, elektropolírozott, savazott, homokfúvott, anódikus oxidáció) részben felváltották a kombinált felület-kialakítási módszerek - mikor is az előbb említett eljárásokat egymás után alkalmazzák a gyártók -, kihasználva az egyes kezelések előnyeit [8]. A felületkezelés egyik speciális formája az anyagtranszport nélküli lézeres felületkezelés. Az irodalomban kevés adatot találunk ennek a módszernek az alkalmazásáról és eredményeiről [2, 8, 10, 11, 15]. Ennek figyelembe vételével tűztük ki célul az Arc-, Állcsont-, Szájsebészeti és Fogászati Klinikán beültetett lézeresen felületkezelt implantátumok 8-17 éves követéses vizsgálatát. A lézeres felületkezelésnek két fajtája ismeretes: Érkezett: 2015. február 5. Elfogadva: 2015. március 19. 1. impulzuslézerek, 2. excimerlézerek által kialakított felületek. Az excimerlézerek a nem termikus lézerek csoportjába tartoznak. Alkalmazásuk nem hőhatáson alapul, hanem mechanikai behatásokat okoznak [3]. Kutatócsoportunk impulzuslézerrel alakította ki a felszín sajátos struktúráját. Az implantátum lézeres felületkezelését egy számítógép által vezérelt speciális készülék végezte. Az általunk vizsgált - és az MTA Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézet Vékonyréteg és Nanoszerkezetek Osztályán kidolgozott és alkalmazott - lézeres felületkezelések esetében neodímium-üveg lézert alkalmaztunk. A kezelések vákuumban, vagy célszerűen választott gázatmoszférában történtek. A felület legkülső rétegének hőmérséklete mégis viszonylag alacsonyabb a nagymértékű elpárolgás miatt, ezért a felszín alatti magasabb hőmérsékletű anyag mintegy „lerobbantja” a külső réteget. Az oldott gáztartalom buborékok formájában, krátereket hagyva maga után, elhagyja a felszínt. A besugárzás végeztével az olvadt anyagréteg, az implantátum érintetlen, hideg hatására néhány nanoszekundum alatt ismét megszilárdul és morfológiájában megőrzi az olvadt állapot utolsó pillanatában jelenlévő felületi alakzatokat, amelyek mérete 10-60 mikrométeres tartományba esik. A szilárd állapotban is folytatódó szupergyors lehűlés hatására dendrites kristályformák jelennek meg az 1-10 mikronos mérettartományban, tovább fokozva
