Fogorvosi szemle, 2015 (108. évfolyam, 1-4. szám)

2015-06-01 / 2. szám

FOGORVOSI SZEMLE ■ 108. évf. 2. sz. 2015. 65 Dr. Konrád Ferenc élt 70 évet és még néhány napot Élete a vízilabda és a hivatás, a fogorvoslás volt. Mind a szakmában, mind a sportban a tökéletes teljesítmény­re törekedett. A vízilabdában kiemelkedő tehetség volt. 178 alka­lommal szerepelt a magyar válogatottban. Ő volt az a ki­vételes sportoló, akinél, hogy bekerüljön a válogatottba, nem az számított, hogy milyen formában van. Ő min­dig jó formában volt. 1976-ban a montreali olimpián ki­váló teljesítményt nyújtva aranyérmet nyert a csapattal. 1972-ben (München) ezüstérmes, 1968-ban (Mexikóvá­ros) bronzérmes volt. Az OSC-vel kétszer nyerték meg BEK-et. 1971-ben szerzett diplomát a Budapesti Orvostudo­mányi Egyetem Fogorvostudományi Karán. Végzése után a Fogpótlástani Klinikára került, ahol 13 évig vég­zett lelkiismeretes gyakorló fogorvosi munkát, illetve fogpótlástani ismeretekre oktatta a hallgatókat. 1984- től a Gyermekfogászati és Fogszabályozási Klinikán folytatta munkáját, ahol a gyermekek mindennapi fo­gászati ellátása mellett jól tudta hasznosítani korábbi protetikai gyakorlatát egy speciális területen, a gyer­mekkori fogpótlások készítésénél. Barátságos termé­szete, gyermekszeretete segítette, hogy jó kapcsola­tot tudjon kialakítani kis pácienseivel. Tanársegédként, majd adjunktusként vett részt a gyermekfogászat ok­tatásában. A fogorvos szakma közel egyharmadát oktatatta gyó­gyításra, emberségre, humorra. Vidám, kisugárzó egyé­niségére mindenki, aki akár csak egyszer is találkozott vele, hosszú évekig emlékezni fog. Nem felejtik, nem felejtjük el „Adjunktus Urat”. Feri, nagyon fogsz hiányozni nekünk, emlékedet meg­őrizzük. Nyugodj békében. A Gyermekfogászati és Fogszabályozási Klinika min­den dolgozója nevében Dr. Fábián Gábor a klinika igazgatója Gyógyítás közben (1995 körül) Nem fájt, nekünk „mégis fáj' (Tarján I. képanyagából) Kovács Dezső professzorra emlékezünk Gyászoljuk Kovács Dezső professzort, a Magyar Arc-, Állcsont-, Szájsebészeti Társaság tiszteletbeli tagját, a Marosvásárhelyi Egyetem Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem szájsebész professzorát. A magyar szájsebészek, az arc- és állcsontsebészek számára ő jelentette a kapcsolatot Erdéllyel, az ő taná­csait kértük ki, ha közös betegeinkkel valamilyen prob­léma adódott. Amikor Marosvásárhelyen vagy környékén jártunk, biztos pont volt számunkra, akit felkereshettünk, sőt akit fel kellett keresni, mert meleg vendégszeretet­tel várt. A Magyar Arc-, Állcsont- és Szájsebész Tár­saság kongresszusain Kovács professzor mindig részt vett, igen sokszor tanítványaival együtt. A tudományos üléseket követő bankettek oldott légkörében láthattuk, hallhattuk, mennyire tisztelték őt a fiatalok. Erdélyben még él, legalábbis akkor még élt a „tradicionális profesz­­szor-tanítvány” kapcsolat és tisztelet. Gyászoljuk Kovács professzort, aki aránylag fiatalon ment el, és félünk, hogy nélküle ez az „erdélyi kapcso­lat” már nem lesz a régi, de reméljük, hogy valami azért megmarad belőle, amit valaki vagy valakik továbbvi­hetnek, továbbfejleszthetnek. Ennek a bensőséges ünnepségnek, megemléke­zésnek hangulata alapján komolyan reméljük, hogy a Marosvásárhelyi Egyetem Fogorvosi Karával az eddigi gyümölcsöző kapcsolatot sikerül megőriz­nünk. Részünkről készen állunk mind az idősebb, mind a fiatalabb kollégák fogadására, mert a tudományos, szakmai kapcsolatok is csak a barátságon, szereteten keresztül tarthatók fenn, illetve fejlődhetnek tovább. Dr. Szabó György egyetemi tanár

Next

/
Oldalképek
Tartalom