Fogorvosi szemle, 2014 (107. évfolyam, 1-4. szám)
2014-03-01 / 1. szám
FOGORVOSI SZEMLE ■ 107. évf. 1. sz. 2014. 15-28. Semmelweis Egyetem, Parodontológiai Klinika, Budapest Lokalizált parodontális csontdefektusok regeneratív kezelése zománc mátrix proteinnel (Emdogain®) Esetsorozat DR. SZATMÁRI PÉTER, DR. GERA ISTVÁN Egy-egy fogra lokalizálódó vertikális vagy horizonto-vertikális csontlézió leggyakrabban lokalizált agresszív parodontitisben fordul elő. Kezelése csak kombinált konzervatív és sebészi eszközökkel vezet eredményre. A parodontális csonttasakok sebészi terápiájában az ötvenes évektől két irányzat volt jelen: az egyik a rezektív sebészet, amelyben a csontszél nivellálása után apikálisan elcsúsztatott lebennyel korrigálták a defektust, a másik irányzat pedig a csontlézió feltöltésével igyekezett megszüntetni a tasakot. Két évtizede a vertikális csonttasak kezelésében „gold standard”-nak az irányított szövetregeneráció (GTR) számít, ugyanakkor a regeneráció másik lehetséges útja bizonyos biológiai növekedési/ differenciációs faktorok alkalmazása. A mindennapi gyakorlatban eddig legszélesebb körben a zománc mátrix proteinek (Enamel Matrix Derivatum- EMD) terjedtek el. Az EMD-t ma széles körben alkalmazzuk a regeneratív és mucogingivalis parodontális sebészetben. Három páciens öt solitaer parodontális defektusa kapcsán mutatják be a szerzők, hogy milyen eséllyel kezelhetők a mély vertikális vagy horizonto-vertikális csonttasakok, és milyen megelőző és postoperativ ellátást igényelnek a páciensek. Mind az öt esetben az irodalommal megegyező, átlagosan 4-5 mm klinikai tapadásnyereséget és csontos telődést mértek 9-12 hónappal a regeneratív műtét után. Kulcsszavak: lokalizált vertikális csontdefektus, regeneráció, emdogain, zománc matrix protein Bevezetés Egy-egy fogra lokalizálódó vertikális vagy horizontovertikális csontlézió leggyakrabban lokalizált agresszív parodontitisben fordul elő [12], Azonban hasonló csontlézióval találkozhatunk nem kezelt gingivitis/parodontitis ulcerosa után és ritkán krónikus parodontitisben is. Hasonló klinikai és radiológiai tünetekkel társulhat endoparodontális lézió is. Egygyökerű fogak mellett max. 4-5 mm mély tasakok esetében zárt subgingivalis kürettől, vagy hagyományos Widman-lebenyes műtéttől (MWL) klinikailag jelentős tasakzsugorodást és tapadásnyereséget várhatunk, de valódi új parodontális tapadásra nem számíthatunk. A lokalizált agresszív parodontitisben legtöbb közlemény szerint csupán a kombinált nem sebészi-sebészi és antibiotikus kezelés vezet eredményre [2, 9, 18, 24, 31,32, 33]. A parodontális csonttasakok terápiájában az ötvenes évektől két irányzat volt jelen a parodontális sebészetben. Az egyik a rezektív sebészet, amelyben a csontszél nivellálása után apikálisan elcsúsztatott lebennyel korrigálták a defektust, sokszor jelentős tapadásveszteséget okozva a szomszédos, egyébként ép parodontiumú fogaknak [11,29, 36], a másik irányzat pedig a csontlézió feltöltésével igyekezett megszüntetni a tasakot és csökkenteni a szondázási mélységet [26, 27], A ’80-as évek elején megjelenő állatkísérletek-Érkezett: 2013. augusztus 26. Elfogadva: 2013. szeptember 22. bői származó első közlemények azt támasztották alá, hogy hagyományos műtéti technikával hisztológiailag igazolható új kötőszövetes tapadás nem érhető el, ugyanakkor az alkalmazott biológiai mechanikai barrier membránok jelentős, hisztológiailag is igazolható regenerációt eredményeztek [7], Ezek az első tanulmányok indították útjára az irányított parodontális regeneratív műtétek (GTR) sorozatát. Az elmúlt két évtizedben több száz közlemény látott napvilágot, és jól körvonalazódtak a GTR technikák indikációs területei és a várható műtéti eredmények is [16, 36, 38, 40]. A parodontális regeneráció másik lehetséges útja bizonyos biológiai növekedési/differenciációs faktorok alkalmazása, amely a sebgyógyulást a reparativ irányból a regeneratív irányba vezeti át. Állatkísérletekben igen sok anyagot kipróbáltak már és klinikailag is számos anyagot használtak és használnak ma is, többek között a BMP, TGF, PRP és más morfogenikus proteineket [5, 13]. A mindennapi gyakorlatban azonban legszélesebb körben a zománc mátrix proteinek (Enamel Matrix Derivatum- EMD) terjedtek el, és ezekkel szerzett tapasztalatokról és kísérleti eredményekről jelent meg a legtöbb közlemény [3, 6, 8, 14, 15, 16, 19, 22, 24, 25, 26, 29, 30, 34, 35, 39], Kísérleti állatok ínyrecessziós vagy intraosszeális csontkráter modelljén a hisztológiai vizsgálatok igazolták, hogy míg a hagyományos Widman-lebennyel kezelt kontroll defektusok hosszú hámtapadással gyógyultak,
